Close

Tarlós István szerint az ellenzék visszavágót vizionál a parlamenti választásokért

tarlosistvan2019 1

Az ellenzék visszavágót vizionál a tavalyi parlamenti választásokért, és a fővárosi önkormányzati kampányban azt próbálják sugallni, hogy ha megnyerik a választást Budapesten, akkor leválthatják az Orbán-kormányt – mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester hétfőn a TV2 Mokka című műsorban.

A városvezető úgy látja, „revansista, indulatos hozzáállás jelenik meg az ellenzék kampányában. Szerint ez azonban veszélyes a fővárosra nézve, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány még legalább három évig hivatalban marad. Tarlós István szerint az ellenzék ezzel a kampánnyal éppen a kormánnyal való valamiféle együttműködési lehetőségének az utolsó hídját égeti fel.
Az ellenzék kampánya nem az önkormányzatról szól, az ehhez kapcsolódó témákat, mint például a zuglói ügyeket, pénzügyi helyzetet igyekeznek is kerülni – mondta a főpolgármester, majd úgy folytatta: ami a kampányukban a városról szól, az nem hiteles.
Mint kifejtette, a probléma az, hogy javarészt olyan régi politikusok beszélnek az ellenzéki kampányban, egy-két „etalonnak szánt”, új és inkompetens ember mellett, akik „a kompetenciájuk ellenére 2010 előtt már sokszor levizsgáztak”. Példaként említette az általuk most szorgalmazott faültetést, miközben 2010 előtt Demszky Gábor szabaddemokrata főpolgármester együtt ők vezették ezt a várost, és akkor ez nem jutott eszükbe. Akkor évente mindösszesen egy-kétszáz fát ültettek, míg „mi átlagban kétezret” – fűzte hozzá. Azt elfelejtik közölni – egészítette ki -, hogy a zuglói Pillangó parkban közel háromszor annyi fát vágtak ki, mint a Szentendrei úton terveznek.
Tarlós István szerint ezek az ellenzéki politikusok nem hiteles arcok, ők hagyták az önkormányzatra a „rettenetes” adósságállományt, és az ő idejükben a város nemzetközi megítélése „a lejtő aljára csúszott”.
A főpolgármester a város tönkretételét hangoztató ellenzéki kritikára reagálva arra mutatott rá, hogy Brüsszelben 2019-ben Budapest nyerte el Európa legjobb úti célja kitüntető címet, mégpedig az elmúlt „szűk évtized teljesítményével indokolva” az elismerést.
Hozzátette, úgy tűnik, Brüsszelből nem úgy látják, hogy az ő vezetése alatt tönkretették vagy rabigába hajtották volna a várost, ahol most valamiféle szabadságharcot kellene folytatni választási kampány címén.
Tarlós István azt hangoztatta, stabilizálták a várost, a fejlesztések „biztos úton vannak” a közfejlesztések tanácsán keresztül, és elképzelései szerint felgyorsítják majd a környezetvédelemmel és a hajléktalansággal kapcsolatos ügyek rendezését is.
Közölte azt is, hogy örül annak, hogy alig néhány óra alatt összegyűlt a főpolgármester-választáson való indulásához szükséges ajánlások több mint kétszerese, több mint 12 ezer aláírás.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top