Close

Egymilliárd forint a külhoni magyar családok támogatására

Fotó: MTI (korábbi felvétel)

A külhoni magyar kisközösségek, vállalkozások, egészségügyi intézmények családbarát tevékenységét támogató pályázatok, valamint képzések, táborok is szerepelnek a „2018 a külhoni magyar családok éve” Kárpát-medencei programjai között, amelyekre összesen egymilliárd forint áll rendelkezésre – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A tematikus év nyitórendezvénye február 2-án lesz.

Potápi Árpád János kiemelte: a külhoni magyar kisközösségek családbarát tevékenységének támogatására, erősítésére 200 millió forintot különítettek el. Azon külhoni magyar vállalkozások, melyek családbarát vállalkozást hoznának létre vagy családokat segítő szolgáltatásaikat erősítenék, 400 millió forintra pályázhatnak majd. Hozzátette: az egészségügyi intézmények szakmai és anyagi támogatásának kerete 210 millió forint, e körbe tartozik az egészségügyi szűrések eljuttatása szerte a Kárpát-medencében, továbbá védőnői hálózat kialakítása, együttműködve a Magyar Védőnők Egyesületével, emellett májusban, illetve decemberben úgynevezett kezdőcsomag biztosítása minden olyan külhoni magyar családnak, amelyik igényli idén az anyasági támogatást.
A pályázatok várhatóan februárban jelennek meg – jelezte.
A különböző rendezvények családi programelemeire 50 millió forintot különítettek el, emellett alkotótáborokat szerveznek és a családbarát közösségeket is díjazzák majd a tervek szerint decemberben – ismertette.
Kutatást is szerveznek, hogy minél teljesebb képet kapjanak arról, mit is jelent a család a Kárpát-medencében, hogyan alakulnak a házasságkötések, milyen a vegyes házasságok aránya, a gyermekvállalási kedv, hogyan választanak a fiatalok párt, és milyen mindennapi problémákkal néznek szembe a családok.
Potápi Árpád János elmondta: a tematikus év nyitórendezvényét február 2-án tartják Budapesten, amire vállalkozókat, települési önkormányzatokat, civil szervezeteket, egyházi közösségek képviselőit várják.
Felidézte: 2012 óta hirdetnek tematikus éveket, s a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tavaly november 10-én döntött arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve lesz, s ezzel csatlakoznak az Emberi Erőforrások Minisztériuma családok éve programjához.
A teljes Kárpát-medencei magyarsághoz szólni kívánnak, a legkisebb közösségeket is megkeresik. Minden közösség alapja a család, és minden tevékenységük központjában az ő támogatásuk áll – fogalmazott Potápi Árpád János.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a tematikus év összhangban van a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programmal.
A kormány év végi 33 milliárdos plusztámogatásáról szóló kérdésre azt mondta: örülni lehet annak, hogy az ország gazdasági teljesítőképessége olyan, hogy több célra sikerült még forrásokat találni. Hozzátette: az igény még ennél is nagyobb volt, s reméli, hogy akik kimaradtak, az év során további támogatásokhoz juthatnak majd.
Az államtitkárság tájékoztatása szerint tavaly a nemzetpolitikai területre összkormányzati szinten több mint 100 milliárd állt rendelkezésre.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top