Ring Magazin

Kedd, 2018. Február 20.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Programajánló
PROGRAMAJÁNLÓ

Megnyílt a tihanyi Levendula Fesztivál

Megnyílt a tihanyi Levendula Fesztivál

Koncertek, színházi előadások és gyermekprogramok várják a látogatókat a június 24-én kezdődő és vasárnapig tartó 12. Tihanyi Levendulafesztiválon. A rendezvény kísérőprogramjai egészen július elejéig tartanak - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere.

Tósoki Imre elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a levenduláé a főszerep a Nagy László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park által szervezett fesztiválon, melynek névadó növényével többek között lekvárként elkészítve és szappanként, szörpként is találkozhatnak a látogatók.

Fontos küldetése a fesztiválnak a hagyományápolás, a gyermekek népi játékokkal játszhatnak, valamint a levendulalepárlás folyamatát is megismerhetik a látogatók - fogalmazott a polgármester.

A programok közül kiemelkedik a szombati, levendula jegyében tartott kézműves játszóház és vasárnap az ősi hangszerekkel való ismerkedés - fűzte hozzá.

Tósoki Imre elmondta azt is, hogy szombaton, csatlakozva a Múzeumok éjszakája programhoz, szerzetesi idegenvezetés indul a látogatóközpontból, és megnyitják az érdeklődők előtt a máskor nem látogatható 18. századi szerzetesi kriptát. Barokk orgonamuzsika csendül fel és apátsági ételeket és italokat lehet majd kóstolni.

Vidám színfoltja a rendezvénynek az Öreg-Levendulásban tett szombati túra, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei vezetnek. Szombaton lép színpadra a Budapesti Utcaszínház a Ludas Matyi című produkcióval, a Csopak Táncegyüttes, a Zabszalma Együttes és Szabó Balázs Bandája is, az estet utcabál zárja - foglalta össze a polgármester.

Tósoki Imre jelezte, hogy az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódít meg, hiszen egy helyi vállalkozó újabb ültetvényt telepít a tihanyi bekötőútnál és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bővíteni fogja a területeit.


Forrás : MTI / fotó: mtshastalavenderfarms.com

 
PROGRAMAJÁNLÓ

Múzeumok éjszakája Eplényben

Múzeumok éjszakája Eplényben


Június 25-én az eplényi libegő hosszabbított nyitva tartással hajnali 2-ig üzemel majd. Így lehetőség nyílik egy kis felfrissül&e...

PROGRAMAJÁNLÓ

Szentjánosborgár túrák Eplényben

Szentjánosborgár túrák Eplényben


Június 22-től június 29-ig, esténként Szentjánosbogár túrákat szerveznek az Eplényi Libegőnél. A túrák minden e...

PROGRAMAJÁNLÓ

Felcsendülnek Cseh Tamás és a Kex dalai

Felcsendülnek Cseh Tamás és a Kex dalai

Cseh Tamás és a Kex együttes dalai is felcsendülnek szombaton a Cseh Tamás Archívumban. A koncerten Másik János és zenésztá...

PROGRAMAJÁNLÓ

Ozora és a puszta Illyés Gyula szemével

Ozora és a puszta Illyés Gyula szemével

Állandó kiállítás nyílik Ozorán a Forster Központ által felújított régi Nagyvendéglő barokk épü...

PROGRAMAJÁNLÓ

Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken

Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken

Történelmi várjátékokat rendeznek a szlovákiai Füleken szombaton és vasárnap - tájékoztatta az MTI-t a szervező Fülek...

PROGRAMAJÁNLÓ

Éjjel-nappal gasztroélmény – Foglaljon asztalt az ország legkisebb éttermébe!

Éjjel-nappal gasztroélmény – Foglaljon asztalt az ország legkisebb éttermébe!

Szívesen kóstolna olyan különleges ízkombinációkat, mint az Angus steak sült csicsókával és édesburgonyával, a...

PROGRAMAJÁNLÓ

Bringológia

Bringológia


A kerékpározásról nyílt kiállítás csütörtökön az Iparművészeti Múzeumban. A Bringológia- amikor a ...

PROGRAMAJÁNLÓ

Hősökkel, újítókkal, felfedezőkkel és több mint 2000 programmal várja a látogatókat a 2016-os Múzeumok Éjszakája

Hősökkel, újítókkal, felfedezőkkel és több mint 2000 programmal várja a látogatókat a 2016-os Múzeumok Éjszakája

Ebben az évben 400 intézmény 2200 programjából válogathatnak az érdeklődők országszerte június 25-én a Múzeumok &Eacut...

PROGRAMAJÁNLÓ

Gyógyító szentek nyomában

Gyógyító szentek nyomában


A majki Kamalduli remeteségben vasárnap a hit és a növények gyógyító ereje lesz a középpontban a „Gyógyít&oac...

PROGRAMAJÁNLÓ

Japán napok a Hopp Ferenc Múzeumban és a Kogart Házban

Japán napok a Hopp Ferenc Múzeumban és a Kogart Házban
 
Teaceremóniával, zenei bemutatókkal, képregényekkel, japán rajzfilmekkel és jelmezversennyel is várják a keleti ország ...
PROGRAMAJÁNLÓ

Szurkolj Te is a Futball-szigeten a magyar válogatottnak

Szurkolj Te is a Futball-szigeten a magyar válogatottnak

Magyarország legnagyobb kivetítőjén nézheted végig a legjobb meccseket

Ha mindened a foci és ki nem hagynál egyetlen meccset sem, akkor idén...

PROGRAMAJÁNLÓ

Könyvhét - Idén Gyula lesz a Könyvhét kiemelt vidéki helyszíne

Könyvhét - Idén Gyula lesz a Könyvhét kiemelt vidéki helyszíne
 
 
Gyulán tartják csütörtök délelőtt a 87. Ünnepi Könyvhét vidéki, országos megnyitóját, a Bék&eac...
Oldal 9 / 118

Megjelent az A Mi Otthonunk februári száma

 amio ujsz 

Bővebben a Életmód rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 672 vendég böngészi

bav logo kicsi banner