Close

A külhoni értéktárakról tartottak konferenciát a Felvidéken

 
A Földművelésügyi Minisztérium a Bethlen Gábor Alap támogatásával a Hungarikum és a Felvidék magyar értékei címmel rendezett konferenciát a Csemadok Komáromi Területi Választmánya és a Gazda Polgári Társulás a szlovákiai Komáromban.
 
Az eseményen Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartott előadást a külhoni értéktárakról.A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény rendelkezése alapján, a határon túli magyar közösségek Külhoni Értéktárat hozhatnak létre. Mindennek eredményeként eddig hat felvidéki érték került az értéktárba: Bény román kori műemlékei, a Deáki Római Katolikus Templom, a paprikás kattancs (képünkön), a kőtés, a kurtaszoknyás falvak népviselete és hagyományőrzése valamint a pozsonyi kifli. A konferencia szervezőinek szándéka szerint szükséges, hogy a Felvidék magyar értékei a magyarság szélesebb nyilvánossága előtt is ismertté váljanak. 
Szakáli István Loránd előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy a hungarikum törvény, nemzeti törvény, teljes egészében a magyarokról szól, éljenek azok a Kárpát-medence vagy a világ bármelyik szegletében. Nagyon sok közös tennivalónk van azért, hogy a nemzeti értékgyűjtéssel és megőrzéssel foglalkozó hungarikum mozgalom Kárpát-medence-szerte is népszerű legyen. Ezen célok érdekében jelent meg márciusban az első, külhoniaknak szóló pályázati felhívás, mindezzel a hungarikum törvény szellemiségének pozitív, közösségformáló hatását kell a határon túli magyarlakta területekre is kiterjeszteni. A helyettes államtitkár beszámolt a minap az Országgyűlés elé általános vitára bocsátott hungarikum törvény módosításáról, amelynek egyik legfontosabb rendelkezése a külhoni értékgyűjtés hazai mintára történő megteremtésének a lehetősége. Ezek alapján a Magyar Állandó Értekezleten részt vevő külhoni szervezetek a saját országuk vonatkozásában külhoni nemzetrész értéktárat működtethetnek majd. Emellett a külhoni önkormányzatok, jogi személyek saját országuk vonatkozásában – a külhoni Magyar Állandó Értekezletre meghívott szervezet támogatása esetén – települési, tájegységi értéktárat hozhatnak létre. A cél az, hogy az országhatáron túl is megvalósulhasson a helyi szintű értékgyűjtés és az alulról felfelé érkező kezdeményezések támogatása. 
Szakáli István Loránd előadásában rámutatott, a hungarikumok a magyarság fontos identitásképző eszközei, hozzájárulnak a nemzet pozitív önismeretének erősítéséhez. Kiemelten fontos feladat a Kárpát-medencei vidéki örökség, a néphagyományok, az épített, tárgyi, szellemi örökség és az abban felmutatható nemzeti és kulturális értékek megőrzése és népszerűsítése. 
Forrás: Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top