Close

Véget ért a francia túszejtés

tusz

    Párizs, 2015. november 24., kedd (MTI) – Véget ért a túszejtés az észak-franciaországi Roubaix-ban, a prefektúra szerint mindhárom túsz biztonságban van.

  Rendőrségi források szerint egy túszejtőt megöltek a rendőrség elit alakulatának a tagjai, a többi túszejtőt letartóztatták.
    A hatóságok szerint rosszul sikerült betörés történt, amelynek nincs köze a november 13-i párizsi merényletekhez.
    A rendőrség este fél 11 után jelentette be, hogy kiszabadult az a három ember, akit fegyveresek ejtettek túszul este 7 órakor egy házban.
    A hatósági források korábban azt közölték, hogy három fegyveres az esti órákban tört be egy családi házba a Lille közelében lévő településen. A hatóságok riasztást kaptak a betörésről, és a helyszínre kiérkező rendőrök tűzpárbajba keveredtek a fegyveresekkel.
    Az első hírek arról szóltak, hogy többen megsebesültek, de később ez már nem szerepelt a beszámolókban, és a mentők is azt jelentették, hogy senkit nem kellett ellátniuk.  
    A ház két lakója állítólag már a rendőrségi akció közben elmenekült a betörők elől. Az egyik túsz egy helyi bankfiók igazgatója volt.
    A környéket a rendőri akció előtt teljesen lezárták, a helyszínre kiérkeztek a rendőrség különleges egységei is.
    Franciaországban a november 13-i merényletek óra rendkívüli állapot van érvényben, miközben Brüsszelben és környékén negyedik napja a legmagasabb, négyes fokozatú, „súlyos és azonnali” terrorfenyegetettség esetén alkalmazott készültségi szint van érvényben. Roubaix alig száz kilométerre található a belga fővárostól.

foto: Ph. Huguen, Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top