Close

Bereczki Dávid és Kecskés Tamás Franciacortán edz

aaaa2aa

Nemrégiben hatalmas lehetőséghez jutott három magyar fiatalember: a MotoGP-ben szereplő Simoncelli Squadra Corse Team friss tagjaiként egyenes útjuk nyílt a gyorsasági motoros világbajnokság felé. A gyerekekre rengeteg kihívás és feladat vár, itt van mindjárt a Franciacortán rendezendő teszt.

A fiatalok felkészülésében nagyon fontos szerepet játszik az olaszországi hétvége, hiszen áprilisban ugyanezen a pályán rendezik majd a CIV Minimoto bajnokság nyitófordulóját. Bereczki Dávid első alkalommal lép pályára az új csapatával, ráadásul mindjárt egy olyan helyszínen, amelynek a nyomvonala még ismeretlen számára. A nyolcéves kis srác egy ujjtörés után az elmúlt hétvégén ült először motoron, így duplán fontos számára a teszthétvége.

Kecskés Tamásnak már volt szerencséje az aktuális aszfaltcsíkhoz, neki a tapasztalatok felelevenítésére van a legnagyobb szüksége. Tomi már a hét elején megkezdte a mentális felkészülést az edzésekre, ugyanis nézőként részt vett bátyja Misanóban rendezett PreMoto3-as gyakorlásán, ahol testközelből figyelhette meg a Simoncelli csapat munkáját. Holnaptól már rajta a sor, a nyeregben kell minél többet és minél gyorsabban teljesítenie.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top