Ring Magazin

Szombat, 2019. December 7.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Országjáró ORSZÁGJÁRÓ Szalakóta Látogatóközpont Sándorfalván

Szalakóta Látogatóközpont Sándorfalván

E-mail Nyomtatás PDF

Megnyílt a Szalakóta Látogatóközpont Szatymaz és Sándorfalva határában, a szegedi Fehér-tó mellett.


Ugró Sándor, a Kiskunsági Nemzeti Park (KNPI) igazgatója elmondta, a központot a szalakóták védelméért indított Life+ projekt kertében alakították ki. Egy 25 éve az igazgatóság vagyonkezelésében álló, korábban gyűrűzőállomásként működő házat újítottak föl. A központ emeleti részén három vendégszobát is kialakítottak. Az épület szomszédságában hamarosan kilátó és játszótér is épül.
A központot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Csongrád megyei csoportja működteti. A Sándorfalva felől megközelíthető látogatóközpont szakvezetéses túrákkal, madárgyűrűzési bemutatókkal, ismeretterjesztő rendezvényekkel és ornitológiai táborokkal várja a látogatókat. Mindemellett a szakemberek továbbra is folytatják az itt évek óta végzett kutatási munkákat, monitorozásokat.


A bemutatóhely mellett olyan Madárbarát kertet hoztak létre, ahol ötleteket kaphatunk arra, hogyan alakíthatjuk környezetüket nemcsak madár-, hanem sün- és rovarbaráttá is. A LIFE+ projekt keretében a Szalakóta Látogatóközpontnál egy új tanösvény épül tavasszal, de a KNPI Szatymaznál, az E75-ös főút mellett álló Tisza-völgyi Bemutatóházától induló 2 kilométer hosszú Sirály tanösvény is szabadon látogatható. A tanösvény mára elhasználódott tábláit tavaszra felújítja a nemzeti park igazgatósága. Itt található a Beretzk Péter-kilátó, ahonnan a Korom-sziget sirálytelepét is meg lehet figyelni.

                                                                  Őszi daruhúzás - fotó: Tokody Béla


A Szegedi Fehér-tó a hazai daruvonulási útvonal egyik legfontosabb állomása. A madarak a szántókon, tarlókon táplálkoznak, éjszakai pedig lecsapolt halastavakon, pusztai töltéseken pihennek. Jelenleg is csaknem 20.000 daru éjszakázik a lecsapolt halastavakon. Nagy részük november végéig, a tartós fagyok beálltáig marad. A darvak esti húzásának megfigyelésére az MME és a KNPI is rendszeresen indít szakvezetéses túrákat az október-novemberi vonulási időszakban.
A fokozottan védett terület a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet legnagyobb állóvize, amely valaha időszakos vízborítású szikes tó volt. Több mint háromszáz madárfajt figyeltek már meg a szakemberek a területen.


Tokody Béla, a szalakótavédelmi program koordinátora elmondta, az 5 millió eurós költségvetésű projekt jövő szeptemberig tart, célja az egykor az egész Kárpát-medencében gyakori színpompás madár állományának stabilizálása. A faj az 1980-as évek közepére szinte teljesen eltűnt, a Duna-Tisza-közén maradt 300-500 páros állománya. A létszámcsökkenést főként a költőhelyek fogyatkozása és a táplálkozási területek zsugorodása okozta.
Az elmúlt években Magyarországon mintegy háromezer mesterséges odút helyeztek ki. Hetvenöt gazda bevonásával pedig a faj számára kedvező területeket alakítottak ki: madárvédelmi berendezéseket és a madarak táplálkozását megkönnyítő T-fákat telepítettek, fákat ültettek.
A kezdeményezés részeként Magyarországon először kaptak műholdas, illetve geolokátoros jeladót szalakóták, így a szakemberek részletes információkat szerezhettek a madarak vonulási útvonaláról és telelőterületéről, illetve a költési időszakban használt territóriumok nagyságáról. Kiderült, hogy a Kárpát-medencében költő szalakóták Namíbia, Botswana és Angola területén töltik a téli hónapokat.


A harminc centiméteres testhosszúságú színpompás szalakóta (Coracias garrulus) zömök termete a szajkóra emlékeztet. Tollazata azúrkék, háta gesztenyésvörös, szárnya ragyogó kék, fekete szegéllyel, farka zöldeskék, a középső farktollak sötétszürkék.
Viselkedése a gébicsekhez hasonló: száraz kazlakon, telefonpóznán, faágakon leskelődik, és magas figyelőhelyéről lelibbenve kapja el a rovarokat. A tavaszi párválasztás idején a magasba emelkedik és bukfencezve zuhan lefelé, majd ismét felemelkedve mutatványait többször is megismétli.
Bognár Mária

 

 

 


(3 értékelés)
 

Megjelent A Mi Otthonunk decemberi száma

amiocimlap201912 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 109 vendég böngészi

bav logo kicsi banner