Close

Opel: az elektromos autógyártó

opelgyaecimlap

Az Opel autógyárat, a márkanév ismertségére építve, nyereséges és globális elektromosautó-gyártóvá teszi az integrációt szolgáló átszervezés – jelentette be Michael Lohscheller, az Opel/Vauxhall vezérigazgatója PACE stratégiai terv bemutatásakor. Az Opel alkalmazottai fenntartható jövőt várnak tőlünk, márpedig ami volt, az már nem volt fenntartható. A világvállalat másfél évtized alatt 19 milliárd dollárt veszített, és három százalékponttal hat százalék alá csökkent a piaci részesedése Európában. Majd hozzátette: a karcsúsítás a cégben legfelül kezdődik: az igazgatótanács tagjainak száma kilencről hatra csökken.

Az autóipar forradalmi átalakulásának kihívásaira válaszként, az európai gyárak megtartásával és elbocsátások nélkül alakítjuk át az Opelt – hangsúlyozta Michael Lohscheller vezérigazgató és kifejtette: az Opel/Vauxhall évek óta tartó veszteséges működésére és az autóipar drámai átalakulására tekintettel elengedhetetlenné vált a status-quo feloldása a cég működésében. Már csak azért is, mert bizonyossá vált, hogy az Opel a jelenlegi keretek között nem lesz képes teljesíteni a 2020-ra hatályba lépő szén-dioxid-kibocsátási korlátozásokat.

A PACE terv által nemcsak ez válik lehetségessé, hanem a nemzetközi élvonalba is emelkedik a vállalat az emissziós normák teljesítése tekintetében, mivel 2024-re teljes egészében elektromosítják a modellpalettát.A vezérigazgató megjegyezte ugyanakkor, hogy a terv végrehajtása egyúttal a költségek csökkentését jelenti, még a munkaerőköltségek területén is. Hangsúlyozta azonban, hogy a foglalkoztatási kérdésekben felelősségteljesen fognak eljárni, üzembezárásokra és elbocsátásokra nem fog sor kerülni. A vállalat tárgyalásokat folytat az érintett felekkel, az IG Metal szakszervezettel és is innovatív foglalkoztatási megoldásokkal, korai nyugdíjazással igyekszik megoldani a kérdést.

Michael Lohscheller emlékeztetett arra, hogy az Opel a PSA konszernnel való egyesüléssel 40 üzemmel és 10 fejlesztési központtal rendelkező második legnagyobb európai autóipari csoport részévé vált, ami évi 4,3 millió autó eladásával 55 milliárd euró forgalmat bonyolít. Az Opel átalakítási terve ennek a potenciálnak a legjobb felhasználására irányul – emelte ki. Célja a bevételarányos jövedelmezőség két százalékra emelése 2020-ra és hat százalékra 2026-ra. Ehhez első teendőként el kell érni, hogy az Opel 800 ezer autó legyártásával érje el fedezeti pontját. A céget és az alkalmazottakat ugyanis a hatékonyságon kívül semmi más nem tudja megvédeni az autóipar átalakulásának a kihívásaitól – jegyezte meg.

oeplvezig.02

Michael Loscheller vezérigazgató: „a leépítést felül kezdjük…” ( Fotó: AP) 

Ismertetése szerint az átszervezési terv négy fő területet jelölt ki a működés átalakítására:Az első ilyen terület a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése elektromosítással. Az Opel 2020-ra már négy teljesen elektromos modellel rendelkezik majd, lesz például teljesen elektromos Corsa is. 2024-re A második fontos terület az integráció szinergikus előnyeinek a kihasználása. 2020-ra ezen a területen 1,1 milliárd euró, 2026-ra pedig 1,7 milliárd euró megtakarítást tervez elérni az Opel. A gyártási költségeket autónként 700 euróval, a marketing költségeket pedig 10 százalékkal tervezik csökkenteni 2020-ra. A modellpaletta közös platformra épül majd a PSA konszern keretében a hatékonyság növelése érdekében. A konszern bevételének 7-8 százalékát tervezi kutatási fejlesztési költségekre fordítani. Az Opel fejlesztési és tervezési tevékenységei integrálódnak a PSA szervezetébe, a gyártóüzemek pedig új modellkínálatot kapnak.A harmadik terület az Opel márka megerősítése, a német mérnöki munka és precizitás ismertségének az elmélyítése. Az Opel német marad, és német mivoltával bővíti és erősíti a PSA konszern arculatát – jelentette ki Michael Lohscheller. A terv negyedik területe az eladások nemzetközi felfuttatása. „Opel will go global” – idézte az átszervezés egyik jelmondatát a vezérigazgató. Az Opel 2018-tól évente egy új modellt mutat be a PSA közös platformján. 

7314291 fbf0cd104a1f9f95e6f868f6e828dc3f wm

Carlos Tavares, a Groupe PSA igazgatótanácsának az elnöke arról beszélt, hogy az átszervezési tervet az Opel munkatársai készítették az Opel munkatársai számára. A PSA konszernnek nem áll szándékában kézi vezérléssel irányítani az Opel munkáját, a cég sorsa teljes egészében az Opel vezetésének a kezében van – mondta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy minden terv csak 5 százalékát szokta jelenteni az elvégzendő munkának.

„A végrehajtás a mai nappal kezdődik, és a munka 95 százaléka hátra van” – fogalmazott. Carlos Tavares felidézte, hogy a PSA átalakításnak elmúlt négy éve sem volt könnyű, és a mostani vezetők nem voltak népszerűek. „De végül minden érintett összefogott, így tudtuk elérni, hogy a bevételarányos jövedelmezőség a 2013-ra mínusz 2,8 százalékról az idei első kilenc hónapban már 7,3 százalékra emelkedjen. Miközben 2013-ban még 2,8 millió autót adtunk el, addig 2016-ban mér 3,15 milliót. A fedezeti pontot pedig sikerült levinni 2,6 millió autóról 1,6 millióra” – mondta el.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top