Close

Európai megoldásra van szükség, ahol ez lehetséges

merkel 201806

Európai megoldást szeretnénk azokban a migrációs kérdésekben, ahol az lehetséges és az egyes tagállamok közötti megoldást azokon a területeken, ahol az európai megoldás nem lehetséges – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben a vasárnapi migrációs minicsúcsot követően.

Merkel hangsúlyozta: mindenkinek egyformán ki kell vennie a részét a migrációs válság megoldását célzó erőfeszítésekből.
A német kancellár elmondta, hogy az egynapos rendkívüli munkaértekezleten résztvevő uniós tagországok vezetői részéről jó szándék mutatkozott, sok kérdésben volt egyetértés, de voltak nézetkülönbségek is.
A kancellár kijelentette: a migránsok nem választhatják meg azt, hogy melyik országban folyamodnak menedékjogért. Utalt arra is, hogy ki kell szélesíteni az unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) a mandátumát és az ügynökséget meg kell erősíteni.
Merkel hangsúlyozta annak szükségességét is, hogy megállapodást kössenek Líbiával és más származási országokkal is, amelyre példaként az Európai Uniós és Törökország között létrejött migrációs egyezményt említette. Mint elmondta, a tanácskozás résztvevői mindannyian egyetértettek abban, hogy csökkenteni kell az illegális migrációt és fontosnak nevezték a határok védelmét is.
Kiemelte, nem lehet az, hogy egyes frontországok egyedül maradnak az elsődleges migráció kezelésével, amíg mások csak a másodlagos – az unión belüli – migráció feladatainak megoldásával foglalkoznak.
„Mindenki részéről erőfeszítésekre van szükség a megoldás érdekében. Akik erre hajlandóak, azokkal közösen kell keresni és megtalálni a megoldást” – fogalmazott a német kancellár.
Emmanuel Macron francia elnök a találkozó követően kijelentette, van az európai megoldás, ugyanakkor egyes országokban politikai nyomás mutatkozik a migrációs kérdésekkel kapcsolatban. Az olasz miniszterelnök álláspontja egybehangzó volt más résztvevők véleményével – közölte.
„A találkozó elvetette azokat megoldásokat, amelyek nincsenek összhangban az értékeinkkel” – emelte ki a francia államfő.
Sebastian Kurz osztrák kancellára szerint pozitív elmozdulást értek el a külső határok védelmét illetően és nagyon sokan támogatták azt a korábban, már 2015-ben felvetett osztrák javaslatot, amely szerint a Földközi-tengeren megmentett migránsokat nem az Európai Unióba, hanem azon kívüli országokba kell vinni.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök „rendkívül elégedetten” nyilatkozott a tanácskozást követően és kijelentette, a vita során sikerült megtalálni a helyes irányt a migrációs kérdések megoldása érdekében
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök fontos lépésnek nevezte az egyes tagországi álláspontok megvitatását és reménykeltőnek nevezte, hogy több kérdésben volt egyetértés, mint véleménykülönbség.
Joseph Muscat máltai miniszterelnök előremutatónak nevezte a találkozót, amelyen – mint mondta – konkrét gyakorlati megoldások is kőrvonalazódtak a migráció kérdésének kezelésére. Reményét fejezte ki, hogy az elméletek után cselekvésről eshet szó a jövő hét második felében tervezett uniós csúcstalálkozón.
Charles Michel belga kormányfő véleménye szerint a minicsúcs résztvevői komoly haladást értek el a közös megoldás megtalálása érdekében.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke informális migrációs és menekültügyi munkaértekezletet hívott össze szerdán Brüsszelbe azzal a céllal, hogy „európai megoldásokat” keressenek a migráció kérdésére az uniós állam- és kormányfők jövő csütörtökön kezdődő rendes csúcstalálkozója előtt.
Beszámolók szerint a hétvégi minicsúcsra Ausztria, Bulgária, Görögország, Málta, Németország, Olaszország, illetve Spanyolország vezetői kaptak meghívást, később azonban Belgium, Dánia, Finnország, Hollandia, Horvátország, Luxemburg, Svédország és Szlovénia is jelezte részvételi szándékát.
A visegrádi államok csütörtökön tudatták, hogy nem kívánnak részt venni a találkozón.

Forrás : MTI
Fotó: AFP

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top