Close

A Ming-kori Nagy Falnak csaknem 30 százaléka tűnt el napjainkra

Fotó: dailymail.co.uk

A Ming-kori Nagy Falnak csaknem 30 százaléka pusztult el mára, a teljes, 21 ezer kilométer hosszú világörökségnek pedig közel az egy tizede – 1962 kilométeren – lett az enyészet áldozata.

A kialakult helyzetért nagyrészt felelős a természet, az erózió, de a tolvajoknak és a vandál turistáknak is volt szerepük benne – állapította meg a Kínai Nagy Fal Társaság legfrissebb tanulmányában, amelyet a Beijing Times című lap idézett.
A felmérés során megállapították: a legismertebb és leginkább épen maradt Ming-kori (1368-1644) szakasznak alig 8,2 százalékáról mondható el, hogy jó állapotban van. Az erdős területeken, hegyeken és völgyekben futó fal az északi Hopej tartományban már sok helyütt rendkívül ingatag, a szakemberek szerint bástyáit egy-egy erősebb szél, vagy felhőszakadás ledöntheti, ahogyan ez történt a múltban.

A társaság igazgatóhelyettese, Tung Jao-huj elmondta, hogy 2012-ben 30 méteren omlott le a fal több napos esőzést követően.
A több évszázados építményt egyes helyeken belepte a növényzet, fák nőttek rajta, amelyeknek gyökerei is lassan megbontják a téglából épült szerkezetet. Másutt a környékbeli lakosság hordott el falrészeket építőanyagnak vagy a karakterrel jelzett téglákat értékesítésre a gyűjtőknek.

A kínai Nagy Falat, amelynek építése a Kr.e. harmadik évszázadban kezdődött, az ország északi határán „húzták fel” a betolakodó nomád törzsek támadásai ellen, soha nem volt összefüggő.
A hatóságok évtizedek óta keresik az állagmegóvás módját, igyekeznek őrzését megoldani, védelmével és büntetésekkel szeretnék a további rombolásnak elejét venni. Az UNESCO 1987-ben vette fel a világörökség listájára.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top