Close

Megjelent Hajdu Tibor kismonográfiája Károlyi Mihályról

Károlyi Mihály egykori miniszterelnök, az első magyar köztársasági elnök életét írta meg kismonográfiájában Hajdu Tibor történész. A Napvilág Kiadónál megjelent kötet kitér az utókor bűnbakképzésére és a mítoszteremtésre is.
Romsics Ignác történész a Ki volt Károlyi Mihály? című kötet hétfői bemutatóján emlékeztetett arra, hogy Hajdu Tibor 1978-ban nagymonográfiát írt Károlyi Mihályról. Megjegyezte, az akkori kötet „professzionális történetírás” volt, a szerző a „kötelező propagandisztikus szemlélettől mentesen” mutatta be Károlyi Mihály politikai életútját, hogy az egykori elnök elnyerje az őt megillető helyet a politikatörténetben. A történész kiemelte: Hajdu Tibor akkor a néhai politikus rehabilitációját tűzte ki célul, hiszen Károlyi Mihály személyét a két világháború között támadták, majd az 1950-es évektől hallgattak róla.
   
A történész hangsúlyozta: Hajdu Tibor kötete ugyan terjedelmében kisebb, de tartalmában megegyezik a nagymonográfiával. Különbségként megemlítette, hogy a mű „helyiértéke” megváltozott, szerinte a szerző művén érződik, hogy Károlyi védelmében írta a könyvét. Romsics Ignác emlékeztetett arra, hogy Károlyi Mihályt az utóbbi időben sok támadás éri, például tavasszal elszállították szobrát a Kossuth térről. A történész méltatta a kötet gördülékeny, ironikusan szellemes stílusát, valamint felhívta a figyelmet arra is, hogy a könyv epilógusában a szerző a mítosz- és a bűnbakképzésről ír, sorra veszi az életmű összes olyan momentumát, amelyek miatt támadják a politikust.
   
Romsics Ignác megjegyezte, a nem tudást lehet enyhíteni tanulással, de szerinte Károlyi támadói nem akarnak tanulni. „Ha párszáz embert meg lehet ingatni a hitében, már eredményes volt a munka” – tette hozzá.
   
Hajdu Tibor az MTI-nek elmondta, hogy a kötet a Napvilág Kiadó „politikuséletrajz-sorozatába” illeszkedik, az előző kötet Horthy Miklósról szólt, a következő Gömbös Gyulával foglalkozik majd. „Abban, hogy elvállaltam, szerepet játszik az is, hogy aktuálisnak láttam a témát” – tette hozzá megjegyezve, a kötete a szélesebb olvasóközönségnek szól, ezért kisebb jegyzetanyaggal dolgozott.
   
A történész kronologikusan követte végig Károlyi Mihály életét. „Röviden reagáltam a mostani vitákra, szoboreltávolításra is” – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy vajon miért lett ennyire vitatott Károlyi Mihály politikai életútja, azt felelte: a viták ellenére az tény, hogy a gróf az első magyar köztársasági elnök volt, jelentős szerep jutott neki a történelemben. „Rá bűnbakszerepet aggattak, bűnbakra a tragikus helyzetekben mindig szükség van” – fogalmazott a történész, hozzátéve, hogy Görgey Artúrt is rehabilitálta az utókor, Károlyinak néhány évtizeddel többet kell várnia erre.
   
Hajdu Tibor kitért arra is, hogy a könyvben az 1920-as, 1930-as évekről írt részletesebben, Károlyinak a szociáldemokratákhoz, kommunista párthoz fűződő kapcsolatáról, valamint a párizsi követségéről. „A köztudatban az van, hogy a Rajk-per miatt mondott le, pedig ez nem így történt, ő a Mindszenty-per után adta be lemondását. Rajkkal még az utódjáról is tárgyaltak. Tehát akkor is lemondott volna, ha Rajk maradt volna a székében” – tette hozzá.
   
„Szerintem nem volt naiv, nem is lelkesedett könnyen. Lehet, hogy nem rendelkezett olyan rálátással, mint kellett volna, de ez nem azonos a naivitással. Már csak azért sem, mert ő egy olyan családban nőtt fel, ahol a reggelinél azt tárgyalták, hogy ki legyen a miniszter” – vélekedett.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top