Close

Lengyel csodakocsi születhet

jeep ok

Újabb ma született márka követné a Tesla sikerét. Lengyelországból jönne a következő prémium villanyautó, ami egyelőre inkább tűnik dizájntanulmánynak, mintsem valós koncepciónak.

nagy ok

Igazából sántít a teslás párhuzam, mert a Varsovia Motor Company autója csak hajtásában és utasterében előremutató (utóbbiban ráadásul messze nem olyan minimalista, mint a Tesla), külseje inkább egy volvós-cadillac-es konzervatív vonalat követ. A forma a varsói Kadler stúdió terméke, de nagy szerepe volt benne egy Aleksander Krupa nevű lengyel srácnak, aki Instagramja szerint még nem sok kézzel foghatót alkotott a filcrajzokon túl. A látványtervek alapján nehéz is eldönteni, mennyire kell komolyan venni a koncepciót. A Varsovia is óvatos a konkrétumokkal, de azt mondják, egy közeli autószalonra már kiállnak vele, és ha ott jó fogadtatást kap, 2018 környékén kezdenének, majd évi ötven darabosra állítanák be a gyártást.

müszerfal ok

töltö oktankol ok

A lengyelek szerint csupán villannyal 350 kilométert képes megtenni a Varsovia Concept, de azért kerülhet bele egy hatótávnövelő benzinmotor, ha úgy hozná a szükség. A villanyhajtásra öt másodperces 0-100-as sprintidőt mondanak. Ezt ma egyre több prémium villanyos tudja, ezért ők a hátsó üléssor luxusában magasodnának a prémium villanyos konkurencia fölé. Ahogy a látványterveken látható, az anyósülés helyére került lábtartóval ez egy igazi sofőrös autó lenne. Asztalkával, kijelzőkkel, internettel – mindennel, amire ma Kínában annyira fogékony a felsőosztály. Már ezért is ígéretes, de a konkrétabb jelzőkkel inkább várjunk, amíg előállnak egy kézzel fogható autóval egy nemzetközi szalonon.

golfauto ok

volvo ok

Forrás:Totalcar 2016.09.03.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top