Close

Erkel, Mahler és Liszt belvárosa

(Halász Nóra képe)

Az idei év a magyarországi klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született. Ebből az alkalomból választotta a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa programsorozat fővárosi helyszínéül a mindhármuk életében meghatározó szerepet betöltő Andrássy utat. Itt találhatók ugyanis azok az intézmények, amelyek megalakulása, felvirágoztatása a három zeneszerző nélkül elképzelhetetlen lett volna. A féléves rendezvénysorozat szeptember 5-én a forgalom elől lezárt Andrássy úton zenés korzóval kezdődik.

 
Erkel Ferenc, Gustav Mahler és Liszt Ferenc a XIX. századi kulturális és zenei élet meghatározó alakjai voltak. Zsenialitásuk kiemeli őket kortársaik közül. Születésük évfordulóját ünnepli az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa elnevezésű, közel féléves programsorozat a Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda szervezésében. Az összművészeti programok célja, hogy bemutassa azt a kort, amelyben a három zeneszerző élt és alkotott. Azt az időszakot, amelyben az egyes művészeti ágak szorosan összekapcsolódva fejlődtek és kölcsönösen hatottak egymásra. Az évfordulók alkalmából megrendezett programok egy UNESCO Világörökség, az Andrássy út és környékén található – a klasszikus zene számára meghatározó – intézmények segítségével idézik fel a kor hangulatát, hiszen több intézmény létrehozása, illetve virágkora  a három zeneszerző nevéhez fűződik. A magyar himnusz zeneszerzője, Erkel Ferenc volt a Magyar Állami Operaház és a Zeneakadémia első igazgatója és a Filharmóniai Társaság megalapítója, míg Gustav Mahler három éven át töltötte be az Operaház főzeneigazgatói posztját. A zongoravirtuóz Liszt Ferenc pedig a Zeneakadémia elnökeként és professzoraként fogadta tanítványait az Intézmény épületében. 
     Az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa elnevezésű összművészeti eseménysorozat mindenki számára tartogat érdekességeket, hiszen a szervező KLASSZ Zenei Iroda partnereivel együttműködve zenei és kulturális különlegességek sorával idézi fel a XIX. századi Budapest pezsgő kulturális életét. A közel féléves rendezvénysorozat szeptember 5-i nyitó rendezvényén, az Andrássy úti zenés korzón a forgalom elől elzárt Andrássy úton öt helyszínen a jazz- és a szalonzene mellett klasszikus darabok átiratait, Erkel, Mahler és Liszt, és a három művész kortársainak műveit bemutató, valamint a gyerekeknek szóló Csoki koncert színpaddal is találkozhat a zenés vasárnapi sétára vágyó közönség. Ugyanezen a napon az Operaházban délután hat órakor avatják fel Gustav Mahler mellszobrát, és nyitják meg ünnepélyes keretek között a Gustav Mahler Budapesten című kiállítást. Fél nyolctól az Opera szezonnyitó koncertjén, Gustav Mahler II. (Feltámadás) szimfóniája csendül fel. 
     A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. Erkel-napok néven programsorozatot szervez a Károlyi Palotában, ahová szeptember 10-13. között várják az érdeklődőket. Koncert, sakkverseny, irodalmi est, családi program kínál kellemes kikapcsolódást a látogatóknak. 
      A Zene Világnapja alkalmából október 1-jén a Budapest több pontján utcai örömzenét hallhat a közönség, ezzel párhuzamosan a Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel (LFZE) közös szervezésben az Egyetem előtti szabadtéri színpadon délelőtt 10 órától lámpagyújtásig várja zenei programokkal az érdeklődőket. A Zene Világnapja 2010 nagykövete a kiemelkedő fiatal tehetség, Várdai István gordonkaművész.
 
 
Hazánk klasszikus zenei palettáján – méltatlanul – kis szerepet kapnak a kamarazenei koncertek. Ezért a KLASSZ Zenei Iroda Várjon Dénes művészeti vezetővel közösen 2009-ben, a Haydn Év keretében – hagyományteremtő szándékkal – az emlékévek során ünnepelt zeneszerzők műveit kortárs művészek darabjaival párhuzamba állító kamarazenei koncertsorozatot indított világhírű hazai és külföldi előadók részvételével. Így a tavalyi Haydn és a 20-21. század zenéje sikeres koncertsorozata után idén november 26-27-én és december 17-18-án a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség a Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából. A fesztiválon közreműködik többek között: Várjon Dénes, Perényi Miklós, Steven Isserlis, Rados Ferenc, Németh Judit. 
     Hazánk – sok más európai és tengeren túli országgal egyetemben – már készül a 2011-es Liszt bicentenáriumra, így a Liszt Év beharangozójaként az összművészeti programsorozat elmaradhatatlan része Hegedűs Endre és Mocsári Károly zongoraestje szeptember 21-én és október 26-án a Párizsi Nagyáruház Lotz termében. 
     Az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa eseménysorozat zenei rendezvényeit az Operaházban januárban Gustav Mahler Dal a Földről című szimfóniája zárja majd Fischer Ádám vezényletével, Angelika Kirchschlager és Michael König közreműködésével.
    A programsorozat keretében a klasszikus zenei koncertek mellett többek között beszélgetések – Kultúrtörténeti beszélgetések az Írók boltjában – és irodalmi-zenei szalonok – Alma Mahler Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban – segítségével ismerhetik meg az érdeklődők a 19. századi kulturális sugárút szellemi, zenei és irodalmi életét. A kor hangulatát mutatja be a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2011. március 15-ig látogatható az Erkel Ferenc, a Zeneakadémia igazgatója című kiállítás is, ahol tanári jegyzeteket, levelezéseket, órarendeket olvasgatva válik eleven élménnyé a látogatók számára a Zeneakadémia életének első évtizede.
    Az Erkel-Mahler Év programjait egy reprezentatív kiadvány gyűjti csokorba, amely már megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban. A zenei programok mellett színes, korabeli anekdotákon keresztül ismerheti meg az olvasó az Andrássy út és környéke zene- és kultúrtörténeti szempontból fontos épületeit, azok múltját és jelenét. Valódi útikalauzként nem hiányozhatnak a könyvből a zenés sétát segítő térképek, valamint a korabeli és mai fényképek. 
 

 

AZ ERKEL, MAHLER ÉS LISZT BELVÁROSA PROGRAMSOROZAT KIEMELT PROGRAMJAI: 
Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda
Zenés korzó az Andrássy úton, Mahler-szobor-avatás. Este Mahler II. (Feltámadás) szimfóniájának bemutatója │ Andrássy út, Magyar Állami Operaház, 2010. szeptember 5.
Liszt Évet beharangozó koncertek a Párizsi Nagyáruház Lotz termében │ 2010. szept. 21., okt. 26. 
Kultúrtörténeti beszélgetések az Írók boltjában │ Írók boltja, 2010. szept. 8., okt. 13., nov. 10., dec. 8.
Alma Mahler Szalon a Petőfi Irodalmi Múzeumban │ 2010. szept. 20., okt. 18., nov. 15., dec. 13.
Zene Világnapja │ 2010. okt. 1.
Erkel Ferenc: Bánk bán │ Magyar Állami Operaház, 2010. november 7.
Romantika a 19. és a 20. században. Kamarazenei fesztivál a Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából │ MTA Roosevelt téri Díszterme, 2010. nov. 26-27., dec. 17-18.
Mahler: Dal a Földről │ Magyar Állami Operaház, 2010. jan. 24., 25.
Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
Erkel-napok a Károlyi Palotában Fővédnök: Szőcs Géza kulturális államtitkár. A rendezvénysorozat házigazdája Ókovács Szilveszter │ Károlyi Palota (Petőfi Irodalmi Múzeum) 2010. szeptember 10-13.
Liszt Ferenc Emlékmúzeum
Erkel Ferenc, a Zeneakadémia igazgatója – kiállítás │Liszt Ferenc Emlékmúzeum, 2010. június 5-től 2011. március 15-ig

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top