Close

Pécs a nyár fénypontja

Június 30. és július 2. között esténként ismét fényárba borul Pécs belvárosa, s az ország legjobb fényfestő csapatai keltenek életre több mint tízezer négyzetméternyi vetített felületet, mely európai viszonylatban is kimagasló, varázslatos látványosság.

A második pécsi Zsolnay Fényfesztivál egy olyan háromnapos rendezvényre készül, melyben még karakteresebben jelennek meg az előző fesztivál legizgalmasabb elemei, a XXI. századi fényművészet különböző ágai, az utcaművészetek, színház, zene és újcirkusz. Az idei fesztivál nagy hangsúlyt fektet továbbá a művészet, a technológia és a tudomány hármasának integrált megjelenítésére, valamint a mesterséges fényalkotások mellett feltűnnek majd a természetes napfényt alkalmazó művészeti projektek is.
A fesztivál nyitókoncertjének a város világszínvonalú koncertterme, a Kodály Központ ad otthont. Az elektronikus zene világából érkező angol előadó, Emika tavaly készült, Melanfonie című albumát a MÁV Szimfonikusokkal közösen viszi színpadra, a megismételhetetlen látványért Bordos László Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. Az ingyenes, szabadtéri elemekből építkező rendezvénynek ez lesz az egyetlen fizetős programja.
A koncertet követően látványos fényfelvonulás veszi kezdetét, a kellékek a közönség bevonásával készülnek, akik fényjelmezekbe öltöznek, fényjárgányokra szállnak, hogy minél többen aktív résztvevői, alkotói legyenek a fényünnepnek.
A város főtere ad újra helyszínt egy álomszerű újcirkuszi előadásnak, amely ezúttal Spanyolországból érkezik, a Voala Station légtornászainak egy 70 tonnás daru segít majd az égbe emelkedni. A Székesegyház épülete idén is megdöbbentő élményt kínál a nemzetközi 3D mapping versenynek köszönhetően, melyért a nemzetközileg is elismert Kiégő Izzók csapata felel. Az alkotógárda egy gigantikus fényinstallációval is készül; mellettük egy másik világhírű magyar fényművész, Vicsek Viktor legújabb alkotásával most először mutatkozik be a fesztivál közönségének. Mindhárom este ráérősen korzózhat bárki a belváros legismertebb épületeit útba ejtő, húsznál is több állomást érintő Fény Útján.
A nyitókoncert után sem hiányzik majd a zene a fesztiválról. Olyan előadókat köszönthetünk a szabadtéri színpadon, mint az Óperentzia zenekarral fellépő Lajkó Félix, a Japánból érkező Matsumoto Zoku, a Kwashibu Area Band élén fellép a ghánai Pat Thomas, akit a hetvenes évek óta „Afrika arany hangjaként” emleget a közönség és a világzenei szaksajtó. Utcazenészként tűnnek fel a legnevesebb pécsi könnyűzenei előadók, és visszatérő vendégként üdvözölhetjük a tavalyi fesztivál egyik legzajosabb sikerét produkáló közönségkedvencet, az olasz Fantomatik Orchestrat is.
A koncertek mellett újcirkuszi, tüzes és színházi produkciók népesítik be Pécs mediterrán hangulatú utcáit és tereit. A Baleár-szigetekről érkező Circ Bover díjnyertes előadásában hatméteres bambuszrudakból épül különleges mozgó díszlet, a vállalkozó kedvű fesztiválozók számára pedig a Sienta La Cabeza barcelonai fodrászai fognak világító hajkölteményeket alkotni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top