Péntek, 2026. november 20.
Ring Magazin

Nyílt szellemi küzdőtér

Pontosan ilyen lúzerek vagyunk?

Balogh Richard László · · 21 perc olvasás

Rejtély, miért nem voltak eddig ilyen filmek. Így kéne debütálnia minden rendezőnek. Ennyire őszinte, személyes, vicces és tragikus, ennyire mai és közös élményekre épülő filmmel. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan az a mozi, amire végre el lehet küldeni mindenkit, aki már leszokott a magyar filmről.  

Volt egy tanár a Filmművészeti Főiskolán, aki úgy tartotta, hogy az első játékfilmjét minden rendezőnek a saját élményeiből, a saját életéből kellene forgatnia. Simó Sándor hívták, és közvetve olyan filmeket köszönhetünk neki, mint a Moszkva tér, a Macerás ügyek és a Boldog születésnapot!.  

Nem minden diákja értett egyet ezzel az elvvel, volt, aki nem magáról akart beszélni. Aki viszont igen, az egy generációt tudott megszólítani, mert a történetén keresztül egy korszakról mesélt, ami sokak számára hordozott hasonló kódokat, üzeneteket.  

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film  

Mióta Simó meghalt, ez a szempont már nem általános, mindenki arról forgatja a diplomafilmjét, amiről szeretné. És nekünk, nézőknek visszatérő problémánk, hogy nem tudunk azonosulni a magyar filmekkel. Mert nem látjuk viszont bennük saját magunkat, mert nem azt mutatják meg, amiben élünk, ami zajlik ebben az országban a kétezres években – hanem vagy egy felturbózott, kicicomázott változatát olcsó poénokkal, vagy a másik végletet: a társadalom legalját. A középosztály – ha egyre vékonyabb réteg is – nem foglalkoztatja a filmeseket.  

Most végre akadt valaki, akinek elég volt sztorinak a saját baja. Mert biztos mindenki mással is megesik hasonló, és akkor érteni fogják, és együtt röhögünk magunkon. Reisz Gábor annyira magától értetődő, nyilvánvaló dolgot csinált, hogy már szinte fáj, miért kellett rá tíz évet várni. De mérhetetlenül jólesik vele tartani, és a moziteremben újra egy közösséget érezni.  

Győriványi Bálint, Ferenczik Áron, Horváth Miklós és Owczarek Tamás a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film  

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan egy harminc körüli srác, Szentesi Áron története, aki egy értelmetlen diploma megszerzése után (filmesztétának tanult) csak tengődik a városban. Sosem volt munkája, most meg még a csaja is elhagyta. A szülei bérelnek neki egy lakást, hozzájuk jár hétvégi ebédekre, a barátaival pedig különféle olcsó kifőzdékben és kocsmákban vitatkozik arról, érdemes-e ebben az országban maradni, lehet-e itt egyről a kettőre jutni, és hogyan kéne túljutni a szakításon.  

Szentesi Áron klasszikus magyar filmhős: egy igazi lúzer. Nincs benne semmi erő, semmi elszántság, egy mondatot alig bír összerakni, annyira bizonytalan. Az anyja egész életében uralkodott felette, az apjától pedig csak megalkuvást tanult. Élete meghatározó élménye, amikor Amigo Dávid nevű osztálytársa nyilvánosan péppé verte az iskola folyosóján, és a barátai tétlenül nézték. Azóta beletörődött a sorsába: mindent csak el kell viselni.  

Takács Katalin és Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film  

Hogy akkor mit bírunk Szentesi Áronban? Először is az őszinteségét, hogy legalább nem akar jobbnak látszani. Másodszor is a szelídségét. Hogy sokakkal ellentétben nem másokon éli ki a frusztrációját, csak saját magát terheli vele, az agresszió tökéletesen hiányzik belőle. És persze a gyermeki lelkét: hogy képest kaktuszt venni virág helyett egy szülinapos lánynak, és hogy a mocskos tányérban művészetet talál.  

Ráadásul pont úgy néz ki, mint a csehszlovák gyerekfilmek tízéves főhőse löttyös kordgatyában, széttaposott cipőben, kapucnis kabátban, kócos fürtökkel, amik persze véletlenül tökéletesen állnak neki. Mi tagadás, Szentesi Áron majdnem jó pasi a maga elveszettségében. És hogy kissé eltévedt térben és időben, nem egyedi eset, mélyen megértjük érte.  

Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film  

Van benne valami örök optimizmus is, hiszen szerelmi bánatát hamar transzformálja egy következő lángolásba. Képes belezúgni az első harminc alatti jegyellenőrbe, akit meglátott a buszon, majd telepatikus képességeit felhasználva a nyomába eredni. Hajlandó minden értelmetlen próbálkozásnak esélyt adni: elmenni a munkanélküli hivatalba, az anyja által leszervezett HR-eshez, ostoba kérdőívekkel zaklatni a járókelőket, és a végén még mosogatni is. Vagy ha már ott egy repülőjegy Lisszabonba, persze Portugáliába is elutazik...  

Szóval Szentesi Áron a maga módján mindent megtesz azért, hogy végre sínre kerüljön az élete. És közben rettentő sok olyan dolog történik vele, amin jól szórakozhatunk, például amikor az ágyban egy meztelen csajt talál, akire minden "normális" fiú ráugrana, vagy amikor egy kocsmában Amigo Dávidba botlik, akiből időközben hitevesztett tanár lett.  

Jakab Juli a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben Forrás: Cirko Film  

Ezek olyan bravúros jelenetek, amiket akárhányszor jólesne visszanézni. És előttük-utánuk-bennük ott a mindannyiunkat körülvevő világ, az ország közállapotai. Az ember, aki dührohamot kap a villamoson, a többiek meg rezignáltan tűrik. A hétköznapjaink részévé váló tüntetések. Budapest tavasszal, ősszel, nyáron és télen. A "magyar termék". A Hoffmann Rózsa. Nem kell hozzájuk kommentár, elég, hogy ott vannak a vásznon, megörökítve.  

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kétségtelenül magán viseli az első film védjegyét: áthatja a lelkesedés, de tele van pakolva olyan gegekkel, amik csak néhol tűnnek következetesnek, máshol esetlegesek. És ahol megbicsaklik a dramaturgia, ott a kezdők bájával gördül tovább a cselekmény, mi pedig jóindulatúan szemet hunyunk afelett, hogy nincs minden elvarrva.  


Ferenczik Áron a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben  Forrás: Cirko Film

Így marad sajnos a végére vörös faroknak a portugál epizód is, amit viszont nem ártott volna jobban kidolgozni. Ha azt akarta mondani, hogy Áronnak mégis csak el kellett távolodnia a berögzült itthoni életétől ahhoz, hogy valamelyest magára találjon, akkor kevés az ezt alátámasztó jelenet. És ha így van, sem érthető, miért hagyta félbe ezt is. Hiszen talált egy jobb nőt, mint akikért itthon epekedett, és ott volt a tenger, a napfény, a nyugalom, amiket az utazással nyert. Vajon Áron igazi kelet-európai önsorsrontó, akinek kell az ismerős pocsolya?  

Végülis a film így is megáll a lábán, működik. A humor ezúttal nem műfaji követelmény, hanem a történet szerves része, a karakterekből éppúgy fakad, mint a helyzetekből. És minden mozzanatot értünk, minden a miénk. Noha külön-külön is komoly teljesítmények állnak mögötte – mindenekelőtt a főszereplő Ferenczik Ároné –, nem érdemes szétszálazni operatőri munkára, vágásra vagy épp aláfestő zenére, ahogy nem érdemes azt sem vizsgálni, ki amatőr és ki profi a résztvevők közül. Épp azért, mert minden a helyén van benne, és összeér egymással.  

Bár Reisz Gábor – aki írója, rendezője, operatőre és egyik zeneszerzője a filmnek – könnyen tűnhet egyszemélyes csinnbummcirkusznak, a lelkesedése és hite egyértelműen átragadt a munkatársaira, amit mindennél érzékletesebben mutat be a film végi stáblista. Az ember valósággal irigyli azokat, akik részt vehettek benne.  

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film megkapóan őszintén és viccesen ábrázolja a szakítás utáni lábadozás hosszú és fájdalmas folyamatát, és közben még jellemző magyaros hülyeségeink elé is tükröt tart.  

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, mitől jó Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje, azt mondanám, attól, hogy egyszerre kapja el nagyon-nagyon viccesen a szerelmi bánatban szenvedő fiatalok egyetemes, szerethető szánalmasságát és a mai magyar lét egy fokkal talán kevésbé aranyos szánalmasságát. Utóbbi nagyon specifikusnak tűnik, cikkem írásakor még nem tudni, hogy a Karlovy Vary-i közönség mennyire veszi majd a film humorát, amikor levetítik az East of the West nevű, fiatal kelet- és közép-európai filmesek munkáit bemutató szekcióban. Remélem, az derül ki, hogy amit én nagyon magyarnak érzek, azt valójában más nemzetiségűek is értik, és nevetnek rajta. 

Áron (Ferenczik Áron) huszonkilenc éves, állástalan, frissdiplomás fiú, aki éppen meg akar halni, mert a barátnője, Eszter (Jakab Juli) elhagyta. Ahogy mutatják a Budapest különböző pontjain holtan összeroskadó fiút, már tudom, hogy ez nem lesz rossz: az az iróniával kevert együttérzés, amellyel Reisz a szakítás mindig halálosnak tűnő, de érdekes módon újra és újra kiheverhető fájdalmáról beszél, tökéletes. És ennek a folyamatnak az elmeséléséhez remek alany Áron, aki nemcsak attól baromira szerencsétlen, hogy nemrég lapátra tették, hanem egyszerűen ilyen fiú, a világ rendjéből kicsit kilógó, csetlő-botló álmodozó, akinek a saját családi szülinapján az a feladat jut, hogy más hányását takarítsa a földről, és aki egy zavarodott, öntelt, ám nagyon is átérezhető tirádában osztja ki az idegen lányt, aki úgy gondolta, bemutatkozni sem szükséges dugás előtt.  

Ha néha bosszantó is ez az Áron a kajlaságával és hülyeségeivel, nemcsak rengeteget lehet nevetni rajta, de nagyon szerethető is, mert helyettünk is mer szánalmas lenni. Közeli rokona Inkei Bence Mirelit című regénye összetört szívű főhősének, aki amiatt nyávog, hogy még az aranyérkenőcsről is a volt barátnője jut eszébe. Áron pedig a lefolyóban kotorászik Eszter esetlegesen otthagyott hajszálai után. Talán mindenkinek voltak már hasonló mélypontjai, általában nem büszkélkedünk velük. Az ember maximum a legközelibb barátai előtt vállalja fel teljesen azt az állapotot, amiben Áron épp dagonyázik, felszabadító a vásznon, ennyire őszintén ábrázolva viszontlátni.  

Áron eleinte el sem mondja a barátainak, hogy Eszter kidobta, aztán véletlenül lebukik előttük, és egy olyan görbe éjszakát csapnak, amely után arra riad, hogy vett egy 140 ezer forintos repülőjegyet Lisszabonba. A fiúk filmszakadásig tartó bulizását rekonstruáló fergeteges jelenet közben átfut az agyamon, hogy annak, akinek semmit sem mond a Kazinczy utca és a felsorolt tucatnyi szórakozóhely, annak, aki sosem vetette bele magát a pesti éjszakába hasonló módon, mit jelent ez a képsor. Biztos nem olyan melengetően otthonos, mint nekem, de az életérzésnek át kell jönnie, Reisz olyan pontosan kapja el a hangulatot.  

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Forrás: Reisz Gábor Természetesen érződik a filmen, hogy mindössze hétmillió forintból készült, gerillakörülmények közt, de ez egyáltalán nem tesz rosszat neki. A részben amatőr szereplők, sokszor feltehetően improvizált szövegeikkel annyira természetesek és hitelesek, hogy az ide-oda csapódó kamera, a néha szinte teljesen elsötétülő kép nem zavaró, hanem a közeliséget erősíti – mintha tényleg az életüket látnánk. Több mint valószínű, hogy "rendesen" megcsinálva elveszne valami a film lendületéből és frissességéből.  

Az ilyenfajta filmkészítést persze nem Reisz találta fel, a magyar filmben a Rám csaj még nem volt ilyen hatással tűnik a VAN egyértelmű előképének, de még szorosabb rokonságot mutat az Amerikában már tíz éve menő mumblecore-ral, amelynek az a lényege, hogy fiatalok csinálnak a barátaikkal a saját problémáikról szinte semmi pénzből félprofi filmeket. Klassz, hogy most már nekünk is van egy tökéletes mumblecore-filmünk. Ennek a műfajnak az a jellemző vonása is megjelenik Reisz filmjében, hogy nincs igazán feszes, A-ból B-be tartó cselekmény, inkább kis kiragadott életpillanatokat kapunk, amelyekből megismerjük a főhős pillanatnyi lelkiállapotát és problémáit. A VAN-ban ezek többségét iszonyatosan viccesen skicceli fel a rendező, de úgy, hogy a személyes sztori mellett a magyar néplélekből is nagyon ügyesen megragad valamit.  

Ebből is főleg a szánalmasra vagy minimum esendőre koncentrál: a Karlovy Vary-i sajtóvetítésen kissé zavarba jöttem a kocsmában a számla elosztásán hosszan vitázó srácoktól, a magyar paradicsomhoz mániákusan ragaszkodó anyukától, a háttérben felbukkanó balos, jobbos és ki tudja még milyen tüntetésektől, a BKV-ellenőrtől parázó Árontól. Mert ezek a néhol már tragikomikusba forduló epizódok is annyira igaziak, hogy bármilyen viccesek is, lemeztelenedünk, ahogyan kollektív bénaságaink lelepleződnek a vásznon. A filmnek még nincs magyar forgalmazója, de nagyon jó lenne, ha nemcsak külföldön lenne látható, hanem nálunk is, mert pont arra veszi rá a nézőt, amiben mi magyarok nem mindig vagyunk elég jók: hogy magunkon röhögjünk. 

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az, amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik.  

Még komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni repjegyre.  

Itt tart most Áron 29. évében. Átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba.  

Tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott!  

Bemutató: 2014. október 30.  

A filmet a miskolci Jameson Cinefest Filmfesztiválon vetítik először nyilvánosan Magyarországon.  

Rendező: Reisz Gábor

Szereplők:  

Ferenczik Áron (Szentesi Áron)  

Takács Katalin (Szentesi Erzsébet)  

Kovács Zsolt (Szentesi Endre)  

Makranczi Zalán (Szentesi Balázs)  

Kapronczai Erika (Anna)  

Horváth Miklós (Hamza Miklós)  

Győriványi Bálint (Győrvári Bálint)  

Lukács Roland (Roland)  

Owczarek Tamás (Juhász Tamás)  

Bach Kata (Tinta Éva)  

Jakab Juli (Eszter)  

vágó: Tálas Zsófia

hangmérnök: Lukács Péter Benjámin

forgatókönyv: Reisz Gábor

látványtervező: Klimó Péter

jelmeztervező: Szlávik Júlia

zeneszerző: Csorba Lóci, Reisz Gábor

producer: Berkes Júlia, Bosnyák Miklós

koproducer: Petrányi Viktória

https://www.youtube.com/channel/UCihhEc3f9FiTgr9M9LV4eDw/videos

http://daazo.444.hu/2014/10/31/reiszgabor-rovidfilmjei/

Csütörtökön mutatják be a mozik Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét, amelyre az A-kategóriás Karlovy Vary filmfesztiválon figyelt fel először a világ, majd a magyar hipszterközeg legjobban várt filmje lett. Az elmúlt napok menő budapesti mobilmozis vetítésein páran láthatták a filmet (vagy magát a mozibuszt). Nekik éppúgy ajánljuk a rendező korábbi rövidfilmjeiből készül válogatást, mint azoknak, akik egyelőre várják, hogy a mozipremieren végre megnézhessék az év talán legnagyobb lelkesedéssel övezett alkotását.

Reisz Gábor négy korábbi rövidfilmjében izgalmasan követhető végig az eddig kiépített alkotói útja. A VAN nyitányaként is felfogható, de önmagukban is pompás szórakozást ígérő alkotásokat a Daazo.com gyűjtésében lehet megnézni.

A kisfilmgyűjtemény első és legrövidebb darabja Reisz A tagadás oka, őszinténcímű etűdje. A mindössze kétperces kísérleti film láttán a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai tüstént megbizonyosodtak róla, hogy Reisz Gábornak náluk a helye. Enyedi Ildikó osztályába járt, többek között Szimler Bálinttal, az Itt vagyok című kultikus rövidfilm és a Kodály és Balaton Method projektek rendezőjével, illetve a VAN főszereplőjével, Ferenczik Áronnal együtt.

A tagadás oka, őszintén nem csak abban hasonlít a most bemutatandó nagyjátékfilmre, hogy hosszú és furcsa címe van. Mindkettőben egy elveszett, ifjú lélek bolyong Budapesten, boldogságot, szerelmet, de legfőképpen önmagát keresve. A város éppoly fontos szereplő, mint a benne élő emberek: élő, befogadó. Örök, de mégis folyton változó, egyszerre izgalmas és megnyugtató. Reisz ismeri és imádja Budapestet, amit valóságosan, hibáival együtt is gyönyörűen mutat meg.

A rendező a VAN-ban tudatosan idézte korai művét: mindkét film zárójelenetét ugyanazon a helyszínen forgatták.

A város, Budapest, illetve a bolyongó, kapunyitási válsággal küzdő hősök fűzik össze Reisz további rövidfilmjeit is. Az öröklés terhének pszichológiájával küzdő srácot ismerhetünk meg a Valakinek a valamijében, ami egyben csodás vizuális emléket állít Budapest azóta kiselejtezett szovjet trolibuszainak.

Reisz Külalakban már az eggyel idősebb generációról mesél; egy identitásválsággal küzdő, saját kamaszkori versétől megszédülő yuppie-t alakít benne Makranczi Zalán. Volt szerelmek, terhes feleség és gyönyörű képek tűnnek fel a filmben, ami – a magyar kritikusok szerint – tényleg csak azt a nézőjét nem érinti meg, akinek nincs szíve.

A kövérkés lúzert, akit egy véletlen találkozás mindennapi hőssé változtat (Péter) a Nekem Budapest című, mikroköltségvetésű szkeccsfilm egyik epizódjában ismerhetjük meg. A Nekem Budapest elkészítése Reisz Gábor ötlete volt: Enyedi Ildikó rendezőosztálya mutatkozott be vele 2013-ban. A margitszigeti futókör – Rév Marcell fényképezésében gyönyörű, misztikus és romantikus – előterében játszódó csendes dráma már nem a kísérleti művészfilmezésről szól, hanem a történetmesélésről. Mini-fejlődésregény, amely finoman mutatja meg egy ember csendes, de jelentőségteljes nyitását a világ felé.

A forgatókönyvet Reisz mellett mindhárom film esetében Jakab Juli jegyzi, aki egyben a Péter női főszereplőjét is játssza. Ez volt az első színészi alakítása, és úgy tűnik, az írás mellett a színészkedés is bejött neki: azóta a VANEszterjeként és Török Ferenc Senki szigete című mozifilmjének menyasszonyaként is láthattuk.

További cikkek: Programajánló

A rovat cikkei