Close

Schiffer András kilépett az LMP-ből

Kilépett az LMP-ből Schiffer András pártalapító, egykori társelnök. Közösségi oldalán hétfőn azt írta, az „utolsó csepp a pohárban” Szabó Szabolcs (Együtt) csatlakozása volt az LMP parlamenti frakciójához. Az LMP köszönetet mond a párt alapítójának és sajnálattal veszi tudomásul Schiffer András kilépését.

A politikus két évvel ezelőtt vonult vissza a párt vezetéséből és adta vissza parlamenti mandátumát, párttagságát azonban mostanáig fenntartotta.
Mint közölte, akkor úgy látta, másfajta közéleti szerepvállalása jótékony harmóniában lesz az LMP politikájával, de – fogalmazott -, nem így alakult. Ez számára múlt szeptemberben, a „werberi stratégia élesítésénél vált nagyon világossá”. Miután pártja Ron Werber kampánystratégával kezdett dolgozni, fokozatosan vonult ki a párt belső életéből.
„Az utolsó csepp a pohárban: Szabó Szabolcs, a neoliberális Együtt képviselőjének csatlakozása az egykoron általam vezetett parlamenti frakcióhoz” – írta, kifogásolva, hogy míg számára a szabadkereskedelem előrenyomulásának megállítása a cél, Szabó Szabolcs szerint a szababdkereskedelem jó.
A pártpolitikának pontosan addig van értelme, amíg jól azonosítható morális céloknak rendeljük alá a taktikai szempontokat és nem fordítva – fogalmazott.
Sorait úgy zárta: az LMP 2013-as újjászületésénél azt írta ki a képzeletbeli homlokzatra: „Van, ami nem eladó!”; azóta ez a jelmondat is a feledés homályába veszett.
Az LMP közleményében reagált a hírre, amelyet az MTI-hez is eljuttatott. Ebben köszönetét fejezi ki Schiffer Andrásnak. Mint írták, nélküle ez a párt nem jött volna létre, és ma nem létezne. Ő rakta le az ökopolitika alapjait Magyarországon és az ő munkája is kellett ahhoz, hogy az LMP ma a régió legerősebb zöldpártja.
„Kilépését sajnálattal vesszük tudomásul, ugyanakkor sok sikert kívánunk neki a továbbiakban is” – zárul a közlemény.

MTI

Fotó: infotatabanya.hu (korábbi felvétel)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top