Close

Autó Motor és Tuning Show a Budapesti Vásárközpontban

Megnyílt az Autó Motor és Tuning Show pénteken a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, amelynek keretében megrendezik az Autós Nagykoalíció gondozásában a Magyarok a világ járműgyártásában kiállítást is.

A március 23-ig nyitva tartó rendezvényen a szervezők mintegy 50 ezer látogatóra számítanak. Nokta Balázs, a Tuning Show Kft. tulajdonosa az MTI-nek elmondta: 11 országból mintegy 250 kiállító mutatkozik be, többek között jelen van 30 gépjárműimportőr és 100 kiegészítőket gyártó cég is.

 A Magyarok a világ járműgyártásában kiállítás megnyitóján Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke interaktív prezentáció keretében méltatta a világ autógyártásában jelentő szerepet játszó magyar mérnököket, fejlesztőket, tervezőket, akik közül többen is jelen voltak a rendezvényen.
A kiállításon a magyar tervezők munkái eredetiben, illetve maketteken is megtekinthetők.

A Mercedes-Benz tájékoztatása szerint az autóipar múltját, jelenét és jövőjét egyaránt bemutatják önálló standjukon, ahol a cég legendás mérnöke, a passzív biztonságot forradalmasító Barényi Béla munkássága is helyet kap.

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top