Close

Európai túlfogyasztás napja május 10-én

Ha mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai már május 10-én kimerülnének.A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a Túlfogyasztás Világnapjának aktuális dátumát, amely tavaly augusztus 1-jére esett – az év hátralévő részében a Föld csupán „hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. Idén először viszont arra is fény derült, hogy mikor van az európai túlfogyasztás napja.

Mi, emberek abból élünk, amit a természet nyújt. Ha azonban a világon mindenki olyan életmódot folytatna, mint az európaiak, akkor május 10-én lépnénk át azt a dátumot, amikor az emberiség fogyasztása túllépi azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni. Vagyis ha az egész világ úgy élne, mint mi az Európai Unióban, akkor 2,8 Földre lenne szükségünk ahhoz, hogy a természeti erőforrások iránti keresletünket kielégítse a bolygó.
Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet, hiszen ha az egész világ úgy élne, mint hazánkban, akkor több mint kettő Földre lenne szükségünk.


A bolygó túlterhelése a biológiai sokféleség drasztikus csökkenéséhez vezetett, és mára többek között olyan problémákat okoz, mint a halállományok zsugorodása, vízhiány, talajerózió, levegőszennyezés vagy az éghajlatváltozás. Ezek pedig fokozzák az extrém időjárási körülményeket, az aszályokat, árvizeket és tűzvészeket. Mindezek pedig további feszültségeket és konfliktusokat váltanak ki, és súlyosbítják a globális egyenlőtlenséget.
A jelentés kiemeli a különbségeket az uniós tagállamok és a világ többi országának ökológiai lábnyoma között, valamint azt is megmutatja, hogy bár az EU-országok között nagyok az eltérések, egy dolog azonban mindegyik országra jellemző: egyikük sem működik fenntartható szinten.
A jelentés üzenete megerősíti a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatások védelmével foglalkozó Kormányközi Platform (IPBES) új tudományos jelentésében leírtakat, mely többek között arra is rámutat, hogy a következő időszakban akár egymillió állat- és növényfaj is kihalhat.
„Életmódunk hatással van a bolygóra. Nem lehet kétségünk afelől, hogy változtatnunk kell. Erre globális és helyi szinten egyaránt szükség van. Ha ma cselekszünk, akkor még visszafordíthatjuk a negatív folyamatokat, és talán van esélyünk, hogy a tiszta levegő, ivóvíz, élelmiszerek és mindaz, amit a természet nyújt, gyermekeink számára is elérhetők legyenek” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Forrás: WWF Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top