Close

Kell nekünk A Dal? Kell nekünk az Eurovízió?

Valóban vitaindítónak szánom ezt az írásomat, ugyanis magam sem tudom száz százalékosan eldönteni, melyik oldal mellett tegyem le végérvényesen a voksom. Talán a téma kapcsán elhangzó érvek és ellenérvek segítenek majd a döntésben.

Tehát van ez A Dal névre keresztelt performansz, aminek a címe meglehetősen lényegre törő, csak úgy mint a célja: keresik, keressük a dalt, azt a dalt, mely majd a tavaszi Eurovíziós Dalfesztiválon kishazánk színeiben mutatkozik be a nagyérdemúnek.

Maga az Eurovízó hosszú múltra tekint vissza, hiszen ez a kontinens méretű verseny már 1956 óta kerül megrendezésre, s nem kisebb feladatra hivatott, mint hogy Európa legjobb dalát megtalálja. (Ahogy most így leírtam tudatosult csak bennem, hogy mennyire viccesen képtelen ötlet ez az egész. )

A magyar dal nem többre hivatott, mint a legjobb magyar számot megtalálni. (Ez is hasonlóan mosolygásra ad okot.)

Immáron negyedik éve több havi előkészület, munka, gyakorlás, meghallgatás, válogatás, mire azok, akiknek ott a helyük színpadra kerülnek. A győztes kilétéről a zsűri dönt, de nekünk halandóknak is megadják a választás lehetőségét, hiszen a telefonos applikációtól kezdve a kommersz telefonhívásig minden módon szavazhatunk a kedvencünkre. A nyertes produkció pedig nyakába veszi a világot és meg sem áll az Eurovízió nagyszínpadáig, ahol olyan nagy zenei múlttal rendelkező országok ellen száll ringbe mint például Anglia. A nyertes országnak az elismerése, a pénzjutalmon s megannyi egyéb jutatás felett, az lesz a díja, hogy a jövő évi versenyt az országa rendezheti.

Maga az elképzelés nem rossz, működik is már vagy fél évszázada, s nagyon úgy tűnik, Magyarországon is százezreket szegez a válogató a tévéképernyők elé. Akkor mégis mi a problémám? Mert ekkora kulturális kamut még életemben nem láttam! S miért nem utasítom el mégis, s így sokszemközt megvallva bele-bele pillantok a szombat esti csodába? Erre keresem a választ

Nem tetszik. Alapvetően az sem tetszik, hogy a média határozza meg, hogy mit szeretek és mit nem. A média határozza meg, mit eszem ebédre, azt milyen mikróban melegítem meg, milyen evőeszközzel eszem meg, milyen mosogatószerrel mosom el a tányért, s milyen ruhát eszem le, amit majd a mosógép, amit a reklámújságban láttam kimos azzal a tisztítószerrel, aminek reklámját A Dal reklámszünete alatt tolták az arcomba. Így az sem tetszik, hogy megmondják nekem, mit hallgassak. Persze, azonnal jöhet a visszavágás, hogy ha nem tetszik, nem kell néznem. Valóban. De tekintsünk most el ettől, hiszen mint valamirevaló újságírónak, mindennel képben kell lennem, s ha már ismerem az aktuális politikai helyzetet, tudok a legújabb celebbébiről, akkor a kedvenc magyar számról miért ne tudnék? Hát bekapcsolom a televíziókészülékemet, s leülök a képernyő elé. Mit látok? Félpélayback, gépzene, kamu zenészek, iritáló táncosok, vakító fényjátékok, s mindennek közepén egy emberke vagy néhány emberke angolul dalolgat. A nagynevű zsűri értékel, a közönség voksol. Tehát a magyar ember ezt a kamuszagú „zenét” szereti? Európa ezt a megcsinált dalt hallgatja? Mert a mi kis magyar muzsikusunk dala semmivel sem rosszabb, mint a versenytársaié. Sőt!

Ez A Dal mégis egy presztizsverseny, s nem is feltétlen az elóadóké, hanem a szerzőké. A dalszerzőké és a zeneszerzőké. Nagy szakmázás az egész, a showbiznisz köntösébe bújtatva. És ez tetszik nekem benne valójában. Igencsak okos húzás megjátszatni az éppen aktuális kedvenceket és az underground üdvöskéket, miközben keményen megy a belső harc a kiadók, a szerzők, a médiacsatorna közt. S ehhez ad táptalajt ez a műsor. Mert valójában a kutyát sem érdekli, ki megy ki a versenyre, csak az számít, ki írta az adott szám szövegét, ki komponálta meg a zenéjét. De mindez nem lenne olyan érdekes, s anyagilag pedig korántsem megtérülő, ha nem ágyaznánk be egy kis reality tehetségkutaó jellegű szombat estés, főműsoridős nyáltengerbe.

Kell nekünk A Dal? Kell, mert úgy érezzük, a döntés a mi kezünkben van, rajtunk áll vagy bukik kedvencünk sorsa. Kell, mert valóban sok kisebb, eddig csak szűk körben ismert előadó/zenekar mutatkozhat be a nagyérdeműnek. Kell, mert valakit ki kell küldeni, hát akkor miért is ne hozhatnánk be töménytelen mennyiségű pénzt egy ilyen célzott műsorból? Nem kell, mert nekem senki ne mondja meg, hogy kit szeressek, úgysem fog sosem egy odamondós hiphop, egy kőkemény metál vagy egy táncolható rockabilly, de még egy világszínvonalú jazz sem a műsorba kerülni, nem hogy ki a nagy versenyre.

Mindezek alapján kell nekünk DalKell nekünk az Eurovízió?

 

Szerző: Kaiser Vivien

Fotó: online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top