Close

Május 1. – Szakszervezetek: a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatottak

Budapest, 2016. május 1. Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke, Czövek János, a Liga Szakszervezetek (Liga) társelnöke, Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke, Szabó Imre, a MASZSZ elnöke és Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke (b-j) a szakszervezetek "követelési piramisát" építik a szakszervezeti konföderációk közös majálisán a Városligetben 2016. május 1-jén, a munka ünnepén. MTI Fotó: Illyés Tibor

Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni – hangzott el a szakszervezeti konföderációk közös majálisán, a Városligetben vasárnap.

A rendezvény a szakszervezetek „követelési piramisának” felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét.
Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén.
Kordás László, a MASZSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: az öt szakszervezeti konföderáció azért ünnepli idén közösen a majálist, mert mindannyian felismerték, hogy széles körű együttműködésre van szükség a munkavállalók érdekvédelme hatékonyságának növelése érdekében.

A jövőben a „követelési piramisban” felsorakoztatott igényeket a szakszervezeti konföderációk közösen képviselik majd – tette hozzá.
A MASZSZ elnöke kiemelte a szakszervezet által kidolgozott hármas követelést: „Adj több bért, hogy élhessünk! Adj több bért, hogy dolgozhassunk! Adj több bért, hogy ne kelljen elhagyni a hazánkat!”
Czövek János, a Liga elnöki jogokat gyakorló társelnöke az MTI-nek elmondta: a szervezet a továbbiakban is fontosnak tartja a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj és a sztrájkjog helyzetének rendezését.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top