Close

Budapest-Szahara Szolidaritási Rally 2016

A szolidaritás rallye „Karaván expedíciót” civil szervezetek, alapítványok, egyesületek, karitatív szervezetek és segítő szándékú magánszemélyek indítják az ANKH Alapítvány szervezésében.

A sivatagi tájak és emberek megismerése mellett célja a világ legszegényebb emberei közé tartozó sivatagi őslakók, az oázisokban, sivatagi városokban, menekülttáborokban élő hátrányos helyzetű gyerekek és felnőttek megsegítése.
Emellett a résztvevők megismerkedhetnek az ókori emlékekkel, a sziklarajzokkal, a nomád pásztorok életével, a sivatagi gasztronómiával, népzenei és táncművészettel és a még élő népszokásokkal is.

Az autós élmények is ezen a területen teljesednek ki: több kilométer tereptúra vár a résztvevőkre az oázisok között, kiépített utak nélkül. Itt mindenki kipróbálhatja saját és autója teljesítő képességét, és szerezhet olyan élményeket, amelyekben soha, sehol másutt nem lehet része.

A karaván kiindulópontja Budapest. Négy európai országon keresztül a spanyol Alicante kikötővárosig autóznak a résztvevők, ahol kompra szállnak, és áthajóznak Oranba. Itt rövid pihenő után az A1-es szaharai úton Sidi bel Abbes, Saida, Béchar (a Rejtő Jenő regényeiben szereplő régi légiós szaharai erődök városai) érintésével Tindouf megyei jogú városba, a legnagyobb sivatagi megyeszékhelyre érkeznek.
Tindouf-ból a szaharai menekülttáborokba utazunk.

(Tindouf városában az emberek, cégek csapatai gyülekezhetnek úgy, hogy odajönnek repülővel, odajönnek saját gépjárművel – akár Budapestről, akár máshonnan indulnak, az algériai sivatagon keresztül. Megjegyzendő, hogy odáig kiépített úton haladhatnak!)

A menekülttáborokban a versenyek mellett a legfontosabb cél megvalósításán van a hangsúly, hogy az odautazó személyek megismerhessék a szaharai népet, örömeit és problémáit, eljuttassák hozzájuk adományaikat és segítségüket. Megismerjék kultúrájukat, hétköznapi életüket és éreztessék a szaharai néppel, hogy nincsenek egyedül, nemcsak Afrika országai, hanem az Európai Uniós országok népei is velük vannak.
Lehet, hogy a politikai szándék nem mindig egyezik az emberek véleményével, de a népek mindig békét akarnak és demokráciát.
 
Tindoufból a karaván expedíciókra indul, meglátogatja a sivatagi érintetlen Szaharát, valamint különféle kulturális programokon vesznek részt. Visszafelé ugyanazon az útvonalon, Tindoufból kiindulva a karaván visszatér Oranba, onnan visszahajózik Spanyolországba, ahonnan pedig közúton Budapest felé indul.

szahara4

Az expedíció október közepén kezdődik. Hamarosan ismert lesz a komp Oranba történő, majd visszaindulási időpontja és ennek megfelelően határozzák meg a karaván menetrendjét.

(Tindouf városából indulna többféle esemény, szaharai maratonfutás, harcászati, lövészeti gyakorlatok testőröknek vagy rallyverseny amatőröknek, rallyverseny profiknak, motoroknak és teherjárműveknek. Lehetne versenyezni helyben bérelt autókkal, lehetne hozni Spanyolországból és más országokból adomány-terepjárókat, amiket a verseny után ott lehetne hagyni adományként – és hazatérhetnek repülőgéppel az adományozók…)

RÉSZLETES ÚTITERV (TERVEZET !!!)

Első nap:
Indulás Budapestről 10,00 órakor.
Érkezés Olaszországba 19,00 órakor. Ünnepélyes fogadás az olaszországi civil szervezetek, valamint a helyi szaharai szervezet képviselői részéről.

Második nap:
Délelőtt indulás Olaszországból Spanyolországba, érkezés Alicante-ba este. Ünnepi fogadtatás a helyi civil szervezetek, valamint a helyi szaharai szervezet képviselői részéről.

Harmadik nap:
Indulás Alicante-ból, négy órás komp-utat követően érkezés az algériai Oránba. Este érkezés Naamába, ünnepélyes fogadtatás 19,00 órától.

Negyedik nap:
Indulás Naamából, érkezés Becharba. Ünnepélyes fogadtatás a helyi civil szervezetek, valamint a helyi szaharai szervezet képviselői részéről.

Ötödik nap:
Indulás Bechar-ból, érkezés Tindouf-on keresztül Smara-ba.

szahara6

Hatodik nap – tízedik nap:
A két menekülttábor megtekintése, szerződések aláírása, magyar napok megszervezése, képviselet avatás, iskola, kórház látogatás, versenyek megszervezése, eredmények kihirdetése, díjak kiosztása.
Helyi kulturális műsorok megtekintése, helyi gasztronómia kipróbálása, mezőgazdasági kombinát látogatása, szőnyegműhely meglátogatása, a sivatagi nyitott paleolit múzeum megtekintése Teferiti mellett.
Katonai bemutató Teferitiben, stb.

Tizenegyedik nap:
Indulás vissza, érkezés a Bechar melletti oázisba, ünnepélyes fogadtatás, kulturális eseményen való részvétel.

Tizenkettedik nap:
Érkezés Telemcen-be, ünnepélyes fogadtatás a helyi szervezetek részéről, kulturális program.

Tizenharmadik nap:
Érkezés Oranba. Négyórás kompolás után érkezés a spanyolországi szálláshelyre, ünnepélyes fogadtatás helyi civil szervezetek részéről, mind spanyol, mind szaharai civil szervezetek részvételével.

Tizennegyedik nap:
Érkezés Olaszországba. Ünnepélyes találkozó olasz és szaharai civil szervezetekkel.

Tizenötödik nap:
Utazás és érkezés Budapestre.

Szerző: László Martyin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top