Close

A magyar dinnyének is kell a cégér

Sikeres volt a dinnyefogyasztást népszerűsítő kampány. Az egy hónapig tartó promócióhoz az idén már hat kereskedelmi áruházlánc csatlakozott, tavaly még csupán egy. Ez idő alatt 70 ezer fogyasztót értek el közvetlenül, akik összességében több mint 9 tonna hazai sárga- és görögdinnyét kóstoltak meg.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a programzáró sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kóstolók során felhívták a figyelmet a dinnyefogyasztás kedvező élettani hatásaira, a változatos felhasználási lehetőségeire, valamint új fajtákkal is megismertették a fogyasztókat. Bejelentette, hogy szeptember közepétől a magyar alma népszerűsítésére indul a dinnyepromócióhoz hasonló kampány.
Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója szerint a tavalyinál erősebbre, hatékonyabbra sikerült kampány. Fontosnak nevezte, a fogyasztókkal közvetlenül megismertetni az élettani hatásokat. Hangsúlyozta, bár a kampány lezárult, szeptember közepéig még tart a dinnyeszezon és vásárolható jó minőségű, hazai dinnye a piacokon és üzletekben.
Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy az idén 5500 hektáron termesztettek dinnyét, 5 százalékkal nagyobb területen, mint tavaly. A jelentősebb természeti károk idén elkerülték a termőterületet, azonban a júliusi nagy csapadék a mennyiségre és a minőségre is kedvezőtlenül hatott, a kereslet visszaesett. Az idei mintegy 200 ezer tonnás termés közepesnek mondható. Az államtitkár fontos eredménynek nevezte, hogy a termelők és a kereskedők is egyre jobban felmérik a fogyasztói igényeket, nőtt a magszegény és a kisebb súlyú, valamint a sárgahúsú dinnye iránti kereslet.


A szezon első felében a termelői árak kilogrammonként 50 forint+ÁFA körül alakultak, majd a túlkínálat miatt 17-20 forintra csökkentek, főként Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A termelési önköltség kilogrammonként 18 forint körül van. Augusztus közepére a dinnye 70 százalékát betakarították, Szabolcsban van még kint jelentősebb mennyiség.
A promócióban részt vevő kereskedelmi áruházláncok képviselői is sikeresnek ítélték a kampányt. A CBA, a Metro, a SPAR, a Lidl, az Aldi és az Auchan áruházláncok 46 üzletében összesen 124 alkalommal volt kóstoltatás, valamint három belföldi rendezvényen (EFOTT, Tisza-tavi Vágta, Csabai Nyár).
Emellett két balatoni Erzsébet-táborban – Fonyódligeten és Zánkán – hat alkalommal jutottak hozzá hátrányos helyzetű gyermekek a gyümölcsökhöz.

Bognár Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top