Close

Minden az atombombáról

atombombacimlap

A kiállítás egyes elemei lelkileg megterhelőek, félelmet kelthetnek a gyermek látógatókban – ezzel a szokatlan, megrázó felhívással szól látogatóihoz a budapesti Sziklakórház. Legújabb tárlatán az atomháborúra, annak pusztító hatásaira hívja fel a figyelmet, egyetlen szándékkal: emlékeztessen a múlt borzalmaira, hogy a jövőben megelőzhető legyen minden hasonló.

Küldetésünk az, hogy bemutassuk a háború valódi arcát, őrületét, és rávilágítsunk a béke értékére. Úgy gondoljuk, hogy azok az igazi hősök, akik megmentik a másik embert, nem pedig azok, akik megölik. Mindent megteszünk, hogy ezt az üzenetet képviseljük és eljuttassuk látogatóinkhoz – ez a budapesti Sziklakórház hitvallása. Legfrissebb kiállításuk Az atombomba címen, néhány hete látható a Budai várbeli helyszínükön.

A Múzeumunkban megnyíló új kiállítás egyedülállónak és hiánypótlónak számít, ugyanis sem az országban, sem Európában nincs még egy olyan kiállítás, amely az atomfegyverek pusztító hatását mutatja be, és amely ilyen széles társadalmi rétegeket kíván megcélozni. Ez az első állandó kiállítás Európában, amely az atomfegyverek emberre és környezetre mért pusztító hatását mutatja be az 1945-ben Hirosimát és Nagaszakit ért atomtámadáson keresztül.

atombakulacs(Részlet a kiállítás anyagából: kulacs, eredeti. A 13 éves Orimen Shigeru első osztályos tanuló volt a Második Hiroshima Tartományi Középiskolában. Akkor érte a robbanás, amikor épületbontási munkálatokra volt kirendelve. Az atomrobbanást követő napon, édesanyja – az akkor 37 éves Shigeko –, járni kezdte az elpusztított várost, kétségbeesetten kutatva fia után. Augusztus 9-én kora reggel, végre rátalált gyermeke testére, amely hasához szorítva tartotta kormos, vizes kulacsát )

Szeretnénk ráirányítani a figyelmet az erősödő nukleáris fenyegetettségre és kampányolunk egy atomfegyver-mentes világért – írják a szervezők. A kiállítás azért jön létre, hogy felhívjuk a figyelmet a kibontakozó új hidegháború veszélyeire.

atombombamadar

Részlet a kiállítás anyagából: Obama-madár. Az Egyesült Államok volt elnöke, Barack Obama, lett az első államfő, aki annak ellenére, hogy egy olyan ország élén áll, amely nukleáris fegyver birtokában van, meglátogatta a Béke Emlékparkot és a Hiroshima Béke Emlékmúzeumot. Az elnök, többek között, megnézte a Sasaki Sadako papír daruit tartalmazó kiállítást is. A fiatal lány abban reménykedett, hogy kigyógyul a leukémiából, de sajnos 10 évvel az atomrobbanás után meghalt. Obama elnök négy hasonló darumadarat hajtogatott, amiket Hiroshima városának ajánlott fel,

A jelenlegi kiállítás olyan eredeti tárgyakkal egészül ki, amelyek az 1945-ös hirosimai és nagaszaki atomtámadást követően megmaradtak – megrongálódva, megégve – és amelyekhez személyes történetek kapcsolódnak. Az eredeti tárgyakat a Hirosimai Béke Emlékmúzeum és a Nagaszaki Atombomba Múzeum bocsátotta Budapest rendelkezésére. A kiállított korabeli tárgyak egy része időszakosan lesz megtekinthető a Sziklakórház Atombunker Múzeumban október végéig.

A kiállítás anyagából: szobor. Az atombomba pusztításának következményeként a Hiratsuka-cho negyed a földdel vált egyenlővé, és teljesen leégett. A tulajdonos hét családtagját vesztette el a katasztrófában. A tűz teljesen leolvasztotta a festéket erről a szoborról, amely a házukban állt. Megőrizték, emléket állítva ezzel elveszített családtagjaiknak

Forrás: Sziklakórház, Atombomba kiállítás.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top