Close

Hol a határa?!

kislányrajz 600p

Hétéves kor alatt a leghatékonyabb a fejlesztés, később sokkal több energiát és időt vesz igénybe az esetleges hátrányok ledolgozása – mondta el az Ökumenikus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.

Fejlődés, fejlesztés – oktatás. Hát igen. Ez nem a „spanyol viasz”, nem most találtuk fel. A kisgyermeket nevelő / felnevelő szülők már az ősidők óta tanítják, tanítgatják gyermekeiket, hiszen ha kellően ügyes kisembert nevelne, megkönnyítik saját életüket is. Sajnálhatjuk, hogy ez a „régi szemlélet”, és mára már kicsit elavult.
Oktatási rendszerünkben szinte a pedagógus feladatává, sokszor kötelességévé vállt, hogy ne „csak” tanítsa / oktassa, hanem nevelje is a gyermeket. Kérdés, hogy hogyan?!
Az oktatási törvények ennek szinte minden lehetőségét, eszközét megvonták tőle, manapság (jobb esetben) bemennek a diákok órára – egyéni elbírálásuk (vagy otthoni nevelésük?!) szerint leírják az anyagot vagy kikészítik tanáraikat – a szerencsésebbek külön órára vagy órákra mennek – hazaérnek – egyesek (ismét nevelési kérdés) elkészítik a kapott otthoni feladatokat – alszanak – felkelnek – iskola…
Mókoskerék.
De mi a helyzett a „Sajátos Nevelési Igényű”, vagy SNI-s gyerekekkel?

Rácsok Balázs emlékeztetett arra, hogy a május és a június a gyerekek hónapja a segélyszervezetnél, melynek már tíz központjában várják a 0-5 éves hátrányos helyzetű kicsiket.
Elmondta azt is, hogy korai fejlesztés nélkül ezek a kisgyerekek iskolába kerülve nagyon nehéz helyzetben találnák magukat, hátrányaik miatt gyorsan lemaradnának a többiektől.
Hétfőn a szervezet Kaposváron kezdte el egy Biztos kezdet elnevezésű gyermekház működtetését Pécsi úti közösségi házában, ahol szakemberek irányításával a gyermekeknek mozgásterápiát, gyógypedagógiai fejlesztéseket, a szülőknek klubfoglalkozásokat szerveznek, csökkentve a szegénység, a rossz szocializáció okozta lemaradást.
A programba egy éven belül húsz családot, negyven gyermeket terveznek bevonni, céljaik eléréséhez együttműködnek más civil szervezetekkel – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.

Forrás MTI Budapest, 2016. június 14.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top