Close

Kecskés Tamás magára talált Ferrarában

aaaaa11

 

A hétvégi edzőversenyen Tamás a nem éppen ideális körülmények között is remekül elkapta a fonalat. A pályabejáráson még nem esett az eső Ferrarában, viszont már ekkor nedves volt az aszfalt: szombaton reggel aztán esőre ébredtek a versenyzők, így az első, 15 perces edzésre nem is engedték fel a gyerekeket, mert a körülmények alkalmatlanok voltak a motorozásra.

Tamás számára a második felmenetel a motor ellenőrzésével telt, a többin pedig folyamatosan gyorsult, fejlődtek az ívei és a féktávjai is, délutánra már megütötte a saját maga által elvárt szintet.

Vasárnap már az esős időjárásnak megfelelően állították be a gépeket a szerelők, ekkor tartottak ugyanis az edzéseket és a futamokat is. A versenyzői eligazításon felhívták a gyerekek figyelmét a pálya zord állapotára, mert a szél folyamatosan felhordta a szemetet az ívekre, ami így extra veszélyesnek bizonyult. Tomi tartott a kialakult helyzettől, de ügyes motorozással végül a harmadik helyre hozta be a technikát – a második versenyt pedig már nem is tartották meg.

A Marco Simoncelliről elnevezett kupán nem indult az teljes CIV mezőny, viszont a színvonal hasonló volt a bajnoki versengéséhez. Itt állt helyt Tamás a minimotoval, és a megszerzett pályaismeret, valamint a rutin mindenképpen sokat fog jelenteni neki a következő, éles verseny alkalmával, amit júniusban rendeznek meg, ugyancsak ezen a helyszínen.

Forrás: Tóth Krisztián Márk / Háfra Zsolt RXP – Sic58 Magyarország

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top