Close

KRISZTINA-DÍJ – Gyémánt Krisztina emlékére

krisztinadij1

A díjat Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész szeretett felesége emlékére Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja alapította 2011-ben. 
A díj Benedek György szobrászművész alkotása. A bronzplaketten Krisztina portréja látható, amelyet Gyémánt László festménye alapján készített.

A díjat azok kaphatják, kik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, vagy kíváló művészi teljesítmények születhettek.
Gyémánt Krisztina, Gyémánt László festőművész felesége, 2011. február 12-én gyógyíthatatlan betegségben, 42 évesen elhunyt.

Krisztina 20 éves korában ismerkedett meg a művésszel. Diákként modellt ült pár alkalommal, és mint ha egy romantikus drámát írnánk, elkezdődött közös életük és huszonkét éven át tartott, melynek minden napját együtt töltötték. Teljes harmóniában, szeretetben éltek. Nem létezett számukra egyszemélyes meghívás, ők ketten voltak egyek.

Krisztina egészségügyi főiskolát végzett, de tovább képezte magát művészeti menedzser szakon, hogy férjének hozzáértő, segítő társa legyen. Mindent naprakészen dokumentált, katalógust készített, kiállításokat szervezett, tartotta a kapcsolatot a sajtóval, összefogta, ápolta a baráti szálakat, minden tekintetben megteremtette férjének a nyugalmat, hogy Ő gond nélkül festhessen.

Krisztina különleges asszony volt. Szolidan háttérbe vonult, ha arra volt szüksége, és remek társaság volt, ha a helyzet úgy kívánta. Tájékozott volt a művészetekben, a hétköznapi életben, kellő humorral és kritikával szemlélte a világot. Aki vendége volt a házaspárnak, tudja, hogy remekül főzött. Káprázatos ízeket, különleges finomságokat tett az asztalra, mellyel mindig elbűvölte a barátokat.

Gyémánt Krisztina nincs többé, magához vette őt az Ég!

Az első Krisztina-díjat a kuratórium döntése alapján 2011-ben Geisler Edit, Fehér László fstőművész felesége kapta. 2012-ben Haraszty István Édeske – kinetikus szobrászművész felesége, Haraszty Éva,2013-ban Radnóti Zuzsa, Örkény István író özvegye, 2014-ben Juhász Ferenc költő felesége, Dr. Kilián Katalin, 2015-ben Gálvölgyi János Színművész felesége, Gálvölgyi Judit vette át az elismerést.

„Békében hagyni, és nyugalmat biztosítani a másiknak.”

2016-ban Gyürey Vera – tanár, filmtörténész-, Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező felesége kapja a Krisztina-díjat.

krisztinadij2

Gyürey Vera csaknem négy évtizeden át tanított a budapesti József Attila gimnáziumban (1962-től). Az ELTE BTK XX. Századi magyar irodalomtörténeti tanszékén módszertant oktatott. A magyar nyelv és irodalom tantárgy előadója volt a Művelődési Minisztériumban, majd az Országos Pedagógiai Intézetben. A hetvenes évek végén részt vett az új gimnáziumi tankönyvek kidolgozásában és megjelentetésében, és vezetője volt az egykori Iskolatelevízió filmesztétikai adásainak. Honffy Pállal közösen két kötetben filmelemzéseket írt (Mozgófénykép,1984; Chaplintől Mihalkovig, 1988) , 2004-ben Balogh Gyöngyivel és Honffy Pállal megírta A magyar játékfilmt története a kezdetektől 1990-ig című kötet, 2007-ben pedig megjelent A magyar filmtörténet képeskönyve, amelyet Veress József és Lencsó László szerzőtársakkal közösen készített.

„A József Attila Gimnáziumban eltöltött évtizedek alatt sok tapasztalatot, és máig tartó barátságokat szereztem. Mindig szívesen gondolok erre az iskolára. A további feladataimat a véletlennek köszönhetem. Például Király István hívott az egyetemre, hogy változtassunk a tanítási módszertan oktatásán, Nemeskürty István pedig a Magyar Filmintézetbe, hogy vezessek filmes továbbképzést tanárok számára. Ez utóbbi feladat eléggé nehéznek bizonyult, életemben először fordult elő, hogy három munkanap után fel akartam adni, de Nemeskürty István bíztatására maradtam.
A véletlennek köszönhetem a férjemet is, akivel egy spontán találkozás alkalmával ismerkedtem meg , és 1961. december 29-én házasodtunk össze. Ezen a napon volt a Koncert című vizsgafilmjének a bemutatója.”

Gyürey Vera1985-ben került a Magyar Filmintézetbe, amelynek 1990-től húsz évig volt igazgatója. A magyar filmek felújítási programjáért 1993-ban munkatársaival Balázs Béla-díjat kapott.

1985-től megindította és 2011-ig vezette a magyartanárok filmes továbbképzését.
Sokat tett azért, hogy a magyar középiskolai oktatásban megjelenjen a film, mint a kultúra fontos része. Igazgatásának első évében, 1990-ben nyitotta meg kapuit az Örökmozgó Filmmúzeum, az archívum mozija , amely változatos programjával a berlini Arsenal és a párizsi Cinemathéque szellemét hozta el Budapestre. Neki köszönhető, hogy 1992-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum közgyüjteményi státuszba került és elindult a Körhinta című magyar filmklasszikus restaurálásával az archívum filmfelújítási programja.

1995-től indult el az archívum nemzetközi kutatása és a magyar némafilm gyűjtemény bővítése. Az új szerzemények nagy része a kilencvenes években,külföldi archívumokból kerültek haza.
krisztinadij3
1996-tól kezdődnek meg az archívumban a digitalizáció első lépései. 2004-ben zajlott az első magyar színes film, a Ludas Matyi (1949) digitális restaurálása, amelyet azóta több száz film követett. Miután a filmtörvény ezt lehetővé tette, 2010-től megkezdődött az archívum filmtörténeti DVD – sorozatának kiadása is, a sorozat első darabja a felújított Ludas Matyi lett. Azóta több, mint nyolcvan film jelent meg a sorozatban. Gyürey Vera 2011-ben vonult nyugdíjba.

2015. november 14-én, a XII. Cinefest Nemzetköz Filmfesztiválon, Hamburgban, a német filmes örökség évente megrendezett ünnepen Gyürey Vera, a Magyar Nemzeti Filmarchívum nyugalmazott igazgatója munkásságának elismeréseként megkapta a Reinhold Schünzel-díjat.

„A férjemmel, Szabó István filmrendezővel, idén ünnepeljük házasságkötésünk 55. évfordulóját. A több mint fél évszázadnyi közös létünk esszenciája, hogy mindig támogattuk egymás céljainak elérésében, örültünk a másik szakmai sikereinek, és mindketten tettünk a dolgunkat. A kölcsönös szeretet és a nyugalom jellemezte és jellemzi az együtt töltött évtizedeket. Azt gondolom, ez más családoknál is így van, és így élt Gyémánt Krisztina és Gyémánt László festőművész is abban a két évtizedben, amíg Krisztina köztünk volt.

Nagyon régre nyúlik vissza a barátságunk a festőművésszel és feleségével. Soha nem felejtem azokat a hosszú beszélgetéseket, amelyekre alkalom adódott. Krisztina mindig különleges falatokkal kínálta a vendégeiket, és mivel én nem vagyok különösebben otthon a konyhában, csodáltam kreativitását, de legszívesebben a nyitottságára, széles körű tájékozottságára és őszinte, kedves lényére emlékszem vissza.

Az, hogy idén én kapom meg az emlékére alapított díjat nagyon megható számomra, és igazán boldog vagyok, hogy ezzel is őrizhetem Krisztina emlékét.”

Krisztina-Díjasok:

2011 Fehér László festőművész felesége, Geisler Edit
2012 Haraszty István Édeske kinetikus szobrászművész felesége, Haraszty Éva
2013 Örkény István özvegye, Radnóti Zsuzsa
2014 Juhász Ferenc költő felesége, Dr. Kilián Katalin
2015 Gálvölgyi János színművész felesége, Gálvölgyi Judit.

2016-ban Szabó István Oscar- és Kossuth-díjas filmrendező, Érdemes és Kiváló művész felesége, Gyürey Vera kapja a Krisztina-díjat.

Szerző: MartyinL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top