Prága közkedvelt kirándulóhely, a városon belül pedig az egyik első számú látnivaló a Károly-híd. Menjünk hát egy kört rajta és nézzük meg, mitől is olyan nevezetes. Azt írja az útikönyv, hogy 1621-ben tíz protestáns nemes levágott fejét tették közzé a hídon. Manapság ennél azért szolidabb látnivalók várják az érdeklődőket.
A séta előtt kezdjük egy nagyon rövid történelemmel: a Károly-híd az 1300-as években épült IV. Károly rendelésére, mivel egy áradás elmosta a korábbi Judit-hidat. A napjainkban látható, összesen harminc szobrot csak 1713-ban helyezték el rajta, azonban az eredeti példányok ma a Nemzeti Múzeum Lapidáriumában és Visehradon találhatóak, a hídon pedig ezek másolatait láthatjuk. Ugyan a harmincéves háború alatt a svédek megrongálták, 1890-ben pedig egy árvíz lerombolt három hídívet, összességében különösebb megpróbáltatások nélkül túlélte az 516 méter hosszú, 10 méter (ahogy itt mondják: négy lovas kocsinyi) széles híd a történelem viharait.
Az egyik dombormű Nepomuki Szent János mártírhalálát ábrázolja, melyet a turisták rendszeresen végigsimogatnak, hogy szerencsét hozzon. A sok turista már olyan fényesre simogatta a domborművet, mint amilyen fényesen általában a Buddha hasa vagy a kiselefántok szoktak tündökölni. Nepomuki Szent János egy, az uralkodónak nem tetsző apátot nevezett ki, ezért a tettéért a Károly-hídról egy zsákban belehajították a Moldvába. Szegény embert a turisták azóta sem hagyják békén: mondhatnánk, hogy már csak ezért is érdemes volt a mártírhalál, de hát nem.
A hamincéves háború (1618-1648) Csehországban robbant ki. Közvetlen kiváltója az első defenesztráció volt, amikor is a cseh rendek kihajították az ablakon a Habsburgokat az ellenreformációs és központosítási törekvéseik miatt. Milyen érdekes, hogy az ablakból emberkidobálásnak ilyen komolyan csengő szakszava született. El tudok képzelni egy párbeszédet a tizenhetedik század Prágájából: – Ráérsz ma este egy sörre? – Á, ma nem jó, inkább defenesztrálok egy kicsit.
A harmincéves háború véleményem szerint nem kap kellő figyelmet a hazai történelemoktatás során, pedig a háborút lezáró vesztfáliai béke jelentős változásokat hozott Európa térképén: többek között Hollandia és Svájc önállósult, a katolikus és a protestáns vallások egyenrangúvá váltak, a spanyolok és az osztrák Habsburgok pedig visszaszorultak. Valamint a béke a nemzetközi kapcsolatok történetének kiindulópontjának is tekinthető, mivel ekkor alakult ki a szuverenitáson, egyenlőségen és függetlenségen alapuló európai államrend. Egy másik vélemény: Bogár László a háborút a modernitás válságának egyik jeleként értelmezi, mivel meglátása szerint relatíve nagyobb pusztítással járt, mint a huszadik század „harmincéves háborúja” (1914-1945). Amúgy nem ő az egyetlen, aki a két világháborút egy háborúnak értelmezi, a kettő közötti húsz éves fegyverszünettel. Ja, kicsit elkalandoztam, szóval Károly-híd.
Az útikönyv azt írja, hogy a csehek 1648-ban a svédekkel a fegyverszüneti szerződést a híd közepén írták alá. Számításaim szerint ez itt a történelmi pillanat helyszíne:
A híd leglátványosabb és egyben legrégebbi szobra a 17. századi feszület – hosszabb ideig csak ez a fakereszt díszítette a Károly-hidat. A feszület költségét egy zsidó embernek kellett állnia, mivel Istenkáromláson érték. Emlékszem, egyik egyetemi előadáson a műpártolás koronként változó formáit tekintettük át az egyiptomi kultúrától napjainkig. Akárhogy is nézem, hiányos volt az előadás, mivel erről a speciális cseh „keress egy káromkodót, és fizettesd ki vele a cechet” támogatási formáról nem esett szó.
A hídon rendszeresen belefuthatunk zenélő fiatalokba is. Teljesen olyan a hangulat, mint a Veszprémi Utcazene Fesztiválon. Vagy… mint szinte bármelyik fesztiválon.
A szobrokon és a muzsikusokon kívül rengeteg árussal és karikatúra-rajzolóval is találkozhatunk. Minden egyes árus összes portékája handmade – legalábbis a feliratok szerint. Szinte el is hinném, ha nem lenne tényleg majd’ az összes bizsura ráírva. Ez a szó itt olyan varázserővel bírhat, mint Magyarországon a „kézműves”. Kedvencem az egyik budapesti kocsmában kapható „kézműves Soproni”: az itallapokra a Soproni elé tollal odaírták a kreatív vendéglátósok, hogy kézműves, így azóta kétszáz forinttal drágábban kaphatod meg a Sopronidat azon a helyen.
A cseh pénzügyi-gazdasági életben nagy problémát jelenthet, hogy a valutájuk, a cseh korona árfolyama igencsak ingatag: amikor a híd közepén jártam, 10 euró 250 koronával volt egyenlő, mire a híd végéhez értem, már 300-zal.
A híd két oldalán – a Kisoldali és az Óvárosi résznél egyaránt – egy-egy hídtorony áll. Az Óvárosi hídtornyot a 14. század végén építették, abban az időben a városrészt védő fal része volt. Az első emeleti kilátójából a várat és a város Kisoldal részét csodálhatjuk meg. A Kisoldali hídtorony meg csak szimplán szép. Előbb a Kisoldali, majd az Óvárosi hídtornyot láthatjuk a képeken.
A hídon rengeteg szent szobrát láthatjuk a már említett Nepomuki Szent Jánosén kívül, a teljesség igénye nélkül: Szent Anna, Szent Cirill és Metód, Keresztelő Szent János, Páduai Szent Antal, Szent Ágoston, Szent Kozma és Damján a Megváltó Jézussal.
Amikor végigjártam a hidat, és áttanulmányoztam az összes szentről szóló szobrot, egy katolikus ének jutott eszembe. Nem emlékszem a pontos szövegére, egy részletet idéznék, remélem, pontosan teszem: „szent, szent, szent …”. Szentek mindenütt. Szóval ilyen ez a Károly-híd: két végénél pompás hídtornyok állnak, a híd egésze sétálóút árusokkal, zenészekkel, oldalt harminc szoborral, valamint a Moldva folyó és a város gyönyörű látványával. Érdemes átsétálni rajta.
A következő részt a napokban közlöm, a megszokottól kicsit eltérő írás lesz.
Források:
Útitárs, Prága (2000), Panemex és Grafó, Budapest
Európa tanulmányok, Nemzetközi politikai gazdaságtan alapjai és Nemzetközi kapcsolatok története kurzusok