Close

Istenem Kegyelmezz Nekünk, nekik

gunyrajz ok

Konferencia a Visegrádi Négyek együttműködéséről a tömeges atrocitások megelőzése terén

mkitelepíts ok

Visegrádi Négyek – együttműködés a tömeges atrocitások megelőzésének
elősegítésére
 Ez lesz a konferencia témája Budapesten. Szervezi: a Külügyi és
Külgazdasági Intézet és a Budapest Központ a Tömeges Atrocitások
Megelőzéséért.

ukrajna1 ok
ukrajna4 okukrajna3 okukrajna ok 

A rendezvényen a résztvevők rövid áttekintést kapnak a visegrádi
együttműködés stratégiai jelentőségéről és állomásairól.
 Bemutatásra kerül továbbá a visegrádi országok szakértőinek 10
hónapos projektje. A Budapest Központ kezdeményezése keretében
külpolitikai szakértők mérik  majd fel  a V4-ek nemzeti
képességeinek jelenlegi helyzetét és a regionális együttműködés
lehetőségeit a tömeges atrocitások megelőzése terén.
Megkülönböztetett figyelmet fordítanak a nemzeti jogalkotás és
jogérvényesítés hatékonyságára a gyűlöletbeszéd, antiszemitizmus,
romaellenesség és a radikalizmus, szélsőségesség megelőzése
vonatkozásában. A programban résztvevő kutatók kerekasztal
formátumban vázolják a “védelmi felelősség” elvének megvalósítását
célzó jelenlegi nemzeti hozzájárulásokat és a felmerülő kihívásokat.
 A rendezvény a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló
kezdeményezés nyitánya.
 http://www.genocideprevention.eu/
 Tatár György elnök, Budapest Központ a Tömeges Atrocitások
Nemzetközi Megelőzéséért.

ormeny ok

Forrás: Alapítvány a Népirtás és Tömeges Atrocitások Nemzetközi
Megelőzéséért Budapest, 2016. szeptember 20.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top