Close

Orosz légierő Szíriában

syriacimlap001

Az orosz légierő támogatásával foglalta el Abu-Kemált, az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó jelentős szíriai erősségét a damaszkuszi kormány hadserege. A város felszabadítását Szergej Szurovikin vezérezredes, a szíriai orosz katonai kontingens parancsnoka videocsatornán jelentette.

Az orosz hadsereg,  jelenleg folytatja Deir-ez-Zór és Majadín aknamentesítését, a nap folyamán pedig megkezdi ezeket a munkálatokat Abu-Kemálban is. Elmondta, hogy a terroristáknak a városban összpontosított, „meglehetősen nagy” csoportosulását semmisítették meg, ám annak egy része átkelt az Eufráteszen, és északi irányba tart. „Remélem, hogy ott méltó módon fogadják majd őket”- mondta Szergej Sojgu, orosz védelmi miniszter. 
Az utóbbi hetekben az Iszlám Állam rohamos ütemben veszített területeket Szíriában és Irakban, előbbinek a keleti, míg utóbbinak a nyugati területeire szorult vissza. Szíriában a dzsihadisták alig egy hónap leforgása alatt elveszítették Rakkát – amely három évig volt az Iszlám Állam szíriai fővárosa -, az olajban gazdag Deir-ez-Zór tartomány székhelyét, valamint a stratégiai elhelyezkedésű Majadín városát. Irakban már csak az el-Anbár kormányzóságbeli Rava város, illetve csak néhány település maradt az IÁ ellenőrzése alatt.
Megfigyelők, szakértők és az Iszlám Állam elleni harcokban részt vevő katonai parancsnokok is egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy a dzsihadisták végnapjaikat élik Szíriában és Irakban.A terrorszervezet felett aratott győzelemmel azonban még nem köszönt be a béke Szíriában. Erre utal, hogy Damaszkusz és Teherán az utóbbi napokban többször jelezte, hogy a kormányerők és szövetségeseik hamarosan olyan területek ellen indulnak, amelyeket még nem a szíriai kormány ellenőriz.
Ezen az Egyesült Államok támogatta kurd többségű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) által elfoglalt, az Eufrátesz keleti oldalán fekvő területek, köztük Rakka és a szíriai felkelők uralta északnyugat-szíriai Idlíb tartomány értendő, ahol a török hadsereg is jelen van. Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya az Egyesült Államokat és Törökországot megszálló erőknek minősítette.

Magyar Távirati Iroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top