Close

Állatokról, orvoslásról, úszásról – Wladár Sándor

wladaranyag001

 

Egy volt sportolóval nagyon el tudnak szaladni a kilók – vélekedik Wladár Sándor, 1980-as olimpiai bajnok úszónk, aki igyekszik manapság is sokat mozogni. Felnőtt fejjel nekilátott karatézni, a kékövig sikerült eljutnia. Hosszú ideig hódolt a vízisízésnek is, de egy baleset után kénytelen volt abbahagyni. Mint mondja, tréningnek persze az sem rossz, ha az ember belevág egy saját ház építésbe…

Az aktív sportkarrier befejezése után sokan nehezen tudnak váltani, ön viszont azok közé tartozik, akiknek ez sikerült. Ha visszagondol, mennyiben befolyásolták az úgymond civil életét azok a világraszóló eredmények, amelyeket úszóként elért.

– Többek között ennek köszönhetem, hogy amikor végeztem az Állatorvosi Egyetemen, ott maradhattam, mi több, nagyon jó munkát is kaptam. Ez nagyon nagy dolog volt 1987-ben, és az ebben illetékes belgyógyász professzorom egy napig gondolkodott is a dolgon. Másnap azzal fogadott, hogy ha tiszta jelesre államvizsgázok, akkor felvesz. Ezt akkor senkivel nem tette volna meg, de nekem már akkor kint volt az egyetem falán az a kis márványtáblám, amelyen az állt, hogy egyetemünk büszkesége: Wladár Sándor. A profnál ez azért még kevés lett volna, úgyhogy kénytelen voltam summa cum laude végezni. Ha nincs ez a fordulat az életemben, nem is tudom, ma hol tartanék, mivel foglalkoznék.

Azért akkoriban jó néhány kollégája nyitott sikeres úszóiskolát…

– Csak az a baj, hogy a sportolóknak a művészekhez hasonlóan pocsék az üzleti érzékük. Ráadásul nálunk otthon a szüleimnek mindig az volt a mániájuk, hogy munka nélkül nem lehet pénzt keresni. Én meg ebben a szellemben nevelkedtem, így a későbbiekben sem tudtam, de nem is akartam kibújni a bőrömből. Mai napig problémát okoz nekem a magánpraxisban egy gyógyszer eladása, mert ha orvosként keresek rajta mondjuk 200 forintot, még én exkuzálom magam. Visszatérve a sportkarrier későbbi hatásaira, igen, én olyan ismeretségekre is szert tehettem, amelyek kamatoztatása mellett aztán rendre elmentem. Mert így neveltek, mert nem voltam elég bátor…

A Wladár állatklinika viszont az elsők között indult…

– Igen, ez igaz, mégpedig nagy lelkesedéssel és komoly elszántsággal. Ami ma is megvan, csak éppen olyan nagy a harc a pályán, hogy ez óhatatlanul a szakma felhígulásához vezet. Ráadásul a képzés is a kutya-macska irányba ment el, haszonállattal például már az egyetemi oktatók sem akarnak foglalkozni. Még egy adalék, amikor én végeztem, a diplomázók 90 százaléka fiú volt, ma ez az arány a lányokra mondható el.

– A pacientúrája mennyire tartja azt számon, hogy egy olimpiai bajnok kezeli a házi kedvencüket?

– Az indulásnál ez fontos volt, ma már egyre kevésbé.

wladaranyag002

 

Annak idején napi 20 kilométereket úszott és bizony Széchy Tamás bácsinak még ez is kevés volt, úgy hírlik, olykor azért elcsattant egy-egy pofon. Az élet pofonjait ennek tükrében hogy viseli?

– Nagyon rosszul. Más esetekben is.  Nem értem például, hogy miként tud egyes emberekből ennyi gonoszság kijönni. Állattal, emberrel szemben egyaránt. Az ilyen alattomos helyzetekből megpróbálok mindig kifarolni, mert majd szétvet a düh.

Mégis, mi az, amit tovább szeretne adni a következő generációnak?

– Lehet, hogy én nem csináltam magán úszóiskolát, de azért nem szakadtam el teljesen a sportvilágtól. Például a II. kerületi önkormányzat jóvoltából működik egy olyan sportegyesület, amely új úszótehetségek felfedezésére vállalkozott – nos, ennek vagyok az ügyvezetője. Eddig már olyan nevek kerültek ki a kezünk alól, mint Gyurta Dani, vagy a kis Verasztók.

 

Stílus és életmód magazin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top