Ring Magazin

Hétfô, 2018. Szeptember 24.
Szöveg mérete
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
Címlap Kultúra KULTÚRA Az utolsó szó az utolsó? Halálkérdések - Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (26. rész)

Az utolsó szó az utolsó? Halálkérdések - Beszélgetés Tornyai Gábor atyával (26. rész)

E-mail Nyomtatás PDF

orokelet

Ha meg is halunk,  az örök élet felé tartunk. Nincs olyan, hogy valaki a semmibe hullik, mert az az Isten-nélküliség lenne. Isten pedig van. Mindenhol és mindenben.

Mi van a halál után? Ha van olyan kérdés, ami mindannyiunkat foglalkoztat, ez biztosan az. A keresztények számára a halál nem csupán valaminek a vége, hanem a kezdete is. Az örök élet kezdete. Mit takar ez és hogyan gondolkodnak erről más kultúrák?
Az emberbe eredendően bele van kódolva az örök élet gondolata. Valószínűleg pont azért, mert az az alaptapasztalatunk, hogy minden mulandó. Legutóbb beszélgettünk róla, hogy Szent Tamás egyik istenérve az, hogy a világban minden változik, de ahhoz, hogy működhessen, kell lennie valaminek, ami nem része ennek a változásnak, ami örök. Ő az Isten. Itt a mi világunkban nem tudjuk figyelmen kívül hagyni azt, hogy minden tönkremegy, minden elpusztul. Semmi sem állandó. Viszont az élet élni akar – minden, ami létező, élő, arra törekszik, hogy valamilyen formában tovább létezzen. A szaporodás lényege is az, hogy az, ami bennem van, valamiképpen tovább létezzen, mert nem lenne jó, ha nem létezne. Ez hozzá tartozik az élethez. Az öntudatlan, legparányibb lények is, amikről azt mondjuk, hogy élnek, szaporodnak. Valahogy fenn akarnak maradni, valamilyen formában létezni akarnak. Az ember az, aki tudatosan meg tudja fogalmazni azt a vágyát, hogy fennmaradjon, valami maradjon belőle.

Ha úgy gondolkodom, hogy tudom meddig tart az életem (X évig), akkor az azt is befolyásolja, hogy hogyan élek. Ha csak addig tart az életről alkotott képem, hogy meghalok, elporladok és kész, akkor úgy rendezem be az életemet, hogy az adott időmet (amiről tudom vagy sejtem, hogy milyen) minél jobban kiélvezzem. Ennek a nézőpontnak lehet az a kétségbeejtő üzenete, hogy „csak ennyi az élet”. Ilyenkor készül a bakancslista, hogy akkor miket kell még megélnem, mert „ki tudja mi lesz?”.

Egy másik megközelítés az újjászületés vagy az új élet tana. Az erről való gondolkodás már az ókori filozófiákban is jelen van, például a különböző világkorszakok váltakozásában.  Van egy aranykor, aztán egy folyamatos hanyatlás, elpusztul, de aztán újraindul minden.

A keleti kultúrákból ismert reinkarnáció tan mögött is az a gondolat áll, hogy az élet nem szűnhet meg. Folyamatosan léteznie kell valahol egészen addig, ameddig egészen meg nem tisztul és a nagy mindenség részévé nem válik.

Mi, nyugati reinkarnációs gondolkodásunkban emberről emberre „terjedünk”. E mögött leginkább a haláltól való félelem áll. Az, hogy nem akarom, hogy eltűnjek, elvesszek; nem akarom, hogy elvesszen az, akit szeretek, aki fontos számomra, mert az „egyszer élünk és meghalunk” nagyon kevés. Azt gondolom, sokkal könnyebb azt elképzelni, hogy az élet egy végtelen ciklus. Új élet, új tapasztalatok, új élmények. A mi keresztény gondolkodásunkban viszont ott az örök élet távlata. Éljük az életünket, ami lehet hetven, nyolcvan év, aztán meghalunk és kinyílunk egy végtelen távlatra. Azt nem tudjuk, hogy ez milyen lesz, van-e benne fejlődés és változás vagy nincs. Nekünk, keresztényeknek egyértelmű, hogy van feltámadás és utána az örök életbe lépünk tovább.

Hisszük a test feltámadását is. Ez azt jelenti, hogy a saját, földi testünkkel leszünk jelen az örök életben is?
Ezt pontosan nem tudjuk megfogalmazni, de az emberségünkhöz hozzá tartozik a testségünk. Mi test és lélek vagyunk. A gnosztikus gondolkodás szerint, a tökéletes lélek, ami a felső világban létezett, valamiképpen bezáródott a test börtönébe, amiből ki kell szabadulnia. A tudás – a gnózis – által van lehetősége arra, hogy a testhez kötöttségét levetkőzze és felszabaduljon. Egy időben, a kereszténységben is jelen volt a testellenesség, de ez nem a jézusi gondolkodás része, hanem inkább tekinthető egy manicheus vagy gnosztikus elemnek, ami valahogy belefurakodott a kereszténységbe. Ez a „szenvedj kutya test!” elv, aminek mentén ostorozom és sanyargatom magam, mert a test a bűn forrása és a lélek az, ami tisztán az Istenhez tartozik. Bár ez a felfogás jelen volt a kezdeteknél is, de azért az „ortodox kereszténység” arról beszél, hogy a test is érték.

Az Ige testté lett. Nem csak test formát vett föl, hanem vérző, érző, eleven hús lett (az eredeti szövegben a magyarban „test”-re fordított szó valójában „hús”-t jelent). Szerintem a korabeli ember számára ez egy nagyon erős mondat volt. Főleg a görög, hellén gondolkodású ember számára, akinél ott volt ez a szétválasztódás, hogy a test ilyen, a lélek pedig tiszta. Azt mondani, hogy az Isten, aki tökéletes, a mi vérző, eleven, érző hús-testünket vette föl magára, ez botrány. Pál mondja:

A zsidók csodajeleket kívánnak, a görögök bölcsességet követelnek, mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság. (1Kor 1,22-23)

Az egy megbotránkoztató és érthetetlen dolog lehetett, hogy Ő valóságosan ember lett. Nemcsak látszat ember, hanem valóságos test-ember, aki szenved, éhes, szomjas, aki megfogható. Amikor föltámadt és a mennybe ment, akkor testestől ment, tehát meg lehetett őt érinteni. A feltámadt testet is meg lehetett érinteni. Ezek azok, ami alapján azt mondjuk, hogy valamilyen testünk lesz az örök életben is. Hogy ez pontosan milyen lesz, nem tudjuk.

Kérdésként felmerülhet az is, hogy hány éves testünk lesz. Aki aggastyánként hal meg, annak egy vén, összeaszott teste lesz, aki meg magzatként, annak meg egy magzati, embrionális teste? Ezt nem tudjuk. Vannak persze ezt a kérdést érintő feltételezések és gondolatjátékok. Van olyan patrisztikus megközelítés, hogy mivel tizenhat-tizenhét éves korban a legszebb az ember teste, ilyen lesz a feltámadt testünk is. Ezt nem tudhatjuk, de valamiképpen mégiscsak azok leszünk, akik vagyunk.

oroklet

Mindenki eljut az örök életre?
Igen. Azt valljuk az Istenről, hogy Ő a Lét. Ő az, „Aki Van”. Az eredeti szöveg értelmezésben az is benne van, hogy aki veled van, vagy aki veletek van. Az az Isten, aki veletek van. Vannak egyes vallási közösségek, akik azt mondják, hogy aki Istenhez tartozik az élni fog, aki pedig nem tartozik hozzá, az el fog tűnni. De olyan nincs, hogy valaki nem tartozik az Istenhez, mert minden létező a Létből kap létet. Keresztény meggyőződésünk, hogy önmagától senki sem létezik, minden változik és minden elmúlik, de hisszük azt, hogy van valaki, aki a létet elindította. Valaki, akinek nincs szüksége arra, hogy valaki létrehozza Őt, hanem Ő a lét forrása, ezért Ő az Isten és mindenki más belőle részesedik. Őáltala, Ővele és Őbenne vagyunk, létezünk.

Azt is Pál mondja a római levélben, hogy „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,19-21) Benne van, hogy a múlandóság szolgai állapotából ki fogunk szabadulni.

Marcus Aureliusnál olvastam, hogy még ha azt is tapasztaljuk, hogy elpusztul valami, abból valami olyan születik meg, amire szüksége van ennek a világnak. Semmi sincs véletlenül. Azt is írja, hogy a természet nem hoz létre selejtet. Mindennek megvan a helye az egészben. Isten nem teremt selejtet.

A lényeg, hogyha meg is halunk,  az örök élet felé tartunk. Nincs olyan, hogy valaki a semmibe hullik, mert az az Isten-nélküliség lenne. Isten pedig van. Mindenhol és mindenben.


(6 értékelés)
 

Migráció-szürreál

Rab Irén a göttingeni egyetem finnugor tanszékének lektoraként Németországban élte a magyarok megszokott, rendszeres külföldi életét az egyetem, a könyvtár, az uszoda és az általa alapított helyi „magyar klub” remekül szervezett kulturális rendezvényei között. Élte dolgos hétköznapjait és a kedves egyetemi város mindennapi életét, kerékpározott, kutyát sétáltatott, szívesen társalgott a szomszédokkal...
De egy napon hirtelen valami megváltozott, a szavak és mondatok a göttingeni polgárok szájában mintha szögletessé váltak volna ( a magyarral szemben ) és bár maradt a szokvány mosoly, mégis növekedett a távolság közte és a város lakói között. Valami nem stimmelt (es stimmt aber nicht!) a kedélyes egyetemi város és a kínjukban kerítést építő magyarok helyi képviselője, vagyis önmaga (Rab Irén) között...
Egy lebilincselő könyv, Európa változásairól, tényekkel és humorral, Rab Irén: Helyzet van című kötete

A RING arca

Hogyan indult, hova jutott el, s melyek a legfontosabb értékei?

Tisztelt Olvasóink! Kedves Barátaim!

A ringmagazin.hu értékelvű közéleti, gazdasági, kulturális portál fejlesztésén gondolkozva, fontosnak tartok egy rövid visszapillantást, annak a tisztázását, hogy honnan indultunk, hova jutottunk el és melyek azok az értékek, amelyeket a jövőben is meg kell őriznünk. Szükségesnek tartom ezt abból a megfontolásból is, hogy másoknak is lehetőséget adjak a véleményeik, javaslataik elmondására.

A teljes cikk itt olvasható! 

Megjelent A Mi Otthonunk szeptemberi száma

amio 2018szept 

Bővebben az Otthon rovatban

Média a médiában

02.ecs.mediacimlap02.fz.mediaringor ring01.kg.media01.orkeny.media04.mzmedia

A sajtót, a nyilvánosságot és a valódi sajtót egyre inkább háttérbe szorító közösségi platformokat vettük nagyító alá összeállításunkban. Mi a hír, mi a vélemény és hol szentség, azaz a hitelesség. Hihetünk-e még a médiának? Kinek, minek, hogyan, miért, mikor? Az újságnak, a tévének, a világhálónak, a közösségi oldalaknak? Erre kerestük a választ. A fotókra kattintva tallózhatnak cikkeink között.

Hányan olvasnak bennünket?

Oldalainkat 420 vendég böngészi

bav logo kicsi banner