Close

Vad Fruttik: Szabad.Vagy: Káosz a rendszertelenségben

Három évet kellett várni, hogy a Vad Fruttik újabb lemezt dobjon piacra. A Szabad.vagy telt házat hozott a Budapest Parkba – na, nem mintha ezen meg kellene lepődni! Még szoknunk kell a szövegeket, de hamar beépülnek a zenekar többi slágerei közé.

 
Tudod, milyen volt?
Egész nap esett. Kérdéses lett, hogy megtartják-e a koncertet vagy sem. A Facebookon sokan érdeklődtek, hogy mi lesz. Lenni vagy nem lenni? Bátortalanul vettem át én is a jegyeket a pénztárnál. Egyszer csak elkezdett kitisztulni az ég, a nap nyugtató sugara borította be a Vágóhíd melletti mezőt, ahol a Budapest Park fekszik. Akkor már a Hold is békésen ránk mosolygott a faágak közül.
 
A 6 órára beharangozott kezdésben volt egy kis csúszás. Nem is olyan kicsi. Végül fél nyolc felé lépett a színre az Óriás zenekar. Dávid helyett Bence dobolt, és az Emlékszem rád című nótájukkal kezdtek. Tingli-tangli számok követték a melankolikus felütést. A színpad két oldalán elhelyezkedő vetítők egy tőből fakadó kezeket mutattak, zenés piktogramok nyújtózkodtak az éjszakába.
 
TALÁN ARRA ASSZOCIÁLT A LÁTVÁNYTERVEZŐ, HOGY GYŰLJETEK MOST MÁR IDE? NEM VOLT TÚL SOK ÁTVEZETŐ SZÖVEG A SZÁMOK KÖZÖTT, EGY FÉL MONDAT IS ALIG.
 
A fénytechnika azonban érzékenyen kísérte a dalokat. Talán így kompenzálta a látványtervező a dramaturgiai átvezetés hiányát. A dob a rendezői jobbon kapott helyet, ez hangzásban nem zavart. Akusztikailag nagyon rendben van a Budapest Park. Nem véletlen, hogy ez a placc hierarchia csúcsa. Középen a billentyűs ült, aki előtt az énekes állt.
Egyedi Péter, aki se nem hipszter, se nem alt-rightos, szakállas könnycseppel desztillált vízbe pislogó tekintetű, de minden áron szimpatikusnak tűnni akaró figura lemondóan lázad. Talán ő is reménykedett abban, hogy az eső elmossa az estét. Baloldalon basszusgitáros, az énekes jobbján egy gitáros foglalta el a színpadot. A folytatásban vidám blokk következett. Vicces animációk szórakoztatták az ekkor már dagadó és gyülekező tömeget. A tavaly januárban megjelent lemezükről is játszottak dalokat, például a Végre élsz akkordjai is megszólaltak. „Végignevettük az Óriást” – mondja a nő előttem. Kicsit igazságtalanul engedte meg magának a fölényes modort. Ekkor végre 8:10 perckor megjelent a Vad Fruttik is a színpadon.
 
„A káosz az egyetlen út a megváltáshoz”
Hangzatos szavak, gregorián dallamvezetés, grime, neo soul és poszt-grunge – káosz. Új stílusok keverednek a megszokott dalok ismert zsongásaiba. Talán a zenészek gyerekeinek megszületése is hozzájárult az új zenei elemek bevonásához. Új világnézet, a halhatatlanság érzetének eltűnése, gyökerek növesztése. A zenei rétegződést hűen kíséri a dalszövegek elmélyülése az új albumon. Már nem csak társadalomkritikákat és önmarcangoló rímeket vonultatnak fel, hanem bátrabban fogalmaznak a szülői konfliktusaikról és sajátos módon aktualizálják az ember útkeresését a krisztusi kor után. Az útkeresés próbálkozásokkal jár.
 
A témáiban mélyülő dalszövegek éppen ezért következetesen reflektálnak a minket újra meghatározó környezet változásaira. Hangzásban egyben van és átgondoltan építkezik a koncepció. A szövegek egyelőre nem fognak meg, elmarad a wow-érzés – szokni kell. A Te vagy az című számukkal indítottak. Ezt követte a Lehetek én is, mely egy kutyának állít emléket, Fruttinak. Ekkor tudjuk meg Likó Marcelltől, hogy erre a névre hallgatott az a veszett kutya, akit el kellett altatni, innen ered a zenekar neve is – amit számos újságíró mindig nekikszegez.
Az új album dalait kiszínezik régiekkel. Ákos (a női princípium szószólója – a szerk.) szimbolikáját és hanghatásait elevenítették fel a számok, melyeket pszichedelikus fény effektet kísértek, amiket a kék szín dominált. Talán ezzel valamilyen társadalomkritikát igyekeznek megfogalmazni. Ambivalens az összhatás. Kicsit olyan, mintha valaki reneszánsz emberré speedelte volna magát egy csepeli szobakonyha teraszán, miközben minden álma valójában az, hogy melankolikussá szívhassa magát a belvárosban egy fakó szánkón, a gangon. A színpadra ereszkedő két propeller akarva akaratlanul is a U2 zenekar With or without you videóklippjét juttatta eszembe, amiben szintén a hátulról bevilágított forgó csavarok próbálnak hangulatot varázsolni.
Jól néz ki a propellerek árnya a közönségen, de igazából a hangulatfokozó látvány elem szintjén marad. Azok a bizonyos örökkön forgó malmai a szerelemnek. A nyolcszámos, próbálkozásjellegű Szabad.vagy dalait a MOL töltőállomásokon is meg lehet venni cédén. Ha jól emlékszem, a Belga és a Tankcsapda is sikeresen értékesítette a lemezeit így. Talán a Belga kaszált ezzel először kielégítően. De ugorjunk vissza a Budapest Parkba az autópályáról! Dübörögnek a sorok: „S a földön fekszel, hogy kevésbé fájjon”. Ügyesen adagolja a szövegíró boszorkánykonyhája a sorokat, de valamiért furcsán hangzanak a céltudatos, álmagabiztos énekes szájából ezek a sorok. Mert igen, nagyon céltudatossá vált Likó Marcell. Ez pedig így van rendjén. Ahogy a Vad Fruttik, úgy a frontember is egy felfelé ívelő pályára lépett hosszú évekkel ezelőtt.
 
Műmájer vagy májer?
Hirtelen megszületik a wow-érzés, miközben nagyon jó háttérzene csendül fel. A Született gyilkosok soundtrackje. Libabőr, remek alákeverés és jó végszó. A Vad Fruttik Zoránra reflektálva parafrázisokat alkalmaztak a Nem hiszekre,  beleüvöltötték a dél-pesti éjszakába hogy: „nem hiszek az otthon melegében” Akkor is, ha régi ez a szám, nem az új albumról szólt, de méltó helyen csendült fel. Jól időzít a dramaturgiai bomba. A Vad Fruttik ki akar törni a paneldzsungel izzította lázból, érvényt keres, már nem csak a Duna parton. Kajla útkeresése nem csak üzleti húzás, hanem fontos mérföldkő is egyben. 
A gesztusaiban trendi, de szövegeiben neoreneszánsz Szabad.Vagy utat akart törni a közönséghez. A tomboló tömeg akkor csendesült el először, amikor Likó Marcell felkért minket, hogy produktívan járuljunk hozzá az este fénypontjához. Szerette volna, ha mindenki a saját telefonjával felvette volna a következő számot.
 
HA ARRA ÉRDEMESNEK TALÁLJUK A FELVÉTELT, AKKOR KÜLDJE EL NEKIK EMAILBEN, HOGY FELHASZNÁLHASSÁK A KÉSZÜLŐ VIDEOKLIPJÜKHÖZ. TÜNTET ÉS KITÜNTET.
 
Nem elégszik meg a mobilok magasba emelésével, hanem a közönség kameráira licitál. A motivált rajongó bátrabban énekelt és lengette telefonjait ezután. Jöttek régebbi számok is, bátrabban gurultak a sörök, a vegyes kompánia lelkesen táncolva ismételte a kortárs zene „Szomszédokjának” heccelt dalait. Zenthe Ferenc kiégett tekintete belemar lelki szemeim pixeleibe az ásító képzeletbeli falanszter, e plakátokkal tépázott panel ablakának speedben úszó tükrén, amint elhagyom a koncertet és hazafelé zötykölődök a kettes villamoson. 
 
Forrás: http://contextus.hu/vad-fruttik-szabad-vagy-lemezbemutato-kritika/ 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top