Close

A világ legrégebbi rizsföldjét találták meg Kínában

Fotó: archaeologynewsnetwork.blogspot.com

Régészek több mint 8 ezer éves rizsföldet találtak Kelet-Kínában, minden valószínűség szerint ez az eddig ismert legrégebbi rizstermesztő terület a Földön.

A 100 négyzetméteresnél némileg kisebb rizstáblát az úgynevezett hancsingi újkőkori romok szomszédságában azonosították még 2015 novemberében – tájékoztatta a Hszinhua hírügynökséget a Csiangszu tartományi Nanking Múzeum régészeti intézetének munkatársa.
Elmondása szerint egy április végi szemináriumon több mint 70 egyetemi, régészeti kutató és muzeológus együttesen vitatta meg a romok feltárásához kapcsolódó felfedezéseket. Ők jutottak arra a következtetésre, hogy az eddig legrégebbi rizsföld nyomára bukkantak.
Fontos támpontot jelentett számukra, hogy megszenesedett rizsszemeket is kiástak, s ezek alapján állapították meg azt is, hogy a területet visszatérően rizstermesztésre használták.
Azt is megfejtették, hogy a rizsföldet hajdanán különböző alakú darabokra osztották, s közülük valamennyi kisebb volt 10 négyzetméternél.
Lin Liu-ken, a régészeti intézet igazgatója elmondta, a kínaiak körülbelül 10 ezer évvel korábban kezdtek a rizsföldek művelésébe. Erre utaló megszenesedett rizsszemeket már találtak, de a megmaradt ősi rizsföldek még ezeknél is ritkábbak.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top