Close

Kakukkfüves, dagasztás nélküli kenyér

kakukkfuveskenyer ring

Hozzávalók 450 g kenyérliszt (BL80), 350 ml víz, 1 evőkanál friss vagy szárított kakukkfű, 1 mokkáskanál szárított élesztő, 1-2 teáskanál só

A hozzávalókat összekeverjük, majd folpack-kal lefedjük, hogy a hosszú, 8-14 órás szobahőmérsékletű pihenés alatt ne száradjon ki. Ha letelt az idő, átforgatjuk a tésztát. A kenyeret lefedhető forró jénai tálban kell sütnünk, de lehet vasedény is, csak utóbbit béleljük ki és fedjük le sütőpapírral. A fedés azért fontos, mert ettől lesz isteni ropogós a héj, ettől nem szökik ki a pára, mintha gőzsütőben sülne a kenyér. Annak érdekében, hogy a kenyér szépen megemelkedjen, mindennek forrónak kell lennie, ezért a sütőt a jénai tállal együtt 240 fokra melegítsük elő (fontos a hőmérséklet!). Ha a sütő és a jénai tál is felmelegedett, óvatosan kivesszük, lisztet hintünk az aljába, beleforgatjuk a kenyértésztát, utána megszórjuk a tetejét is, és lefedve a sütőben 240 fokon sütjük 10 percig. Ezután a hőmérsékletet visszavesszük 200 fokra, és a kenyeret további 40-50 perc alatt készre sütjük. Miután kivettük az edényt, a tetejét levéve kicsit hagyjuk kihűlni, és máris ehetjük!

Szöveg és fotó: Terei-Vigh Krisztina
Forrás: amiotthonunk.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top