Close

28. Magyar Kézművesség Napja Budapesten

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) azt kéri a kormánytól, hogy az új stratégiai elképzeléseiben legyen helye a mikro- és kisvállalkozásoknak, a magyar kisiparnak a lakossági szolgáltatásokban, a GDP előállításban és a foglalkoztatásban betöltött szerepének megfelelő mértékben – hangsúlyozta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke a 28. Magyar Kézművesség Napján, Budapesten.

Az IPOSZ elnöke elmondta, hogy az illetékes szaktárcával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott tárgyalásokon erre nyitottságot tapasztaltak, az érdekképviselet élni kíván a felajánlott rendszeres konzultációs lehetőséggel.
Az ünnepségen Németh László kiemelte: a magyar kisipar büszke munkájára, múltjára és hisz a jövőjében, a következő évtizedekben is szükség lesz a kétkezi munkára, még akkor is, ha annak a formája változni fog.
Juhos János, az IPOSZ alelnöke arra hívta fel a figyelmet, a kisiparban is tudásberuházásra van szükség. Fontos, hogy az iparosok is képezzék magukat, illetve vegyenek részt a tanulók gyakorlati képzésében. Szerinte az általános iskolások körében minél előbb fel kell mérni a tanulók kompetenciáját, hogy időben lehessen segíteni a szakmaválasztásban.
Az ünnepségen együttműködési megállapodást írt alá Németh László, az IPOSZ elnöke és Markos Tibor, a Takarék Lízing Zrt. vezérigazgatója.
Solti Gábor, az IPOSZ nemzetközi és oktatási igazgatója tájékoztatta az ott megjelenteket az IPOSZ hazai és nemzetközi projektek irányairól, és az engedélyezési eljárásról.


Dr. Schulteisz Győző, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. igazgatója előadásában ismertette, hogy milyen finanszírozási lehetőségeket kínál a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a kkv-k részére.
A Magyar Kézművesség Napján a kézműipar hagyományainak megőrzése érdekében végzett munkáért az ipartestület kitüntetéseit adták át iparosoknak és újságíróknak, köztük a közmédia munkatársainak is.
IPOSZ Díjat kapott Papp László, a Péceli Ipartestület elnöke és Dóka Attila a www.amdala.hu hírportál tulajdonosa.


A Magyar Kézművességért Díj Ezüst fokozatát Bihari Antal, az Esztergom TV tulajdonosa.
A Magyar Kézművességért Díj Bronz fokozatát Madarász Tímea a Dorogi Önkormányzat Közhírré Tétetik című havilap főszerkesztője.
Kézműipar Szolgálatáért kitüntető oklevelét és a Magyar Kézművesség – 2019 reprezentatív kiadványát Szijártó János újságíró, a Tapolcai Újság hetilap főszerkesztője. Fenyvesi Károly, a 24 ÓRA című megyei napilap nyugalmazott szerkesztője, Györkös József, az Ajkai Szó, Megyei Napló fotósa, Kárpáti Lajos, a SZENTESI GYORS HANGOS HÍRÚJSÁG főszerkesztője, Nyéki Zsolt a Kelet-Magyarország megyei hírlap főszerkesztője, Schweier Rita, a Príma-díjas újságírónő, Barta Zsolt, a Bács- Kiskun Megyei hírportál, és a Petőfi Népe újságírója, Halász Lajos, a Jászkürt Újság főszerkesztője.
Az IPOSZ Országos Elnökségének külön Elismerő Oklevelét, valamint a Magyar Kézművesség – 2019 reprezentatív kiadványát kapta Pekár Erzsébet a Magyar Távirati Iroda újságírója, Kovács Anita a Karc FM Rádió szerkesztő-riportere, Szentgáli Edit a Kossuth Rádió munkatársa, Bognár Mária újságíró, Fekete László, a Közmédia munkatársa.


Forrás: IPOSZ fotók: Juhász Melinda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top