Close

Baranya megye tájházai, népi épületei – Simányi Frigyes könyvbemutató

magyarlukafa

Január 16-án a Kévés Stúdió Galériában (Bp. VIII. Baross u. 131.) került sor a „Baranya megye tájházai, emlékházai, népi épületei” című, közelmúltban megjelent könyv ismertetésére. Az könyvet a galéria tulajdonosának, Kévés György Ybl, Kossuth és Príma díjas építésznek rövid bevezető szavai után, maga szerző, Simányi Frigyes építész mutatta be, vetített képekkel kisérve az előadását.

kisjakabfalva latkep

Kisjakabfalva német tájház, az un. Konrád ház. Itt a rendkívül igényesen helyreállított tájház együttesen túl, a kialakult telekforma érdemel figyelmet, amely eltér a megyében általános szalagtelkek formájától. Itt a település majd minden telke, igen nagyméretű, nagyjából négyzetes alaprajzú. A telkek egyik oldalán állnak az előkert nélküli, utcára merőleges hossztengelyű lakóházak, a hátsó telekhatáron, az utcával párhuzamosan helyezkednek el a istálló, kocsiszínek, pajták, a másik oldalhatárra kerültek a górék és ólak, az utca felé pedig magas téglakerítés zárta le az udvart. Ennek az elrendezésnek az egyik legszebb példája a Konrád ház épületegyüttese.

kisjakabfalva

 

kisjakabfalva2

35. Szederkény

Szederkény, német tájház. A megye egyetlen vakolatlan oromzatú fachwerkes tájháza, azonkívül a megyében ennek az épületnek a telkén áll, igaz hogy rossz állapotban, a lakóházhoz tartozó legteljesebb gazdasági épületegyüttes.

36. Nagyharsány Emeleti homlokzatrészlet
Nagyharsány hegyközségi iroda. A kétszintes épület tájháznak volt szánva különleges kialakítása miatt. A földszinten van a présház és a domboldalba nyúló pince, felette helyezkedik el az egyetlen szoba, amely körül mind a négy oldalon tornác van. Ide feljutni a domboldalban kialakított szabadtéri lépcsőn lehet. Különleges kialakítása miatt került bele a könyvbe, remélve, hogy egyszer mégis tájházzá, vagy présház- és pincemúzeummá lesz alakítva.

37 Orfü Rk. templom a tájházzal

orfu

orfu2

Orfű tájház, un. Kemencés Udvar. Részben magántulajdonban lévő épület. A templom működő egyházi létesítmény, a tájház a templommal egybeépített egykori paplakból lett kialakítva. Az udvaron az ország különböző tájegységein egykor használt szabadtéri kemencék hiteles másolatai láthatók.
Orfű vízimalom. A megye egyetlen őrlési engedéllyel rendelkező, ténylegesen működő vízimalma, nem eredeti, hanem különböző elbontott, vagy bontásra ítélt malomból összeszedett, de korhű berendezéssel. Ma elektromos áram működteti, de alkalmas vízi erővel történő üzemelésre is.

41. Mohács

Mohács, taposómalom. Régi metszetek és leírások alapján, székely mesterek által, fém elemek nélkül, kizárólag fából készült középkori taposó malom rekonstrukciója, amit annak idején rabok működtettek. Állítólag egyetlen Európában.
Márok, tájház. Különleges tájház, mivel az ország egyetlen olyan tájháza, amelynek a berendezése teljes egészében már egy XX. század közepi polgári család ízlésvilágát tükrözi, érintetlen állapotban, ahogyan azt az egykori tulajdonosok a községnek adományozták.

ofalu

Ófalu

somberek

Somberek

sellye

Sellye

Simányi Frigyes

Folytatása következik…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top