Close

Tatai Vadlúd Sokadalom

November 27–28-án rendezik meg a XV. Tatai Vadlúd Sokadalmat, amely Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiválja.

A tatai Öreg-tavon telelő vadludak akár tízezer kilométeres távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk. Az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg és márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre.
Az utóbbi években már közel húszezer látogatót is vonzó rendezvény azért egyedülálló, mert a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amit egy város szinte teljesen körülvesz.
A legfrissebb adatok szerint éjszakánként már 17 000 vadlúd pihen a tó részlegesen leeresztett medrében és közel 28 000 tartózkodik a térségben. Az Öreg-tavon pihenő madarak többsége nagy lilik, 900 példányra tehető a vetési ludak és néhány tucatra a nyári ludak száma. Örömteli hír, hogy a madártömegben 7 globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és 4 kis lilik is feltűnt. További érdekességként megjelent egy-egy, szintén a messzi északon fészkelő örvös lúd és apácalúd, illetve láttak egy indiai ludat is. Megérkezett már továbbá mintegy 3000 tőkés és csörgő réce, illetve ugyanennyi sárgalábú és dankasirály is. Ez a madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is a többszörösére nőhet, és a tavon éjszakázó vadlibák száma a 40 000-t is meghaladhatja, ha az eddigi enyhe időjárást felváltva olyan markáns hidegfront söpör végig Európán az Északi-sarkvidék térségéből, mint amilyen a mostani, a Sokadalmat megelőző hétvégére is várható.
Az érdeklődőket a sok ezer lúd teleszkópos megfigyelése mellett gyereksátor, madárgyűrűzés, állatbemutatók, kézműves kirakodóvásár és érdekes előadások várják a hónap utolsó szombatján hajnaltól késő estig. Azok számára, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, a Tatai Vadlúd Sokadalom eseményein, a libák hajnali ki- és esti behúzása az interneten keresztül, a www.vadludsokadalom.hu oldalon élőben is követhető. Tavaly, az internetes közvetítés első évében hazánk mellett több más európai országból, a kontinensen kívül pedig például az USA három államából (Texas, Minnesota és Pennsylvania), Japánból és Dél-Koreából is mintegy kétezer online nézője volt a Sokadalomnak. Az idei díszvendég a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság. A rendezvény és annak valamennyi programja ingyenes.
MME  Fotó: Orbán Zoltán

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top