Close

Társadalmi párbeszéd a közép-európai együttműködésről

Nemrég meghívót kaptam a IV. KEP Társadalmi Párbeszéd Fórumára Dr. Czeglédi József ügyvezető elnöktől, a Szervező Bizottság elnökétől. Ezen a KEP rendezvényen a társadalmi és gazdasági szervezetek, valamint a tudomány, az oktatás, a civil élet számos tekintélyes képviselője vett részt és tartott előadást.

A fórum fő célja: a közép-európai együttműködés néhány aktuális kérdésének vizsgálata, a párbeszéden alapuló tanulságok, javaslatok. Különös tekintettel a Kárpát-medencére és a Visegrádi Országokra. A fórum megemlékezett az 56-os forradalom 55. és a KEP alapításának 10. évfordulójáról is. Kiemelten foglalkozott a törvényalkotás előtt álló hungarikumok néhány témakörével.

A program az Urbanisztikai Társaság konferenciatermében (Bp. XI. ker Liliom. u. 48.)
2011. szeptember 30-án volt. 125 fő regisztrált.

A KEP 10 éve alakult és 10 éve rendszeres, eredményes munkát végez.
A szeptember 30-án tartott fórumot Schmitt Pál köztársasági elnök levélben köszöntötte. A levelet Czeglédi József, a KEP ügyvezető elnöke olvasta fel. A levélben Schmitt Pál kiemelte a sok akadályon mindig győzedelmeskedő tehetséges magyar nép erejét. Kiemelte, hogy a Társadalmi Párbeszéd Fórum hazánk megújulásában mindig kulcsfontosságú témákkal foglalkozik.
A KEP társelnök, Marinovich Endre c. nagykövet, a KEP alapításának 10. évfordulójáról emlékezett meg. A törzsasztal fórumaival együtt, már 100 rendezvényt rendezett különböző aktuális témákban az Európai Unió normáinak megfelelően.

A IV. Társadalmi Párbeszéd Fórum keretében került sor a KEP „Közép-Európai Pannonia Szenátora” kitüntető oklevelek átadására is. Marinovich Endre nagykövet adta át a kitüntetéseket: Pozsgay Imre, egyetemi tanárnak, volt államminiszternek és Schöpflin György egyetemi tanárnak, európai parlamenti képviselőnek, akik sokat tettek a közép-európai népek baráti kapcsolatainak elmélyítéséért, a hazai demokratikus rendszer erősítéséért és segítették a pártoktól független civil szervezet, a KEP munkáját is.
A kitüntetés átadásánál részt vettek Boross Péter v. miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke és Lomnici Zoltán a Legfőbb Bíróság v. elnöke, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke, a KEP Kárpát-medencei képviselői, a rendezvény előadói és vendégei.

A sok értékes előadó közül engem különösen az 56-os megemlékezések és a Hungarikumok – Kárpát-medencei kincsestár c. előadások érdekeltek.

Meggyőző volt a „Mutasd meg fiadnak 56-ot!” 56-os turisztikai programajánlatokkal és fényképekkel. A Puskás Technikum rektora is bemutatkozott érdeklődő tanítványaival és megmutatta az általuk bejárt 56-os forradalom emlékhelyeit.
A Beszélő kövek c. film az 1956-os forradalom és szabadságharc fővárosi helyszíneiről emlékezett meg. Mind a két filmet Dr. Marossy Endre, hadtörténész, szakértő ajánlotta. A Beszélő kövek a Nemzeti Kulturális Örökség minisztériumában készült.
A „Mutasd meg fiadnak 56-ot” c. film előszavát Dr. Czeglédi József és Dr. Marossy Endre, hadtörténész írta. Autóbusz túrát ajánlottak sok képpel a fiataloknak.
A két filmet – köszönettel- megkaptam, hogy elvigyem Svédországba, a svéd-magyar klubok 56-os ünnepségeire.
 
A hungarikumokról figyelemre méltó előadást tartott Birinyi József, a Hungarikum Szövetség elnöke, a hungarikum törvény stratégiájának alkotója és Ifj. Körmöci Károly, Vajdaság-Szerbia, a Tisza-coop-Hungarikum vállalat h. vezérigazgatója, Radda István, Ausztria, a Club Pannonia Osztrák-Magyar Társaság alelnöke. Mindegyik előadó közös célja a hungarikumok terjesztése, népszerűsítése.

2009-ben országgyűlési határozattal indult Birinyi József vállalkozó irányításával a tiszteletdíj nélkül dolgozó Parlamenti Hungarikum Munkacsoport, hogy kerettörvényt készítsen elő a hungarikumok önálló költségvetési támogatásáról. Szlogenjük: „Érték a Mérték!”
Birinyi József rendező,vegyészmérnök, sokoldalú folklorista Gustav Mahlert is idézte: „A tradíció nem a hamu őrzése, hanem a tűz továbbadása”.

A zsúfolásig megtelt teremben az elkötelezett előadók elnyúló előadásai miatt a sok jelentkező hozzászólóból nem mindenkire kerülhetett sor.

Az én felszólalásom is elmaradt. Bár jeleztem Dr. Czeglédi József és Birinyi József felé felszólalási tervemet. Itt mondom el, hivatkozva Schmitt Pál köszöntőjére is, hogy Magyarországnak -szerintem- sokkal jobban kell saját erejére, értékeire támaszkodnia.
Magyarország területén, a talpunk alatt jelentős kincsek találhatóak. Az ország természeti kincseinek egyik legjelentősebb értéke, a felszín alatt elhelyezkedő termál -és gyógykészlet.
Miért nem használhatjuk ezeket a készleteket pl. fűtésre is?
Miért nem népszerűsítjük őket jobban az Európai Unióban és tengeren túl?
Mátraderecske polgármestere szerint a recski aranybánya is feltárásra vár.
És ott van Makó, a földalatti gázmezőkkel! Ennek föltárása hatalmas bevételi összegeket jelenthetne Magyarországnak. A magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezhetné.
Azt gondolom, mindenképpen irányt kellene vennünk ezeknek a jelentős energiaforrásoknak, értékes nemzeti kincseinknek feltárására, hasznosítására. Magyarország gazdasági, társadalmi megújulása szükséges! Hogy ne legyen országunk ilyen kiszolgáltatott.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top