Close

Idén is Vándortábor program

vandortabor2018 bm

Idén új útvonalakkal bővül a Vándortábor program. Már 14 útvonalon indulhatnak útnak nyáron a felsős és középiskolás diákok, akik az erdei és vízi vándortáborok mellett kerékpáros programokra is jelentkezhetnek. Az egyhetes táborokban összesen tízezer általános iskolai felső tagozatos és középiskolás gyerek vehet részt 21 000 forintos részvételi díj ellenében, június 16. és augusztus 20. között.

A program beharangozó sajtótájékoztatóján Révész Máriusz kormányzati biztos, a programok ötletgazdája elmondta, hogy 5 erdei, 5 vízi, 3 kerékpáros és 1 kombinált vízi-kerékpáros útvonalon indulnak a vándortáborok az Országos Erdészeti Egyesület, a Magyar-Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében. Az erdei, kerékpáros és vízi vándortáborok útvonalai végigvezetnek az ország legszebb területein: a Dunakanyarban, az Őrségben, a Szigetközben és az Alsó-Duna szakaszon, a Bakonyban, a Mecsekben, a Mátrában, a Bodrog és a Felső-Tisza vidékén. Az a cél, hogy Magyarország természeti és kulturális értékeit valós élményeken, igazi kalandokon keresztül ismerhessék meg a gyerekek. A bringás és vízi táborokban a szervezők bocsátják a gyerekek részére a jól felszerelt kerékpárokat, hajókat és a túrázáshoz szükséges további felszereléseket. Az útvonalak mellett bővül a résztvevők köre is, mivel az oktatási intézmények mellett csoportot szervezhetnek a civil szervezetek vagy az egyházi közösségek is.  Folytatódik a kísérő pedagógusok számára szervezett, kedvezményes árú továbbképzés, melyen tavasszal több, mint ezren vehetnek részt. Tavaly már 500 pedagógus szerzett vándortábor-vezető képesítést.


Zambó Péter, az erdei vándortáborokat szervező Országos Erdészeti Egyesület elnöke hangsúlyozta, hogy a legzöldebb nyári programot kínálják a diákoknak. Tudatosan törekednek arra, hogy minél kisebb legyen a vándortáborozók ökológiai lábnyoma: tartós felszerelési tárgyakkal váltják ki az eldobhatókat, megtanítják a vízzel és energiával való takarékoskodás fontosságát. A szervező munkáját nyereményjátékkal is szeretnénk megköszönni.
Schmidt Gábor, a VíziVándor táborokat szervező Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke elmondta, hogy az osztálykirándulásokat és a hagyományos vándortáborokat május 14. és szeptember 16. között rendezik meg a Szigetközben, a Felső-Tisza vidékén, a Bodrogon, a Dunakanyarban Esztergomnál, Pakson, és egy közös helyszínen a Bringásvándorral, a Körösök-vidékén. A programokra minden alapfokú köznevelési vagy szakképzési intézmény, valamint civil szervezet pályázhat.
A http://www.vandortabor.hu honlapon keresztül már lehet jelentkezni a vízi és erdei vándortáborokra, míg a kerékpáros útvonalakra február 1-én nyílik meg a regisztráció. Ugyanekkor kezdődik a jelentkezés a gyalogos és kerékpáros vándortábor-vezető pedagógus továbbképzés tavaszi időszakára.
 Bognár Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top