A hideg őszi napokon előfordulhat, hogy különösebb program és a rossz idő miatt otthon maradunk. Ilyenkor feldobhatja a napunkat egy jó film. Öt olyan filmet válogattam össze ebben az írásban, melyek nem váltak ugyan a nagyközönség előtt ismertté, mégis érdekesek vagy komoly mondandóval bírnak.
1. Valóságos Zseni (Real Genius, 1985)
Műfaj: vígjáték
A film főszereplői három kiemelkedően okos egyetemista srác, akik részt vesznek egy kutatási projekten. Egyikük a legfiatalabbként, 15 évesen került be az egyetemre és a csapatba. A másik néhány éve a tudomány helyett inkább az életet habzsolja, és ezt a fiatal srácot is inkább erre kívánja ösztönözni. A harmadik pedig úgy besokallt már a sok tudástól, hogy inkább a kollégium szobájának szekrényében él. Mindannyian nagyon ügyesek és okosak, de vajon sejtik-e, hogy az egyik tanáruk mire akarja felhasználni a tudásukat?
A filmről egyből Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című drámája jutott eszembe, amelyben három bolond egy elmegyógyintézetben tengődve azt gondolja magáról, hogy tudós. Csak az utolsó oldalakon derül ki, hogy ők valójában is azok, csak a világ és önmaguk elől menekültek az intézetbe, hogy tudásukat ne lehessen az emberiségre ártalmas célokra felhasználni. De késő: kiderül, hogy az intézet őrült (és valóban őrült) főnővére végig kihallgatta a beszélgetésüket, így már semmi sem maradt titokban.
A tudományok fejlődésével az emberiség elért egy olyan szintet, amely a korábbiaknál még nagyobb felelősséget helyez a tudósok vállára. Ugyanis az elért eredményeket akár az emberiség ellen is lehet fordítani. Teller Edére, “a hidrogénbomba atyjára” például büszkék vagyunk magyar származása miatt, ugyanakkor nem feltétlenül lehetünk büszkék arra a veszélyre, melyet ez okoz. Az ilyen és ehhez hasonló erkölcsi dilemmákra reflektál könnyed formában, nyolcvanas évek hangulatát árasztó környezetben a Valóságos zseni, a fiatal Val Kilmerrel a főszerepben.
2. Glengarry Glen Ross (1992)
Műfaj: dráma
Ebben a remek szereplőgárdával teletűzdelt filmben az alaphelyzet az, hogy egy ingatlanügynökség irodája rosszul teljesít, ezért a központból egy ismeretlen menedzsert küldenek nekik tréninget tartani. Tőle tudják meg az új játékszabályt: aki eladja a következő ingatlant, az nyer egy autót és mellé egy halom pénzt, akinek pedig legutoljára sikerülne, az ki van rúgva. Innentől kezdve egy éjszaka eseményeit követhetjük nyomon: hogyan próbálnak az ingatlanügynökök érvényesülni, hogyan kötnek (ál)szövetségeket egymással, milyen módszerekkel igyekeznek sikereket elérni. Egyikük például egy nagyon távolról indító monológgal igyekszik egy bizonytalan potenciális vevőt vásárlásra bírni, egy másik a saját irodájukba betörve akarja elérni a célját.
A filmnek számomra két kiemelkedő jelenete van:
1. A multik szlogenjeiben gyakran szerepel az a szófordulat, hogy “egy jobb jövőért, szebb holnapért” dolgoznak. Ami nyilvánvalóan nem igaz, hiszen nem ebből a célból jöttek létre. De valójában milyen a profitorentált vállalati gondolkodásmód, ha teljesen megszabadítjuk a hamis szlogenektől és egyéb álcáktól? Talán kicsit olyan, mint a menedzser a filmből (Alec Baldwin), aki ismerteti a verseny szabályait. Ő ugyanis sok érdekes dolgot elmond: például hogy ő azért értékesebb az ingatlanügynököknél, mert drága autója és menő karórája van. Vagy hogy szerinte egy fontos dolog van csupán ebben az életben: rábírni az embereket, hogy aláírják az ingatlanszerződéseket.
2. A film egy másik kiemelkedő jelenetében kicsit szürreális módon az irodavezetésre teljes mértékben alkalmatlan főnököt (Kevin Spacey) a saját beosztottja ordítja le (Al Pacino), mivel egy hibás lépése miatt ő issza meg a levét helyette. Érezted már valaha, hogy vannak, akik nem a teljesítményük és tudásuk miatt jutottak egy munkahelyen magas pozícióba? Al Pacino itt verbálisan porig aláz egy ilyen tehetségtelen főnököt, aki meredten áll, köpni-nyelni nem tud. Érdekesség, hogy Al Pacino a jelenet hevében nem tudta leállítani magát, így az eredeti forgatókönyvhöz képest sokkal durvábban beszólt és valóban lesokkolta Kevin Spacey-t.
A film amúgy olyan, mintha egy színházi előadás lenne, meglehetősen trágár, és csak férfiak játszanak benne (az említetteken kívül még olyan világsztárok mint Jack Lemmon vagy Ed Harris).
3. Jákob lajtorjája (Jacob’s Ladder, 1990)
műfaj: thriller
„A korlátozott háborúnak indult vietnámi beavatkozás az Egyesült Államok történetének ez idáig leghosszabb háborújává fajult (körülbelül tíz évig tartott), mintegy 2,8 millió amerikai katona szolgált hosszabb-rövidebb ideig a dél-kelet-ázsiai országban, közülük nagyjából hatvanezren soha nem tértek vissza, és több százezerre tehető a testileg és/vagy érzelmileg megnyomorodott amerikaiak száma.”
Jacob is Vietnámban szolgált, de valahogy a mai napig kísérti a háború. Különös látomások gyötrik: szellemalakokat lát az utcán és egyre inkább nehezebben tudja elkülöníteni, mi a valóság és mi az ő rémálma. A filmet csak erős idegzetűeknek ajánlom. Nem azért, mintha annyira véres vagy ijesztő lenne, inkább mert rendkívül nyomasztó, és iszonyú mély lélektani thriller. Az egyik jelenetben az akkorra már megtört Jacobot a kórházban meglátogatja a régóta nem látott családja. Ekkor már nem biztos benne, hogy ez-e a valóság, és abban sem, hogy ők élnek-e egyáltalán. Csupán reménykedni tud, hogy a pillanat igaz. Ekkor egy hang azt mondja: „álmodj”, vagyis kiderül, hogy ez nem a valóság, és Jacob elkeseredetten sírni kezd. Ennél a jelenetnél körülbelül egy percig megállás nélkül rázott a hideg, ilyet eddig még sem előtte, sem azóta nem éreztem. A remény és annak elvesztésével járó fájdalom motívuma ezen a jeleneten kívül több alkalommal is felbukkan filmben.
Egy kőkemény dráma a valóság elvesztéséről és a bizonytalanság okozta csontig ható félelemről. Egyben egy háborús-politikai krimi is, a vietnámi háború és általánosságban a háborúk aljasságairól. A végkifejlet legjobb tudomásom szerint eredeti volt a korában, azóta azonban több hasonló film is készült, így lehetséges, hogy ha most tekintjük meg először, már nem fog átütő meglepetéssel szolgálni.
Nem tucatfilm, így nem tudom feltétlenül mindenkinek ajánlani. Aki viszont ráérez a hangulatára, garantáltan nem fogja megbánni a megtekintését.
4. Állj ki mellettem! (Stand by me, 1986)
műfaj: dráma
Stephen King, a horror nagymesterének novellája A test, mely alapján az Állj ki mellettem! című film készült. Ezúttal azonban a filmre nem a borzongás miatt, hanem a négy fiatal jó barát érzéseinek mély és hiteles bemutatása miatt kaphatunk rá.
A történet egyfelől egy izgalmas útról szól, amikor is négyen titokban elindultak erdőkön-mezőkön-hidakon át, hogy mint kincskeresők, különböző akadályokon és kalandokon keresztül megtalálják azt, amit keresnek.
Másfelől a háttérben mindvégig a halálról szól. Háromszorosan is. Talán kicsit nehéz is egy mondatban összefoglalni, valahogy így: a felnőtt főszereplő a gyerekkori barátja halálhírét olvasva visszaemlékezik egy fiatalkori közös élményükre, amikor a bátyja halála után nemsokkal egy kisfiú halálhírét hallva elindultak az addig meg nem talált holttestet megkeresni. Igazából még egy haláleset történt, ez már a valóságban: a film egyik gyerek főszereplője, az ő korában népszerű River Phoenix hét évvel a forgatás után a Johnny Depp résztulajdonában lévő szórakozóhely előtt halt meg kábítószer-túladagolásban, mindössze huszonhárom évesen.
Összetartozásról, apa-mítoszokról, rivalizálásról, a halál feldolgozásáról szól az Állj ki mellettem. Valaki szerint ez egy csupán egy gyerekfilm. Szerintem annál sokkal több.
5. 13. emelet (The Thirteenth Floor, 1999)
műfaj: sci-fi
Niklas Boström, svéd filozófus szerint jelenlegi fejlettségünk és a technológiai fejlődés alapján lehetséges, hogy korlátlan számítógépes memória áll majd rendelkezésünkre, mellyel a valósággal teljesen megegyező valóságszimulációkat lehet majd lefuttatni. Ezzel például meg lehet ismerni az emberiség pontos történelmét. De ez felvet egy súlyos kérdést is: ha korlátlan a memória, akkor a szimulációban élő emberek is teljes életet élhetnek. Ezáltal honnan lehetünk biztosak abban, hogy a mi világunk nem csupán egy ilyen valóságszimuláció?
Vajon erkölcsileg megengedhető-e, hogy Istent játszva bárki is egy ilyen szimulációt hozzon létre és futtasson le? Akit az ehhez hasonló kérdések foglalkoztatnak, bizonyára látta már a Mátrix trilógiát, viszont nem biztos, hogy megtekintette az ugyanezt a kérdést kevésbé az akció oldaláról bemutató 13. emeletet.
Ebben a filmben a virtuális valóságban többek között az alkotók másai is élnek, és ezzel olykor vissza is élnek. A filmben a jelenkor mellett többször elutazunk az 1920-as évek New York-jának hangulatát kiválóan visszaadó szimulációba is, ami óriásit dob a filmen. A 13. emelet ugyan technikailag nem éri el a Mátrix vagy a mai filmek szintjét, de annak, akit a látványnál jobban érdekel a virtuális valóságok dilemmája, és az azt egy rejtély formájában bemutató film, annak a 13. emeletet ajánlom a leginkább.
Források:
Magyarics Tamás (2008): Az Amerikai Egyesült Államok története, Kossuth kiadó, Budapest 118. p.
https://444.hu/2016/07/19/ez-itt-korulottunk-nem-a-valosag-csak-egy-szimulalt-vilag