Budapesten született 1965-ben. Orvos szülei, a híres genetikus Czeizel Endre, illetve Gerőfi Judit, élsportolónak szánták. Egyik bátyja, Gábor színházi rendező, a másik, Balázs grafikusművész. A II. Rákóczi Ferenc Gimnázium sportosztályába járt. „Családi elvárásból atletizáltam, úgy éreztem, akkor kapok megfelelő szeretetet, ha teljesítem a szüleim vágyát.” Tizenhét évesen sportsérülés miatt abbahagyta a versenyzést. Diplomáját a Gyógypedagógiai Főiskolán szerezte 1987-ben. „Akkoriban még nem volt határozott szakmai elképzelésem a jövőmet illetően.” Egy váci bölcsődében kezdett el dolgozni fogyatékos kisgyermekek integrációját segítő gyógypedagógusként. Több külföldi ösztöndíjat is elnyert. Tanult Amerikában, Angliában, Németországban és Hollandiában is. 1991-ben Gallai Mária gyermekorvossal és Dubecz Dorottya gyógypedagógussal közösen létrehozta a Budapesti Korai Fejlesztő Központot és Alapítványt, amelynek intézményvezetője és gyógypedagógusa 1992 óta.
„Úgy élünk, mint a legtöbb ötven feletti házaspár, akik sokat voltak, vannak együtt, de külön is szeretnek lenni” – mondja házasságáról Fodor Gábor liberális politikussal. Két gyermekük közül az idősebbik az ELTE-n, a fiatalabbik az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanul. Budai társasházban élnek.
/Szerző:
Czeizel Barbarát, végtelenül nyitott, és jószívű Nőként ismertem meg.A főiskola éveiben – gyógypedagógiát végeztem – nagyon sok seítséget és támogatást kaptam tőle. Mondhatnám, hogy „ha Ő nem lett volna,…”
De volt, és van. A Korai Fejlesztő központban megismertem a sérült gyermekeket, gyakorlatot is szereztem, és ami még fontosabb – megismerkedtem egy „Emberrel”, aki társadalmi státusztól függetlenül tud, ésmer is őszinte lenni.
Ő Czeizel Barbara./
Czeizel Barbara: Abban a pillanatban felállok, hogy politikai nyomás nehezedik rám
„Szellemi nagysága, egyedi szeretete mellett sok előnyét nem éreztük annak, hogy Czeizel Endre az apánk” – mondja Czeizel Barbara korai fejlesztésért felelős miniszteri biztos, akit saját bevallása szerint két bátyja nevelt fel. A szakember 25 évig lobbizott a számára fontos területért, de Balog Zoltánig hiába.
„Küzdő típus vagyok. Életem nagy részében küzdöttem: hogy túléljem a gyerekkoromat, majd a sportolói karriert, később azért, hogy megalapozzam a sérült kisgyermeket nevelő családok minőségi ellátórendszerét” – avat be motivációiba Czeizel Barbara, a korai fejlesztés elismert szakembere. Nemrég e téma miniszteri biztosává nevezte ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
HVG: Az, hogy miniszteri biztos lett, politikai titulusnak is tűnik. A nevét adta ahhoz a rezsimhez, amit gyakran ér az a vád, hogy magukra hagyja az elesetteket?
Czeizel Barbara: Egyértelműen szakmai döntést hoztam, és abban a pillanatban felállok, amikor úgy érzem, hogy politikai nyomás nehezedik rám. Amióta huszonöt éve létrehoztuk a korai fejlesztés és a kora gyermekkori intervenció ellátórendszerének alapjait, folyamatosan lobbiztam a kormányoknál, hogy ez minden rászoruló magyar családnak alanyi jogon elérhető legyen. A szociális–liberális kormányzatok lényegi lépést nem tettek. Érdekes módon a mostani kormányzati ciklusban jutottam el arra a szintre, hogy egy miniszter, Balog Zoltán szánt rám időt, meghallgatott, és megértette a problémát.
Czeizel Barbara, a korai fejlesztésért felelős miniszteri biztos
© Stiller Ákos
HVG: Minek a hatására kötelezte el magát a fogyatékkal élők ügye mellett?
C.B.: Anyukám tartósan egy evangélikus szeretetotthonban dolgozott, ahol fogyatékkal élő embereket látott el. Jártam oda, illetve apu is elvitt magával abba a budatétényi bentlakásos intézménybe, ahol akkoriban kutatott. Tehát nem volt számomra idegen ez a terület. Mindig vonzódtam a nem teljesen szabályos dolgokhoz, és a gyógypedagógia is ilyen.
HVG: Úgy hírlik, leosztott szerepek voltak a családban: az egyik bátyját orvosnak, a másikat művésznek, önt pedig sportolónak szánták. Megfelelési vágyból, engedelmességből kezdett versenyszerűen futni?
C.B.: Apám úgy ítélte meg, hogy alkatilag a futásra vagyok a legmegfelelőbb. Tizenhat éves koromig szinte az egész életemet ez töltötte ki. Majdnem minden versenyt megnyertem, mégsem éreztem sajátomnak azt a közeget. Anyám halálával úgy éreztem, az elvárás ötven százaléka megszűnt. A sportsérülésem után pedig papírom is volt arról, hogy nem kell többé futnom.
HVG: A nyolcvanas évek alternatív művészvilágában is megmártózott, csatlakozott Jeles András Monteverdi Birkózókör színjátszó köréhez. Mi motiválta? Lázadt?
C.B.: Kamaszkori lázadásra nem volt szükségem. Édesanyám már kiskoromtól beteg volt, majd meghalt. Édesapám pedig szinte alig volt otthon, majd nem is élt velünk. A két bátyám nevelt fel, az ő révükön kerültem az alternatív művészek társulatába, ami egyszerre volt szellemi kihívás és pszichoterápia. Első férjemet, Kistamás Lászlót, a Kontroll Csoport alapítóját is ott ismertem meg.
HVG: Mennyire volt nyomasztó apja „árnyékában” – hasonló szakterületen – bizonyítani?
C.B.: Szellemi nagysága, egyedi szeretete mellett sok előnyét nem éreztük annak, hogy Czeizel Endre az apánk. A testvéreimmel azt akartuk bebizonyítani, hogy önálló identitások vagyunk, és nem az apánk oldalvizén evezünk. Ebben volt egyfajta pszichés dac, büszkeség meg tisztelet is. A diplomázásom után volt néhány szakmai kapcsolódásunk.
HVG: Mióta érzi úgy, hogy már nemcsak Czeizel lány, de a „saját jogán is” beírta magát a szakmába?
C.B.: Mindig toltam magam előtt a láthatatlan betonfalat. 2009-ben megkaptam a Pannon Példakép elismerést, amit azoknak ítélnek oda, akik valami újat alkotnak. A díjátadás másnapján apám kedvesen azt mondta: „Hallom, Barbikám, hogy valamit elértél, és büszke lehetek rád.” Negyvennégy éves koromban ez volt az első elismerés a részéről.
HVG: Nem csak sikerekben van része. Hogyan viseli, amikor kiderül, hogy a kezelt gyermek felnőttkorában is fogyatékkal terhelten fog élni?
C.B.: Természetesen megráznak egyes történetek, de az első reakcióm mindig az, hogyan lehet segíteni a családokat. A reménytelen kategóriát nem ismerem. Nincs olyan, hogy valakiről lemondunk.
HVG: Czeizel Endre lányából idővel Fodor Gábor felesége lett. Hogyan viselte, amikor férje a politika első vonalába került?
C.B.: Én már politikusként ismertem meg Gábort. Nagy szerelem volt a miénk, ráadásul vonzott, amit az akkori Fidesz képviselt. Két önálló, szuverén, szerető ember és szülő igyekszik megtalálni az útját. Előttem volt, van anyám mintája, amit semmiképpen sem akartam követni. Ő ezerszázalékosan megfelelt apám és apám családja elvárásainak, miközben a saját, különleges személyisége nem tudott kibontakozni.
HVG: Köztudottan elszánt liberális és demokrata, rendre kiáll azok mellett, akiket a másságuk miatt kirekeszt a társadalom. A gyerekeit is szabadelvűen nevelte?
C.B.: Független ember vagyok ideológiailag és a szabadságjogaimban is. Nevelési helyzetekben is mindent megbeszélünk a férjemmel, de gyakran mások az elveink, érveink. Hiszem, hogy a gyerekek számára jobb, hogy nem a klasszikus családi rendszerben élünk. Így őszintén látják a véleménykülönbségeket, a kompromisszumokat, a megértésre törekvést, és megvan a lehetőségük, hogy ők is szabadon kibontakoztathassák a személyiségüket.
HVG: Említette, hogy a kinevezését nem politikai feladatként fogja fel. De amúgy be lehetne vonni a politikai csatákba valamelyik oldalon?
C.B.: Nem tudom elképzelni magam egyetlen merev ideológiai vagy szabályrendszerben sem. Az sem véletlen, hogy új munkahelyet hoztam létre teljesen új szemlélettel, nyitott gondolkodású szakemberekkel. A szabályok azért vannak, hogy felülírjuk őket, ha már elavultak. Így igyekszem élni az egész életemet, képviselni a szakmaiságomat.
Forrás: HVG, Itthon 2016. augusztus. 20.