Close

Offshore-botrány – Boldvai László felfüggesztette MSZP-tagságát

Fotó: MTI / hvg.hu

Felfüggesztette párttagságát Boldvai László, az MSZP Nógrád megyei elnöke – közölte Tóbiás József pártelnök kedden Budapesten újságírókkal.

Elmondta, a nap folyamán beszélt Boldvai Lászlóval, aki azt mondta neki, „teljes mértékben fedi a valóságot”, ami a médiában megjelent.
Hozzátette: Boldvai László áll a vizsgálat elé, és nem kíván teher lenni az MSZP számára, ezért felfüggeszti párttagságát.
Tóbiás József azt mondta, a párt elnöksége szerint az elit nem tüntetheti el jövedelmét az adóhatóság elől offshore cégeken keresztül, miközben Magyarországon milliók nem tudnak megélni a fizetésükből.
Hozzátette: szükség van egy olyan szabályra, miszerint Magyarországon offshore hátterű cégek, vállalkozások nem juthatnak uniós vagy állami támogatáshoz.
Jelezte, támogatni fognak minden olyan javaslatot, amellyel Magyarország minden polgára úgy érezheti, a politika, a döntéshozók az ő életükkel foglalkoznak és nem sajátjukkal.
A Direkt36 számolt be arról, hogy Boldvai László, aki korábban az MSZP országgyűlési képviselője, pénztárnoka is volt, érintett a felesége révén az offshore-ügyben. A politikus feleségének 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, amelynek irataiból kiderül, hogy a cégen több százmillió forint ment keresztül.
Az ügyben a Jobbik feljelentést tett, míg a Fidesz-KDNP azt közölte: a szocialisták ismét lebuktak.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top