Close

Élesen bírálta a német menekültügyi politikát az osztrák védelmi miniszter

ausztriamenekultek ring

Élesen bírálta a Angela Merkel német kancellár menekültügyi politikáját Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter egy pénteki lapinterjúban.

A Kronen Zeitung című osztrák lap pénteki számában a miniszter felelőtlennek nevezte a kancellár szinte szállóigévé vált kijelentését – „sikerülni fog” (wir schaffen das) -, amellyel korábban a menekültek befogadására buzdította a németeket.
Doskozil szerint e mondat felbátorította a menekülteket. A tavalyi események nem ismétlődhetnek meg – húzta alá.
A szociáldemokrata miniszter úgy vélte, a jelenleg Olaszországba érkezők nagy száma miatt már nem lehet arról szó, hogy „sikerülni fog”. „Elég csak Olaszországra nézni, túlterhelt, és magára maradt” – fogalmazott a miniszter.
Kijelentette egyúttal, hogy Ausztria nem Németország „váróterme”.
Doskozil egy európai csúcstalálkozó megszervezését sürgette, hogy az úgynevezett származási országokkal a menekültek visszafogadásáról szóló megállapodásokat megkössék. Megjegyezte: nem az a megfelelő eljárás, ha Európa agóniába süllyed, és fejét a homokba dugja.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint az év eleje óta mintegy 105 ezren érkeztek Olaszországba, míg tavaly összesen 154 ezren.

 

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top