Close

Veronai baleset – Honvédkórház: hazahozták Veronából a súlyos égési sérülésekkel kezelt beteget

Budapest, 2017. február 15. Az olaszországi buszbaleset eddig Veronában ápolt egyik sérültjét hozzák a budapesti Honvédkórházba 2017. február 15-én. A másik sérültet, aki fejsérülést szenvedett, továbbra is Olaszországban ápolják. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hazahozták Veronából és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ – Honvédkórházban kezelik tovább a veronai buszbaleset egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedett sérültjét – közölte Tamás Róbert, az intézmény orvosigazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A sérülttel nem sokkal három óra előtt érkezett meg a mentőautó a ferihegyi repülőtérről.
Tamás Róbert elmondta, a 40 év körüli férfi állapota stabil, beszéltek vele, azonban súlyos égési sérülései vannak. Veronában már többször megműtötték, és itthon is több műtét vár majd rá. „Hosszú lesz a felépülése” – jegyezte meg az orvosigazgató.
Beszámolt arról is, hogy a még Veronában – koponyasérülés miatt – ápolt sérült hazaszállításáról a jövő héten születhet döntés.
A már a Honvédkórházban ápolt két sérült állapotáról az orvosigazgató azt mondta, főként égési sérüléseik vannak, jó állapotban vannak, az eddigi műtétek sikerültek, de valószínűleg rájuk is további beavatkozások várnak.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A halálos áldozatok földi maradványait már hazaszállították.
A veronai buszbaleset előzőleg már a Honvédkórházban ápolt négy sérültje közül ketten már korábban elhagyhatták a kórházat.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top