Close

Magyarország Izrael mellett az EU-val és az ENSZ-el szemben is

Magyarország támogatja Izraelt és küzd az ENSZ­ben és az Európai Unióban az Izraelt sújtó előítéletek ellen ­ jelentette ki Szijjártó Péter
külgazdasági és külügyminiszter a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli újságnak adott, a lap vasárnapi számában megjelent
nyilatkozatában.
„Sokszor érzem úgy, hogy az ENSZ­ben és az EU­ban is vannak elfogult álláspontok Izraellel szemben” ­ mondta a Szijjártó Péter, aki csütörtökön tett
látogatást Izraelben, hogy előkészítse Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök július 18­i budapesti tárgyalásait.

Netanjahu személyében először látogat izraeli kormányfő Magyarországra 1989 óta, amikor Magyarország a volt szocialista országok közül elsőként helyreállította diplomáciai kapcsolatait Izraellel.
A The Jerusalem Post rámutatott: Magyarország Izrael erős barátjának tekinti magát, különösen az Európai Unióban, ahol egyebek között kiállt az Izrael és az unió közötti kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében.
Az EU­Izrael Társulási Tanács 2012 óta nem ülésezett. A várakozások szerint márciusban összeült volna a testület, de erre nem került sor és nincs kitűzött időpont sem. Egyes diplomaták szerint a halasztás azzal áll összefüggésben, hogy az unió csalódott Izrael telepespolitikája miatt. „Az EU azon kevés országai közé tartozunk, amelyek komoly erőfeszítéseket tesznek a társulási tanács ülésének összehívására” ­ hangoztatta a miniszter, aki tisztességtelennek nevezte Izraellel szemben, hogy ez mindeddig nem történt meg. Szijjártó Péter kiemelte: az Európai Uniónak is érdeke lenne a „kölcsönös előnyökön alapuló, jobb és pragmatikusabb együttműködés”, amely a gazdasági együttműködés növekedését eredményezné, így hasznos lenne a versenyelőnyéből veszítő európai gazdaság számára.
„Tiszta szívvel és teljes erőnkkel támogatjuk a közel­keleti békefolyamatot. Szeretnénk, ha az izraeliek és a palesztinok békében élnének és fejlődnének” ­ hangsúlyozta Szijjártó Péter. A magyar miniszter ugyanakkor nem kívánt válaszolni a magyar nagykövetség esetleges Jeruzsálembe költöztetését firtató kérdésre, mert, mint mondta, a „sportban és a politikában nincs értelme a ‘mi lenne, ha’ kezdetű mondatoknak”.Szijjártó Péter méltatta az izraeli-­magyar kapcsolatokat, mondván „politikai és tudományos szövetségesként” tekint a két országra. Magyarország erősíteni akarja az Izraelhez fűződő gazdasági kapcsolatait, különösen az autóipar területén.
Szijjártó Péter felhívta a figyelmet a magyar zsidó közösségek kulturális virágzására. Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon számos zsidó kulturális fesztivált rendeznek, a kormány erőfeszítéseket tett zsinagógák és zsidó temetők újjáépítéséért és megőrzéséért, a holokauszttagadás börtönnel büntethető, az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát tanúsítanak.
„A zsidó közösség a magyar társadalom nagyon értékes és szerves része” ­ fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top