Close

A Die Presse véleménye, az osztrák álláspont

charter copy

EURÓPA ÚJ VEZETŐJE

orb ok

Orbán Európa új vezetője, írja a Die Presse című osztrák lap, amely szerint
„Európának hosszú idő után újra van vezető személyisége, történelmi
küldetéssel rendelkező ideológusa, ráadásul a magyar kormányfő stratégiailag
dörzsölt, retorikailag jó, cselekvésben rendíthetetlen és tartarmilag
konzekvens”.

Változnak az idők… Még nem is olyan régen egészen más jelzőkkel jellemezte
Orbán Viktort a Die Presse és sok más nyugati média is. Sajnos azonban
Európának nem Orbán Viktor a vezetője, de ha egyáltalán van vezetője, az nem
is Európában keresendő. Európa manapság a létéért küzd, vezető nélkül. Ezért
nagy a baj, ahogyan Orbán Viktor is mondta az Idők jelei vitairat
konferenciáján.

„Európát elárulták és ha nem állunk ki érte, ezt az Európát el fogják tőlünk
venni. Ezzel az összeesküvéssel, ezzel az árulással szemben nekünk a
demokráciához kell fordulnunk, a néphez kell fordulnunk és el kell érnünk,
hogy az európai embereket valamilyen módon szóhoz juttassuk, hogy ezek az
emberek elmondhassák, hogy ami történik, azt nem akarják. Joguk van ahhoz,
hogy demokratikus módon igent vagy nemet mondjanak mind arra, ami most
történik Európában” – mondta Orbán miniszterelnök a konferencián.

eu ok

Ez nem egy PC-nyelven elmondott hablaty, hanem világos, egyenes beszéd.
Szokatlan az EU-ban és az Egyesült Államokban is. Nem is értik, hogyan
lehetséges az, hogy egy ilyen kis ország miniszterelnöke ilyen bátran
fogalmaz. Nem értik, mert nem ismerik a szovjet elnyomásban nevelkedett
Orbán Viktort, aki a kommunista rendszer elleni legnagyobb fegyvert
használta akkor is és használja ma is: a józan észt. A józan paraszti ész
ereje óriási, birodalomdöntő volt és az ma is. Ezért találták ki ellene a
PC-nyelvet, ami mára hatástalanná kezd válni. Sokan, sokat szoktak
hivatkozni a művelt Nyugatra, pedig mára oda jutottunk, hogy a
Kelet-Európai, szovjet érában nevelkedett emberek meghaladták ezt a szintet,
hiszen az egypárti diktatúrában megtanulták helyén kezelni a politikai
nyilatkozatokat, a médiában olvasható, hallható, látható információkat és
józan paraszti ésszel ítélték meg a látottakat, hallottakat, egybevetve a
valósággal. Míg a nyugati szabad világban élők mindent elhittek, amit a
különböző politikai álláspontok tartalmaztak, amit a médiából kaptak, így
mára elfelejtettek gondolkodni, majdhogynem elhülyültek, észre sem véve,
hogy mennyire megvezették, megvezetik őket. Azok a nyugati politikusok, akik
manapság az európai vezető elithez tartoznak, a jóléti társadalomban, elit
egyetemekre járva, paradicsomi állapotok között tanulták a politizálást.
Orbán meg is akadt a torkukon, se lenyelni, se kiköpni nem tudják.

Honnan is tudhatnák, hogy 1987–88 táján, amikor Orbán felesége
Salgótarjánban volt ügyvédjelölt, Orbán megkérte Anikót, hogy szerezze meg a
Salgóbányai KISZ továbbképző központot egy nyári egyetem megrendezésére.
Ezen pesti liberális egyetemi oktatók és Szájer, Kövér és Orbán is tartott
volna elöadást, persze a Nógrád megyei KISZ- és pártfunkcionáriusok mellett.
A szervezés telefonon zajlott Anikó és Viktor között, amit az állambiztonság
„természetesen” lehallgatott. Egyik alkalommal Anikó aggodalmaskodott, hogy
botrány lesz, ha mindhárman (Kövér, Orbán, Szájer) előadást fognak tartani,
és azt mondta Orbánnak, hogy ezek a helyi KISZ-es potentátok az ő előadásaik
alatt tüntetően ki fognak vonulni a teremből. Mire Orbán azt válaszolta a
telefonba, hogy akkor annyival kevesebben leszünk a teremben.

Ebben a történetben benne van a mai Orbán Viktor is. Valójában Orbán semmit
sem változott, ma is kimondja azt, amit egyébként talán mindenki lát, de
senki sem mer kimondani. Újságíró barátom mondta, hogy a lánya Belgiumban él
a flamand férjével, és egyre büszkébb a magyarságára. Állítja, hogy nálunk
sokkal értelmesebbek az emberek. Ott teljesen el vannak hülyítve. Férje
meghökkent azon, hogy itt Mátyás királyról hallanak mesét a gyerekek. Ott
teljesen ismeretlen a történelem. A híres nyugati jogállamiságról pedig
elmondta, hogy két évvel ezelőtt egy háztulajdonosnak elvette az állam a
többlakásos lakóépületét és bevándorlókat költöztetett bele. Magyarországon
ilyen nem történhet meg, legalábbis amíg Orbán Viktornak hívják a
miniszterelnököt.

Forrás: Somogyi János 2017. január

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top