Close

Színház az egész világ!

szinhaz ok

Magyar Zarándokút Egyesület
Bogyiszlón tartja ősbemutatóját a Zarándok Színház

hyppolit 1 ok

A magyar vándorszínészet legszebb hagyományait eleveníti fel az
újonnan alakult Zarándok Színház, amely a jövőben a Magyar
Zarándokút egy-egy állomásán tartja meg előadásait. A Magyar
Zarándokút Egyesület által működtetett Esztergom-Márigyűd, valamint
Budapest-Székesfehérvár-Tihany-Ozora-Simontornya-Bogyiszló
kerékpáros és gyalogos útvonala sok száz kilométeren át kínálja a
történelmi, szakrális, kulturális látnivalókat a zarándokoknak. Új
élménynek ígérkeznek a színházi előadások, amelyekre egy-egy
zarándoklaton különböző színházi társulatok vállalkoznak majd. A
karitatív kulturális programsorozat premierjére, az októberi
színházalapító zarándoklat végén, Bogyiszlón kerül sor: a
Kossuth-díjas népdalénekesnek, Kovács Apollóniának emléket állító,
„Pólika” című cigány sorsdrámát a Szerb Színház és a Cinka Panna
Cigány Színház mutatja be a helyi művelődési házban. Ez lesz az az
előadás, amelyre a közönség már négy nappal korábban elindul: a
hagyományos őszi zarándoklat résztvevői Biatorbágyról rajtolva két
napon át kerékpárral, majd két napos gyalogos vándorúton közelítik
meg a Zarándok Színház ősbemutatójának színhelyét.
 További információk: http://magyarzarandokut.hu/
  legyjo 1 ok
Forrás: Magyar Zarándokút Egyesület Budapest, 2016. október 21., péntek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top