Ring Magazin

Csütörtök, 2013. Május 23.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Tudomány Tudomány

Tudomány

Tudomány - Tudomány

Egy literrel háromezer kilométer?

Lehetetlen küldetésnek látszik, pedig nem az: egyetlen liter üzemanyaggal el lehet jutni Rotterdamból Moszkvába. Ez persze elméleti érték, hiszen egyelőre csak zárt pályán és steril körülmények között, és nem közúton, pláne nem csúcsforgalomban működik.

 
Tudomány - Tudomány

Két év múlva Magyarországon is tesztelhetik az összes rákgént

Amikor a héten megjelent, hogy Angelina Jolie eltávolíttatta a kebleit, néhányan rosszindulatú kommentekkel reagáltak. Nagyon úgy tűnik, nem sokan értik a célzott génvizs...

Tudomány - Tudomány

Tibor, a magyar

Tibor, a magyar

Úgy gondolta hazánk?a Tibor, jobb az ilyesmit egyedül intézni, az embernek mégiscsak önmagában van a legnagyobb bizodalma. Nem riasztotta tehát a mentőket az osztrák kist...

Tudomány - Tudomány

Lezárult a jogorvoslati eljárás

A Semmelweis Egyetem Szenátusának 41/2012 (III.29.) számú határozata ellen Schmitt Pál által benyújtott felülbírálati kérelem, továbbá a Fővárosi Törvényszék korábbi hatá...
Tudomány - Tudomány

A növénypalánták jobban gyarapodnak a biztató szavakra

A növénypalánták jobban gyarapodnak a biztató szavakraA növényvilágban is megfigyelhető, hogy a palánták gyarapodására jótékony hatással vannak a közvetlen környezetből érkező biztató, barátságos szavak - derült ki egy új ku...
Tudomány - Tudomány

Shell Eco-marathon - A győriek formabontó járműve

Shell Eco-marathon - A győriek formabontó járműveA győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy csapata bemutatja új tervezésű, formabontó járművét az egyetem laborépületében 2013. május 9-én.  A SZEnergy Team idén hatodik a...
Tudomány - Tudomány

Kész az első, 3d printerrel gyártott fegyver

Az Egyesült Államokban elkészült a világ első, kizárólag 3d nyomtatóval készített lőfegyvere. Az eszközt a Defense Distributed csapata gyártotta, és azt tervezik, hogy a ...

Tudomány - Tudomány

Feltörték a Google Glasst

Röviddel a piacra kerülése után máris feltörték a Google szemüvegét.

Régi informatikai igazság, hogy amit az egyik ember elkészít, azt a másik ember fel is tudja törni. Mo...
Tudomány - Tudomány

'Mérföldkő' kérdőjelekkel

'Mérföldkő' kérdőjelekkelSzegedi lézerprojekt – Betonozás még nincs, határidő van

Tudományos mérföldkő az ELI projektben – a lézerberendezés terveit vitatták meg a világvezető lézerfizikusai! – er...
Oldal 1 / 80

Ring Videótéka

Statisztika

Tagok : 3660
Tartalom : 19288
Webcímek : 7
Tartalom találatai : 7354846

Névnap

Ma 2013. május 23., csütörtök, Dezső napja van. Holnap Eszter és Eliza napja lesz.