Close

Lekvár helyett csokoládé

kekszikradij2018

Április 2-a az autizmus világnapja. A Mozaik Egyesület és a Kockacsoki Nonprofit KFT együttműködésével több éve foglalkoztatnak autista fiatalokat a cég Budafoki úti műhelyében. Fontosnak tartják az autizmussal élők társadalmi egyenlőségét, hogy ők is bizonyíthassák, hasznos és értékes munkát végeznek.

A Kék Szikra Díjat évről-évre olyan embereknek ítélik oda, akik támogatják a Mozaik Egyesület és a Kockacsoki Nonprofit KFT együttműködését, kezdeményezését, ez által az autizmussal élők társadalmi egyenlőségére kívánják meg felhívni a figyelmet. Ferenczi György szájharmónika-művész, zeneszerző, énekes, blues-zenész már több éve áll e kezdeményezés mellett. Ezért 2018-ban neki ítélték oda ezt a díjat. Zenekaraival évről-évre részt vesz az autizmus világnapjához kapcsolódó Blues for Blue Gálán, melyet a Blues Radio Budapest zenekar hívott életre Kapitány Sándor vezetésével. Ferenczi György a díjátadón elmondta, hogy autistákkal kapcsolatos személyes érintettsége ugyan nincsen, azonban felesége gyógypedagógus, így ismeri ezt a problémát. Fontosnak tartja, ahol és amiben tudunk, segítsünk egymásnak.

A díjátadó 2018. április 4-én volt a Kockacsoki Nonprofit KFT Budafoki úti műhelyében, melyet követően a Zenész Dénes Ákos, a Kockacsoki ügyvezetőjének segítségével kipróbálta a csokoládékészítés utolsó munkafázisait. Egy, már előre megfőzött masszát különböző, művészien elkészített formákba öntöttek, majd kiütötték, hogy kihűlés után ne legyen hullámos a kiöntött csokoládé, majd egy üvegfalú hűtőszekrénybe tették, ahol kb. fél órát hülni hagyták.

Kép forrása: Mozaik Egyesület

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top