Close

Virágeső a belvárosban

viragesoabelvarosban 1

Budapest belvárosának szívében található ez a jellegzetesen századfordulós kialakítású polgári lakás, amely ízig-vérig nőies atmoszférát kapott. A lakberendező úgy komponált eggyé színeket, fényeket, kiegészítőket, hogy minden finom, légies, könnyű és vidám legyen.

A panoráma és a környezet pazar, hiszen a 82 négyzetméteres otthon a Bajcsy-Zsilinszky úton található, gyönyörű műemléki környezetben. A lakás a megvételkor rossz állapotban volt, a parketták, a falfestések, a kialakítások arra utaltak, hogy utoljára talán az 1960-as években nyúltak az enteriőrhöz. Dr. Somogyi Patrícia lakberendező azt javasolta a külföldön élő, s gyakran Magyarországra látogató tulajdonosoknak, hogy strukturálják át a tereket: így alakult ki az amerikai konyhával és étkezővel egybenyitott nappali, két szoba, valamint a fürdőszobák. Patrícia jellegzetes kézjegye a nőies, finom, glamouros stílus, mint mondja, nem is tudna mást alkotni. A lakás adottsága egyébként maga is determinálta az elegáns stílust. Színvilágában a kék és a szürke különböző árnyalatai jelennek meg, s hogy ne legyen hideg az összhatást, megtörik az ezüst-fehér asztallábak, bútorvégek, függesztékek és kiegészítők. A nappali szobájában különösen izgalmas megoldás az álmennyezet, amelyen rejtett világítás fut körbe, fokozva a sajátos, meghitt esti hangulatot, ugyanakkor napközben optimális fényt nyújt. A konyha térszervezési szempontból ideális helyre került, ugyanis egy légtérben van a nappalival, mégis látszólag elszeparált. Praktikus, könnyen kihasználhatóak a bútorok, a halszálkás csempe – akár egy ékszer – díszíti a teret. A szülők hálószobájának legmeghatározóbb eleme a virágmintás tapéta: a virágmotívum trend 2018-ban, a szépség, a frissesség, a természetszeretet üzenetét hordja magában. Először a tapétát választotta ki a tervező, ezt követte az ágy, az asztalkák, a száz százalékosan fényzáró sötétítő függöny, mert a belváros e részén városképi okból nem lehet redőnyöket használni. Ide is került egy puff, akárcsak az otthon valamennyi helyiségébe. Kényelmesek, praktikusak és játékosak. A két fürdő különböző jellegű, de mindkét térbe parketta jellegű hidegburkolat került fehér csempékkel.
viragesoabelvarosban 2

Hiába feminin a lakás hangulata, mégsem a feleség, hanem a férj volt a legelégedettebb – meséli mosolyogva a tervező. Nem kért változtatást, pontosan úgy szeretett bele a terekbe, a kiegészítőkbe, a bútorokba, ahogy azokat először meglátta. Akárcsak a család többi tagja, akiknek budapesti tartózkodását bearanyozza ez a szép belvárosi otthon.
viragesoabelvarosban 3

Forrás: amiotthonunk.hu
Szöveg: Nagy Annamária Fotó: Csondor Ágnes

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top